Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.

Ülésnapok - 1896-295

42 295. orsiágos ülés 1898. májat) ÍOMSII, kedden. elolvasni a törvényjavaslatot, csak rámutatok, hogy igenis mostani szervezetében a megalakulás, bejegyzés, a szervezkedés, a hitel megszerzése, a csődnyitás, feloszlás, egy szóval minden, a mi életbe vág, minden a kormány kezében van. És vájjon nem drága-e az állam által hozandó áldozat, midőn azzal szemben ilyen hatalmat adunk a kormány kezébe? Távol legyen tőlem, — és ezt őszinte meggyőződésem egész erejéből mondom, — hogy én akárkit a kormány tagjai közfíl meggyanúsítani akarnék, mert egyéni becsületességük előttem intakt; meg vagyok győződve, távol van tőlük a gondolat, hogy a törvényjavaslat alapján a kormány hatalmi érdekeit akarják kielégíteni, de nekünk mint képviselőknek elég az, a mikor megvan a lehetőség, mert jöhetnek mások, a kik a hatalmat felhasználják, s nem a nemzet érdekében, hanem a nemzet érdeke ellen érvényesítik. (Felkiáltások a szélső hald dalon: Hosszabb már nem jöhet!) Mindaz, a mit elmondottam, természetesen mintegy logikusan azt a kötelességet róná rám, hogy a javaslatot ne fogadjam el. De én ezt nem teszem, t. képviselőház, mert én nem birok azzal a bátorsággal, mint a kormány. A kormány igenis birt bátorsággal arra, hogy olyan nagy eszmét is befogni igyekezett törekvéseinek szekerébe, mint a szövetkezeti eszme, de nekem nincsen bátorságom útját állani annak, hogy egy törvény alkottassék, mely mégis egy lépést képez a jobb jövő felé. Ha becsületesen hajtják végre az alkotandó törvényt; ha azt a hatalmat, a mit az a kormánynak ad, talán undorból a rossz iránt, vagy pedig a jogos felháborodástól való félelemből, nem fogják igénybe venni, akkor a javaslat mégis a nemzet jobb jövőjének alapját képezheti 8 azért a javaslatot általánosságban elfogadom, s elfogadom Barta Ödön t. barátom határozati javaslatát is. (Hosszantartó helyeslés és éljenzés a bál- és saélső baloldalon.) Perczel Béni jegyző: Miklós Ödön! Miklós Ödön: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk/) Komjáthy Béla t. képviselőtársam imént elhangzott beszéde arra késztet, hogy — mielőtt a t. ház szives türelmét igénybe venném, hogy a szőnyegen levő kérdésről elmondjam nézeteimet — (Halljuk! Halljuk!) néhány megjegyzést tegyek hallott beszédére. A mily helyesnek tartom fejtegetéseit, a melyeket ő egy valóban eszményi szövetkezet alapelveiként fölállított, époly különösen hatott reám következtetése és intencziója, melyet ezen törvényjavaslathoz fűzött, Kiindulása után ezt nem vártam, mert nézete teljesen ellentétben van a szövetkezeti eszmének eszményi keresztülvitelével, és hogy én t. képviselőtársam konzequeneziáit egész röviden jellemezzem, azok nem egyebek, mint az állami szoezializmus elvének legmesszebbmenő érvényesülései. T. képviselőház! Mi, a kik szövetkezeti ügyekkel foglalkozunk, tudjuk, hogy a szövetkezetek életrekeltésénél a törvényhozási konczepczió, a törvény alkotása csak a keret, mely az egyes egyedeknek, ezek egész értelmi és érzelmi világának megismerésével a kellő tömörülését lehetővé teszi, és pedig oly értelemben, hogy együttes működésüknek alapja a hitelszervezet biztonsága lehetőleg egyöntetű üzletkörüknek alakulata kellő formákhoz és biztosítékokhoz legyen kötve. De t. képviselőtársam mindennél tovább megy. A helyett, hogy az eszményi formának konzequens keresztülvitelénél megmaradna, egyrészt kárhoztatja az állami, illetve kormány-befolyást és fél, hogy a hatalom erős gyökeret ver az egyesek élettalajában, másrészt azt mondja, hogy ha a kormány a javaslatban kifejezetten elfogadja az anyagi támogatás elvét és megtette e lépést, miért nem megy tovább, mert hiszen szerinte a hazai szövetkezeti ügy fölsegélyéséhez az egy millió, illetve a három millió korona, mit a törvényjavaslat biztosít semmi, mert itt számtalan milliók szükségéről van szó. Ezt mondta t. képviselőtársam és a midőn ezt mondta, önmaga adta meg a feleletet ezen lehetetlenségre, melyet tételében felállított. A hitelszövetkezetek ereje, ezek keletkezése és alakulása mindenütt ott, a hol azzal ma már mint kifejlett szervezettel találkozunk, és itt legközvetlenebbül Németországot kell felkeresnünk, a hol 1850-től fogva szakadatlan lánczolatát látjuk az egyesek e téreni munkásságának, de általában mindenütt, Angliában is, a hol a szövetkezeti ügy legelsőbben vert gyökereket, főleg egyesek kiváló odaadó munkásságának az eredményei. Láthatjuk, hogy egyes lelkes apostoloknak azon néprétegekre való hatása, a kiket közvetlen érintkezésből ismernek meg, és a kik az ily erőknek az egyesítésére törekedtek, mindenütt csak ezeknek működése volt képes egészséges magvat elhinteni és helyes szövetkezeti alakulatot teremteni. Ilyen törekvésekből fejlődtek ki azon rendszerek, a melyeket később a törvényhozások kodifikálni igyekeztek. Az így alakúit szövetkezésnek ethikai alapjai nagy jelentőségűek, és az ilyenek erkölcsi tartalmát nem szabad szem elől tévesztenünk soha, és szerintem nem szabad olyan törekvéseket törvényhozási intézkedéseinkbe beplántálni, a melyek az ilyen természetű szabad társulásnak bármikor is gátat szabhatnak. Én azt hiszem, hogy valamennyiünkkel együtt maga a t. kormány öritlne leginkább annak, ha olyan szövetkezeti törvényjavaslatot nyújthatott volna be, a mely reá nézve minden pénzügyi konzequencziák nélkül való lenne, és ha tisztán az eszményi önsegély alapján tudnók szervezni Magyarországon szövetkezeteinket és tudnók megvalósítani a közvélemény követelte társulási esz-