Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.

Ülésnapok - 1896-297

297. országos filés 1898. május 12-én, csütörtökön. 75 quantitas-t, qualitative meg nem mérhető valamit képeznek. Ha tehát a Károlyi-féle szövetkezetet veszem kiindulási pontú], melynek az utolsó kimutatás szerint 86.508 tagja volt, és ha felteszem, — a mi a valóságnak megközelítőleg meg fog felelni — hogy ezek mezőgazdasággal foglalkozók, mert a szövetkezetek legnagyobb része tényleg falusi szövetkezet, és ha ezt a számot arányitom a mezőgazdasággal önállóan foglalkozók számához, a mely nálunk körülbelül 1,500.000, akkor 50 és 60 között ingadozik ezerből azon mezőgazdák száma, kik hitelszövetkezeti kötelékben állanak. Nemde igen csekély arányszám ahhoz a 300 per miiléhez hasonlítva, melylyel Németországban találkozunk, és ez mindenesetre arra mutat, hogy a szövetkezeti ügy nálunk — a mi végre természetes is — távolról sem érte el a fejlettségnek azt a fokát, a melylyel Németországban dicsekednek. De ha nem a most fennálló abszolút számokat hasonlítjuk össze, hanem ha a fejlődést veszszük, akkor tagadhatatlan, hogy az utolsó nyolcz év alatt a szövetkezeti ügy Magyarországon óriásnak nevezhető lendületet vett, tisztán társadalmi tevékenység alapján. Ismét csak a szövetkezetek központi hitelintézetének kötelékében álló szövetkezeteket véve, míg 1889-ben 9500 tagjuk volt, 1897-ben tehát nyolcz esztendő múlva 85.509 taggal dicsekedhetnek, a mi óriási fejlődésnek mondható. Ha pedig veszszük az üzletrészek számát, az 1889-től 1897-ig 22.300-ról 163.500-ra emelkedett. Ha veszszük az összegeket, melyek üzletrészekre befizettettek, csak 1889-ben 176.000 forintot tettek ki, ma tesznek 2,500 000 forintot. Ha a központ áltól közvetített kölcsönösszegeket hasonlítjuk össze, ezek 440.000 forinttal szemben, a mennyit 1889-ben tettek, í897-ben 6,350.000 forintot tesznek ki. Ehhez számítani kell a takarékbetéteket, melyeket a szövetkezetek forgatnak; ezek 1889-től 1897-ig 105.000 forintról 2,278.000 forintra emelkedtek. Szóval ha mindezeket a pozicziókat összeszámítjuk, tiz millió forint az, melyet ezek a szövetkezetek, még pedig kifogástalan módon, teljes szoliditással és a szövetkezeti czélnak megfelelő módon forgalomba hoznak. Miért hoztam ezt föl? Egyszerűen azért, hogy illusztráljam azt, hogy mi, midőn a szövetkezeti ügygyei ma foglalkozunk, nem állunk tabula rázával szemben, nem alkotunk semmiből, nem az üresben dolgozunk, hanem egy már létező, izmos és helyes irányban működő társadalmi tevékenységgel és ennek nagyon is számot tevő eredményeivel állunk szemben. És minthogy az állami törvényhozás és a kormányzati tevékenység anyaga mindenkor a létező állapot, igen hibásan cselekednék a törvényhozás és a kormányzat, hogyha a létező állapotot, hogyha ezt a társadalmi fejlődést, hogyha az öntevékenységnek ezen eredményeit ignorálná, vagy épenséggel olyan intézkedéseket tenne, a melyek bizonytalan, új alkotásoknak kedveért megsebeznék azt, a mit a társadalom a saját erejéből megteremtett. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ez az egyik vezető szempont, a melyet nekünk, ha utógondolat nélkű] és teljes őszinteséggel a szövetkezeti ügyet és az ezzel összekötött nagy gazdasági és erkölcsi érdekeket akarjuk szolgálni, szem elől tévesztenünk nem szabad. A másik az, hogy a szövetkezeti eszme természetéhez mindenben simulnunk, mindenben bőven ragaszkodnunk kell, hogy a szövetkezeti ügynek összes szempontjait, a szövetkezésnek összes ezéljait, az erkölcsieket ép úgy, mint a gazdaságiakat, folyton magunk előtt lássuk mindenben, a mit alkotunk. Mert a szövetkezés] ügy és annak előmozdítása nem áll csupán abból, hogy a közép és a kisebb ezisztencziáknak olcsó pénzt, olcsó hitelt szerezzünk. Ez egyik közvetlen, igen fontos eredménye a hiteli szövetkezésnek, de hát a szövetkezés! ügyet és a hiteli szövetkezetek ügyét fel kell fognunk annak összeköttetésében a nemzeti élettel és társadalmi élettel egészben. Csupán olcsó hitelről és a hitel kielégítéséről gondoskodni: ez nem meríti ki a helyes gazdasági és társadalmi politikát. Sőt egészségtelen, esetleg az államnak institucziói által teremtett hiteligényeknek utána szaladni olyaninstitucziókkal, amelyek az adósságcsmálásra ingert nyújtanak és azt megkönnyítik: épen olyan elhibázott politika volna, a milyen elhibázott politika volna szemet hunyni és nem törődni a legitim, az egészséges hitelszükséglet kielégítésének módjaival. (Úgy van I a baloldalon.) Ha tehát a hitelszövetkezeti ügynek előmozdításával üdvöset akarunk cselekedni, akkor ennek egy szemnek kell lennie lánczolatában az olyan politikai intézkedéseknek, a melyek az egész vonalon azzal foglalkoznak, hogy egészségesebbé, szilárdabbá tegyék a kisebb gazdasági exisztencziáknak sorsát, melyek első sorban arra törekednek és azon iparkodnak, hogy a hitel igénybevétele nálunk minél ritkábban és minél kevésbbé legyen szükséges és melyek úgy az adóügyi politikában, mint a gazdasági alakulásokban mindig szem előtt t irtják azt, hogy azokat az esisztencziákat kímélni kell, hogy azokat a bajokat, a melyeket néha csak a hitelezés útján lehet orvosolni, jobb, a mennyire csak lehet, elő nem idézni, azoknak megteremtését kerülni. De, t. ház, ennek a gondolatnak további fejtegetése messzire vezetne, úgy, hogy én maradok szigorúan annál a tárgynál, a melyre a 10*