Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.

Ülésnapok - 1896-296

296. omxkgm ülés 1898. május 11-én, szerdán. m nemcsak annak kívánatos megerősödését gátolja, de több tekintetben válsággal is fenyegeti. E szavakkal kezdődik a gazdasági és ipari hitelszövetkezetekről szóló törvényjavaslat általános indokolása. Végre tehát a kormány is beismeri már, hogy a gazdasági helyzet súlyos, hogy a hitel drága, hogy a kisebb földbirtokosokat és iparosokat súlyos válság fenyegeti. Mi ezekről a padokról már éveken át hangoztattuk ezeket a panaszokat, de azokat figyelembe nem vették, meg sem hallgatták, utóbb eltagadták, sőt valóságos dicshimnuszokat zengettek az ország minden részében tapasztalható vagyonosodásról és az általános fejlődésről, (Úgy van! balfelől.) sőt minket, a kik az ellenkezőt állítottuk, kinevettek, majd utóbb azzal gyanúsítottak, hogy társadalmi ellentéteket támasztunk, hogy pár politikai szempontból soha meg nem valósítható igényeket gerjesztünk, és ez által az országot veszedelmes lejtőre viszszük. (Úgy van! a baloldalon.) Sajnos, hogy az események mindenben nekünk adtak igazat, s a helyzet annyira súlyosodott már, hogy a kormányt is a fennebbi őszinte vallomás uiegtevésére kényszerítette s a kormányt is azon elhatározásra birta, hogy a kis földmívesek és az iparosok helyzetén segíteni kell. Kár, hogy ez az elhatározás olyan későn érlelődött meg a kormánynál; kár, hogy ezt a javaslatot kissé későn terjesztette elő. Minthogy azonban jobb későn, mint soha, ennélfogva én a javaslatot örömmel üdvözlöm annyiban, a menynyiben a javaslat benyújtásában a törvényhozásnak azon elhatározásátlátom, hogy azt a bűnét, a mely a kisebb exisztencziák tönkremenésében terheli, valahára helyrehozza. Mert, t. ház, a kis iparosok és a kis földmívesek tönkrementek leginkább a törvényhozásnak azon bűne miatt, vagyis tönkremenésük csirái leginkább ott kezdődnek, midőn ebben a törvényhozásban az vált az uralkodó eszmévé, hogy a pénzárú, a melynek értékét a kereslet és kínálat közti arány szabályozza. Ebből az elvből kiindulva azután a törvényhozás korlátlanná tette az uzsorát, a mi oly pusztításokat idézett elő, a melyeknek következményei beláthatatlanok, és a mely pusztítás felér egy háború vagy egy egy járvány pusztításával. (Úgy van! balfelől.) A mi népünk kissé könnyelmű természetű, számítani nem igen tud. Különösen leledzett ebben a hibában még 25 évvel ezelőtt, és így nagyon könnyen adta rá magát az adósságcsinálásra, akár volt rá szüksége, akár nem. Ennek folytán gombamódra szaporodtak az uzsorások. Minden vidéknek támadt a maga első-, misod- vagy harmadrendű, egy vagy több uzsorása, a kik hihetetlen vagyonra tettek szert. Magam ismerek községet, a melyben az uzsorások 16-od, 12-ed, nyolczad telkekből egy pár év alatt 800.000 holdnyi birtokot harácsolt össze és tagosított magának. (Mozgás a baloldalon.) A 30, 40, 60°/o-os kölcsön nem tartozott a ritkaságok közé, sőt mint törvényszéki bíró magam voltam kénytelen nem egyszer vérző szívvel 4t>0°/o-os kölcsönt jelzálogilag biztosíttatni és megítélni. Igaz, hogy a törvényhozás utóbb más, jobb álláspontra helyezkedett; korlátolta a kamatlábat és az uzsorát, hanem a kiket ezen hiénák megfojtottak, azokat újra életre támasztani többé nem lehet s a kiken sebeket ejtettek, azoknak sebei még ma is vérzenek. Nagyon könnyűvé tette az uzsorások működését az a körülmény, hogy a kisbirtokosnak és a kisiparosnak nem volt hitele. Örvendetes javulás konstatálható e téren, de még nagyon messze vagyunk attól, hogy e kis exisztencziák hiteligényeit kielégíthessük. E czélra legalkalmasabbak a hitelszövetkezetek, mert üzleti költségeik csekélységénél és a nyerészkedés kizártságánál fogva ezek adhatják a legolcsóbb kölcsönt, a mely legkönnyebben hozzáférhető, és e kölcsön a törzsbetétek által majdnem észrevétlenül törleszthető is. E mellett a hitelszövetkezetek előmozdítják a takarékosságot és emberileg lehetőleg gátat vetnek a könnyelmű adósságcsinálásnak. Hazánkban a hitelszövetkezetek eszméje megfogamzott és mindinkább tért hódít, csak az a sajnos, hogy eddig a társadalom nem birt azzal az erővel, hogy a hitelszövetkezeteket az országban annyira elterjeszsze és megerősítse, hogy az egész országnak vagy akár csak egyes vidékeknek is hiteligényeit kielégíthetnék. A törvényjavaslatnak tehát az a czéíja, hogy az államhatalom a nem elég erős társadalomnak segítségére siessen, és a hiteligények kielégítésére pénzbeli segélyt is nyújtson. Ezen anyagi érdekeltségnél és azon nagy erkölcsi felelősségénél fogva, a melyet a kormány e javaslatban a hitelszövetkezeti ügy érdekében elvállal, nagyon természetesnek és szükségesnek tartom, hogy az állam magának a kellő felügyeleti jogot és ellenőrzési hatalmit biztosítsa . A kérdés tehát, nézetem szerint, csak az, hogy midőn az állam é javaslatban erre törekszik, nem lépi-e át a szükségességnek határait oly mértékben, hogy az önsegélyt és az Öntevékenységet megcsorbítsa, megbénítsa. (Helyeslés a baloldalon.) Nézetem szerint a javaslat a szükségesség e határát átlépi. Első ég főkifogásom a 2. §. ellen irányúi, a mely csak hatóság, testület vagy szövetkeze-