Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.
Ülésnapok - 1896-295
56 295. országos filéd 1898. májns lO-én, kedden. engedhető, hogy tőkéiket a központi hitelintézet által kibocsátandó kötvényekben helyezzék el. Én azt hiszem, t. képviselőház, hogy a mi városaink és a mi községeink nem igen fognak sietni, jó, biztos és minden pillanatban realizálható értékpapírjaikat odaadni cserébe oly papírokért, a melyeken a legjobb esetben nagy bajjal, sőt talán áldozattal is adhatnak túl. És én tartok attól — ezt mellékesen megjegyzem — hogy kísérletek fognak tétetni arra, hogy ezen kötvények bizonyos douce violence alkalmazása mellett városaink nyakába akasztassanak. És itt legyen szabad egy kis polémiába bocsátkoznom az előttem szólott Miklós Ödön t. képviselőtársam szakavatott és sok tekintetben tanulságos beszédével, ő arra hivatkozik, hogy hiszen mellékes dolog az a tőke, a melylyel ellátjuk a központi szövetkezetet, és a melyet még azontúl felveszünk a központi szövetkezet számán, ha nem bizunk abban, hogy a népben rejlő források gazdag eredményt fognak nyújtani és e részben ismeretes statisztikai adatokra hivatkozik a német szövetkezetek életéből. Én erre kénytelen vagyok felhozni, hogy itt olyan viszonyokat állít egy sorba a t. képviselő úr, a melyek nagyon is eltérnek egymástól. Ott sokkal nagyobb az általános jólét, az általános vagyonosodäs, mint nálunk, ott megtörténhetett, hogy milliárdokra menő a forgalom, mig az effektív szövetkezeti vagyon ehhez képest majdnem eltűnőén csekély, ellenben nálunk a viszonyok sokkal kedvezőtlenebbek, mire nézve én is szolgálhatok egy kis statisztikával. Erdélyben létezik jelenleg összesen 73 Raiffeisen-féle szövetkezet; ezeknek ügyforgalma •— a szám egészen pontosan nem áll rendelkezésemre — olyanformán alakúi, hogy körülbelül felerészben, vagyis 57°/o-a az összes engedélyezett kölcsönöknek fedezve lesz a takarékbetétekből és körülbelül 43°/o-a a kölcsönökből, a melyeket az egyes szövetkezetek a központi intézettől vesznek; tehát a viszony csak úgy áll, hogy körülbelül képesek vagyunk felét a mi hitelszükségletünknek saját erőnkből, saját bevételeinkből fedezni, hanem a másik felét másféleképen kell megszerezni. E tekintetben tehát lényeges különbség van Németország és a mi viszonyaink között. A t. képviselő úv egy másik állítást is koczkáztatott, hogy úgy fejezzem ki magamat, tudniillik azt állította, hogy a korlátlan felelősség a mi viszonyaink között keresztül nem vihető. Lehet, hogy nehézséggel fog járni, de hogy keresztülvihető, mutatják a Raiffeisen-féle erdélyi szövetkezetek, a melyek mindannyian kivétel nélkül a korlátlan felelősségen alapúinak, és a mint én ismerem a viszonyokat, várni lehetett volna azt is, hogy a gróf Károlyi-féle hitelszövetkezetek is lassankint elfogadták volna a korlátlan felelősséget is, ha e törvényjavaslat közbe nem lép. Mindezek után fentartom előbbi állításomat, azt tudniillik, hogy ily módon a szükséges pénztőkét elő nem teremthetjük. Már pedig nézetem szerint e bajon is könnyen lehetne segíteni. (Mo$gás.) Kérek a t. kormány részéről egy kissé nagyobb figyelmet. T. ház! Nem találom indokoltnak azt, hogy a t. kormány oly nagyou szabódik attól, hogy a kibocsátandó kötvények számára az állami garancziát megadja. Én azt tartom, hogy az állam ezzel nem koczkáztat sokat. Hiszen csak némileg helyesen kezelt szövetkezeteknél nagyon kivételesen fordulnak elő veszteségek. A gróf Károlyi-féle szövetkezeteket tíz évi fennállásuk alatt veszteség nem érte és körülbelül ugyanezt mondhatom az erdélyi Raiffeisen-féle szövetkezetekről. (Halljuk! Halljuk!) És ha már eddig is ily eredményeket lehetett elérni, annál inkább várhatjuk ezt a jelen törvényjavaslat életbelépte után, a mikor az ellenőrzés s az egész szervezet az eddiginél szigorúbb lesz, tehát még kevésbbé félhetünk veszteségektől vagy nagyobbmérvti koczkázattól. De tegyük fel a legvégsőbb esetet, vájjon képzel hető-e, hogy a magyar állam oly kötvényeket az Ő, az állam patronancziája alatt létesült és az ő közvetlen közreműködésével kezelt intézet kibocsátott, szükség esetén be nem váltana? En ezt nem hihetem, ennélfogva az állam úgy sem kerüli ki a tényleges szavatosságot, tehát miért nem mondja ki mindjárt kezdetben az állami garancziát? Ha az állam ezt teszi, akkor teljesen segítve lesz a bajon. (Halljuk! Halljuk!) Egy másik általános jellegű megjegyzésem oda irányúi, hogy úgy látszik, a jelen törvényjavaslat szerkesztője, illetve szerkesztőinek szemei előtt csupán csak a mezőgazdasági szövetkezetek lebegtek, ámbár e javaslat ezeken kívül az ipari szövetkezeteket is felkarolja. Valóban szükséges is, hogy az olyannyira mostoha viszonyok közt élő kisiparosaink érdekeit komolyan fölkaroljuk. Saját tapasztalatomból tudom — s erre komolyan felhivom a t. kormány figyelmét — hogy a kisiparosok körében nagy és általános az elégedetlenség. Ne engedjük a dolgot itt is odáig fejlődni, a hová a mezőgazdasági munkások körében jutott. A szoczialisztikus tendencziák eddig még nem hatoltak be mélyebben kisiparosaink körébe, de magvai már el vannak hintve, és tartok attól, hogy e téren is nehéz idők néznek reánk, hogyha idejekorán nem látunk a munkához. A jelen törvényjavaslatból kiemelem különösen az 5. és a 7. czikket, a melyek igenis alkalmazhatók a mezőgazdasági szövetkezetekre,