Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.
Ülésnapok - 1896-295
48 295. országos ülés 1898. május 10-én, kedden. indulunk útnak, tehát, mondom, elég drága szervezet daczára úgy tudom, hogy a történt számitások szerint 6—7°/o-on belől maradt a kamatláb, mely mellett a pénz a szövetkezetekhez juthat, Mint már mondtam a kötvényekre nézve nem tudok határozottan nyilatkozni, sőt azt sem tudom, micsoda eredményeket várhatunk mi ettől, talán a pénzügyminiszter úr lesz szived — a mint ezt már kértem — e tekintetben felvilágosításokat adni. Azt hiszem azonban, hogy nagy erőforrás rejlik e kötvényekben is, és nagy biztonsági tényezői rejlenek e kötvényeknek magában a törvényjavaslatban. Mindezek után én ezen javaslatot nem tartom másnak, mint czélszertíségi alkotásnak, a melyet maga az életszükség hozott felszínre, és nem tartom másnak, mint egy formának, a mely mellett könnyen, olcsón egyesülhetnek egymással az egy czélra törekvők, nem tartom egyébnek, mint az alakzat azon külsőségének, a melynek béltartalma, mint annyiszor ismételtem, az alapszabályokban fog tulajdonképen kifejezést nyerni, — azért ezt általánosságban megszavazom és ajánlom a t. háznak elfogadásra azon tudattal, hogy azon főczélnak: »Salus populi suprema lex esto« elvét valósítja meg, és minthogy én nem kívánok abban mást látni, mint a mi benne van, és nem magyarázni bele olyat, a mi benne nincs, vagyis látom az öntársulás előmozdításának lehetőségét, kérem a t. házat, hogy a javaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni méltóztassék. (Élénk helyeslés és éljenzés a jobboldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Rakovszky István jegyző: Biró Lajos! Biró Lajos T. ház! Teljes tudatában vagyok azon nehéz feladatnak, mely előttem áll, midőn ezen padokról a »gazdasági és ipari hitelszövetkezetekről* rendelkező törvényjavaslathoz hozzászólok, mert a közelebbi múlt épen fényesen igazolja a t. kormánypárt konzequencziáját azon magatartásában, miszerint ha bármily okszerű módosítás kitűnő erők által, a legtisztább logika által is megvilágítva, e padokról terjesztetik elő, az pnr et simple leszavaztatik. (Helyeslés balfelől.) Egyéni gyengeségem kétszeresen érzem most, midőn egy oly javaslatról van szó, melynek alapeszméivel nemcsak hogy egyetértek, de egyike voltam azon szerény atomoknak — egy az ezerből — kik otthonuk falusi körében a szövetkezeti eszméért lelkesülve és lelkesítve egy mikroskopikus részét képezték azon erőnek, mely a jelen javaslat szinrekerűlését siettette. Mielőtt a javaslatra áttérnék, engedje meg a t. ház, hogy megemlékezzem egy oly férfiúról, ki mint a szövetkezetek apostola ez országban, tizenegy év előtt először s azóta folyton lankadatlan szorgalom, nemes hév és nagylelkű áldozatokkal működött e téren, e férfiú, kinek nevét ma márványba kellene vésni, gróf Károlyi Sándor, kinek közel négyszáz virágzó szövetkezete van az országban. Tizenegy évre volt szükség, hogy a magánszorgalom végre hivatalos elismerést nyerjen a jelen javaslat előterjesztése képében. T. ház! Az a modern társadalmi gazdaság, mely kiforgatta az egész világot régi alakjából, trónokat és nemzeteket megdönt vagy felemel, mely lehetővé akarja tenni a lehetetlent, utóiéri az utólérhetlent ; az a pénzgazdaság, mely minden földi anyagi és erkölcsi javat csak egy értékmérő, a pénz szempontjából ismer, mely tradicziók zománczát letördelni, emlékek szentségét profanizálni, jogokat áruczikkekké alacsonyítani iparkodik s mely öntermékenyítő erejénél fogva a társadalmi ellentéteket mind veszedelmesebben kielégíti; átalakító képességét teljesen érvényre juttatta;, úgy a mezőgazdaság, mint az ipar terén. (Igás ! Ügy van! balfelöl.) A mezőgazdaság lassankint elveszti régi jellegét, esélyeit nem a gazda szorgalma, vagy az időjárás, de a kapitalizmus által teljuralmában fentartott börze szabályozza; a modern vívmányok czélja többé nem az, hogy az emberi ész és akarat küzdelmét a természettel elősegítse, de hogy a természetet nullifikálva, az egész világot egy nagy játékbarlanggá varázsolja, hol kényszerítve van mindenki ezen irányt követni, mert eltiportatik az, kit hajlama, vagy mint a kis exiszteneziáknál, tehetsége ezen úton haladni nem enged. {Igaz! Úgy van! balfelöl.) T. ház! Legalább tiz éve halljuk a magyar gazdaközönség jogos és mind hangosabb panaszait; az ország nyerstermelő jellege megvolt s ma is megvan és mégis mi jellemzi harmincz éves egész politikánkat? Az, hogy az anyaföldet, mint kitűnő és kimeríthetlen adóalapot, a lehetetlenség határáig kiaknázták, de ez alap fentartása is istápolása tekintetében misem történt. (Igaz! Úgy van! Helyeslés balfelől.) Nem akarom a t. házat a t. földmívelésügyi miniszter úr beszédeinek rekapitulácziójával fárasztani nem akarok tömjénáldozatot bemutatni ; mint Kristóffy József képviselő úr, azon fontos akczió komolysága előtt, mely a kis selyembogár és a nagy bikák nagyszabású agrárprogrammjában kulminál, de ezen nagy konczepczióknál, hol eltörpül a gazdáknak a termények és állatok jobb értékeaíthetése, a fedezetlen határidőüzlet korlátozása, a börze megadóztatása, a nyomasztó terhek arányosabb elosztása, s főként az állami takarékosságért rimánkodó panasza, önkénytelenül eszembe jut a mai nikkelpénz, akármennyire fényesíti, csiszolja és grupirozza a t, kormány, mégsem lesz abból aranyvaluta. 1893 óta hat úgynevezett agrártörvénynyel I kedveskedett a kormány a gazdaközönségnek:
