Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.

Ülésnapok - 1896-314

392 314, országos ülés 1898. június 15-én, szerdán. séget vélek teljesíteni és a dolog megérthetése végett szükséges is, ha először visszamenőleg az eddig szeszadó-törvények felett fogok kritikát gyakorolni, mert csak az azokból Jevont következtetések alapján lehet helyesen megállapítani, hogy eddigi alkotásainkkal hibáztunk-e, s mit kellene tennünk, hogy szesziparunk fejlődésnek induljon és pedig szemben úgy a közös, mint az önálló vámterülettel. T. ház ! Mi a jó szeszadó-törvénynek feladata? Azt kell elsősorban megállapítanunk és én azt hiszem, hogy roppantál hibás az az álláspont, a mely minden körülmények között elsősorban csak az állam fiskális érdekeit akarja előmozdítani. Pedig ha végig nézzük a régibb szeszadótörvények indokolását, mindenütt veres fonalként húzódik keresztül az a tendenczia, hogy nekünk e részben azért kell az adóemelés terére is lépnünk, hogy az állam fiskális érdekei kielégíttessenek, és minden indokolás rámutatott más országok példájára, a hol ez az adó sokkal súlyosabban nehezül az adózók vállaira. A helyes szeszadónak elsősorban a mezőgazdaság érdekeit kell szolgálnia; a mezőgazdaság érdekében létesített szeszgyártás először az égetésre szánt anyagnak forgalmát mozdítja elő ; árát a rendes nivóra emeli; a feldolgozás által annak egyrészét moslék alakjában visszaadja és ezáltal lendületet ad az állattenyésztésnek; és ennek nyomában azután a földbirtoknak a trágyázás általi intenzív emelése. Ezek azon feladatok, a melyeket a helyes szeszadótörvénynek meg kell valósítani. Azonban nálunk mindig más érdek volt irányadó. Irányadó volt egyrészről — fájdalom —- Ausztriának akarata és dédelgetése, másrészről pedig az állam egyenes finaneziális érdeke. Hiszen már 1867-ben gondolkoztak a mi bölcseink arról, hogy ez soha másként ne legyen. (Mozgás a szélső baloldalon.) Midőn az 1867. évi XII. törvényczikk 63. §-át megalkották; midőn kimondották, hogy az ipari terméssel szoros kapcsolatban levő közvetett adó csak egyenlő módon használható. Madarász Józsefi Elég gonoszul. Komjáthy Béla . . . akkor el volt döntve a sorsa annak a kérdésnek, hogy Magyarország soha, a saját érdekében, saját gazdasági helyzetének megfelelően a fogyasztási adók terén helyes intézkedéseket ne tehessen. T. ház! A tapasztalat megmutatta azt, hogy ha a mi szeszadótörvényeink alapján reánk valami előny látszott hárulni, vagy hárult tényleg Magyarországra, az osztrákok rögtön megindították ellene az eljárást, és mert, fájdalom, erősebb volt, mindig az ő akaratuk ment keresztül. Nem is lehet, bárminő hazafisággal, tudománnyal és jóakarattal akarja is valaki a fogyasztási adók terén a két állam minden érdekeit kielégíteni. Ez teljes lehetetlenség, mert a két államnak annyira különböző a gazdasági fejlődése, hogy az egyik állam mindenkor csak a másik állam hátrányára képes előrehaladni. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbalon.) Kubik Béla: És az a másik állam mindig mi vagyunk ! Komjáthy Béla: Miután a kiegyezés Ausztriával 1867-ben megtörtént, a szeszadó terén levő első alkotásaink az 1868 : XVI-ik és később az 1878: XXIV. törvényezikkek voltak. Hogyan állapítottuk meg a törvényekben az adórendszert? Úgy, hogy az adót a czefrefőzőkádaknak űrmértéke szerint számították ki; úgynevezett átalányozási rendszert követtek, a számítás alapjául azt a szeszmennyiséget vették, a melyet a tudomány és tapasztalás szerint egy bizonyos mennyiségű czefréből szesz alakjában képesek vagyunk nyerni. A két törvény rendszerében különbség nem volt, csakis annyiban különböztek, hogy az előbb hat krajczárban megállapított adót lt krajczárra emelte fel és e mellett az átalányozási rendszer mellett a törvényben volt megállapítva, hogy a kisebb szeszfőzőkkel a szabad egyezkedés szabad. Nem hiszem, hogy egy ilyen rendszer, a mely az átalányozáson alapúi, egyetlen egy szakértő, egyetlen egy gondolkodó embernek helyeslésével találkozzék, mert annak hátrányait a világon mindenki ismeri, hátrányos a földbirtokosra, hátrányos a gyárosra, hátrányos az államkincstárra. Azért, hogy abból a bizonyos ezefremennyiségből több szeszt tudjon kivenni a gyáros, kénytelen volt a normális három megtöltés helyett négy-öt megtöltést tenni, azt az anyagot, a melynek nagy szesztartalma volt, elfecsérelte, tehát nagyon sok anyag ment veszendőbe, a melyet használni nem lehetett és ennek természetes következménye mutatkozott a nemzetgazdaság terén is. Hátrányos volt különösen abban, hogy az volt a feladat, hogy bizonyos meghatározott mennyiségű' czefréből valaki nagyobb mennyiségű szeszt tudjon kivenni, tehát csakis nagyobb és költségesebb technikai berendezéssel és nagyobb költséggel berendezett gyáraknak adatott meg az előny. Hátrányos volt annyiban is, hogy a kisebb mezőgazdasági szeszgyárak fejlődése, a melyek elsősorban vannak arra hivatva, hogy Magyarország közgazdaságát fellendítsék, hogy az intenzív gazdálkodásra térhessen át, tökéletesen meg lett akadályozva. Sajátságos, hogy akkor, a mikor én az átalányozási rendszernek ezt a hátrányát elismerem ; mikor azt hiszem, hogy nincsen szakember, a ki velem ellenkező nézeten legyen, mégis ki kell mondanom, hogy nagy előnyünkre szolgált ez a rendszer azért, mert a közös vám-