Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-323

323. országos Illés 1898. szeptember 10-én, szombaton. 93 azt nem csak elfogadni nem tudnám, de mint állítást, mint axiómát is teljesen tévesnek tartom. Tulaj donképen, t. ház, a dolog lényegére és a felmerült kérdésekre nézve fontossággal nem bír azon kérdés, hogy vájjon az önálló vámterület alapján való berendezkedés milyen következményekkel jár az országra, mert hiszen mi nem akarjuk szembe állítani ezeknek az érveknek az egész gazdag tárházát, a melyeket elismerem, mind a két álláspont mellett következtetni lehet. Itt kizárólag az a kérdés, hogy azon esetben, ha az egyezség a 67-es alapon létre nem jöhet a két állam között, akkor Magyarországon a gazdasági viszonyok milyen módon és eszközökkel rendeztessenek és én rendkívül sajnálom, hogy a miniszterelnök úr, habár csak úgy közbevetőleg is, e kérdést most itt szőnyegre hozta és oly kijelentést tett, melyet az ellenzéki padokon ülők közül szó nélkül senkisem hagyhat, hogy tudnillik az országnak tönkremenése és tönkrejutása fogna a gazdasági önállósággal bekövetkezni. Ez napirenden nem lévő kérdés. És igazán helyesen tette, a midőn mintegy megröstelte ezen kijelentésnek a politikai eszélyességbe ütköző voltát, oda akarta kimagyarázni, hogy a t. miniszterelnök úr, csupán azoktól a megrázkódtatásoktól félti az országot, a melyek äz önálló berendezkedések alapján bekövetkezhetnének. No hiszen, ha ezt a magyarázatot olyan könnyen meg lehetne adni, akkor igen szívesen elfogadnám, de a t. miniszterelnök úr kijelentései oly határozottak voltak, oly preczizen szóltak, hogy azokat másnak, mint neki kikorrigálni, és másnak, mint talán az egész képviselőháznak a nemzet nevében visszautasítani nem lehetséges. (Úgy van! Úgy van! a bal- szélső baloldalon.) így ebben a parlamentben nem szólhat a miniszterelnök úr, a ki a politikai beszámíthatóság mértékére igényt tart, mert, ha így Szólna, akkor úgy cselekednék, mint az a hadvezér, a ki midőn rátör az ellenség és már ott van az arezvonal előtt, proklamácziót bocsát ki, hogy katonák, mi megütközünk, nem rendelkezünk sem a védelem, sem a támadás eszközeivel, nekünk esak egy részünk, egy sorsunk lehet, a tönkremenés és a meghalás ; egy miniszterelnök, a ki midőn ránk tör az ellenséges áramlat, és minden oldalon, midőn ellenünk akarja zúdítani a jogosulatlan követelések egész arzenálját, azt mondja, hogy nekünk védelmi eszközeink nincsenek, és hogy számunkra csak a töukremenés van meg: ez t. képviselőház a politikai beszámíthatóság tekintetében nem egy miniszterelnöki állás mértéket, de egy közönséges képviselőnek, egy egyszerű magyar embernek mértékét nem üti meg. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ez akkor sem állhatna meg, ha igaz volna, és még kevésbbé sem állhatna meg akkor, ha az igazsággal teljesen ellenkezik. És én merek hivatkozni az országban bárkire, pártokra, vagy egyesekre, hogy van-e valaki, a ki a miniszterelnök kijelentését és álláspontját magáévá teszi. Hiszen még azok is, a kiket klaszikus tanúkként hozott fel tegnap Hegedüs Sándor képviselő úr, pedig úgy tudom, hogy ők a politikai felelősséget semmi tekintetben sem viselik magukon, bár kijelentéseiket, -mint a miniszterelnök úr kijelentéseivel összeesőket hozta fel, még azok is egészen más követeléseket tartalmaznak, mert csupán csak azt mondják, hogy igenis a külön vámterület, a mennyiben arra rátérni szükséges, az országot átmeneti nehézségeknek, megrázkódtatásoknak teszi ki, de hogy az országot romlásba döntené és tönkretenné, azt t. képviselőház ebben az országban egy számba vehető politikus sem mondta. Mert a ki a termelési viszonyok elemeit ismeri, a ki tudja, hogy a nemzet gazdagodásának, melyek a forrásai és melyek a törvényei, az tudja azt is, hogy a mi terményeinknek piaczot teremteni nem csupán ezen vámunnió kebelében lehetséges, a melyben eddig állottunk Ausztriával, de egész Európában és az egész világ kereskedelmi forgalmában, mert a mi terményeinknek világkereskedelmi értéke és ára van, a minthogy eddig is a vámunnion kivül értékesítendő nyers termény feleslegünk volt, ennek következtében a vámunnióban nem érvényesült különösebb védelmi eszköz a mi terményeinkkel szemben, de érvényesült egy világforgalmi ár, a mely megszabta a mi terményeinknek, sajnos, lehetőleg minimális értékét, és a mely semmi tekintetben sem nyújtott különös védelmet mezőgazdasági érdekeinknek ezen unión belül. És tudja a másikat is, hogy a másik termelési faktor, az ipar termékeinek olcsó, szolid beszerezhetése ezen vámunnió által nemcsak szolgálva nem volt, de annak ellenkezőjét értük e], mert épen a szolid ipar hazája zárta el magát előlünk és zártuk el mi azt, bár kellene, hogy az olcsó és szolid iparnak nyissuk meg a versenyt és ezáltal épen a mezőgazdasági osztályt láthassuk el olcsóbb és jobb termékeivel az iparnak. Miben szolgál bennünket a vámunió épen ezen a téren is? Vagy gazdasági életünk emelésére szolgáljon-e az, ha egyrészt magához lánczolt bennünket az, mint iparainak kizárólagos fogyasztási területét, másrészről elzárta Magyarország határaitól azon idegen államok iparczikkeit, melyek szolidságban és olcsóságban felülhaladták volna Ausztria ipartermékeit? (Úgy van! Úgy van! szélsőbalon.) De azt, t. ház, csak épen közbevetőleg érintem, mivel a miniszterelnök úr kijelentése szerintem némi visszautasítást igényel. Én a kérdés lényegét másban fogom tekinteni. Csak egy