Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.

Ülésnapok - 1896-313

313. országos ülés 1898. janiiig 14-én, kaidén. 369 magam részéről nem vagyok barátja annak, hogy egy iparszegény országban az állam maga a legfőbb gyáros legyen és a rendelkezésére álló óriási anyagi és erkölcsi erővel minden privát iizemtörekvést már a csirájában lehetetlenné tegyen. Az állami gépgyárak kérdésével szemben is ez az én véleményem, azonban tekintettel arra, hogy az államnak közel 30 millió forint értéket képviselő gyárairól van itt szó és arról, hogy melyik minisztérium kezelje ezt, tehát egész őszintén és határozottan kijelentem, hogy bár az állami vasgyárak üzemben tartása

: az azok feletti felügyelet a legilletékesebb helyen: a kereskedelemügyi minisztérium kezében v?n, de mindaddig, míg a minisztérium élén báró Dániel Ernő miniszter áll, sokkal nagyobb megnyugvással látom azt, ha az üzem kezelése és gondozása a pénzügyminisztérium kezelésébe megy át. Meg fogom, t. ház, mondani, hogy miért? Épen a t. előttem szólott képviselő úr statisztikai adatai azok, — ismételni egyáltalában nem kivánom azokat — a melyek mindenkit eldisputálhatatlanúl győznek meg arról, hogy az államvasutak gépgyárának üzemeiben jövedelmezőség tekintetében az utóbbi években oly óriási hanyatlás állott be az ott uralkodott gazdálkodás miatt, a melyet a kormánynak továbbra fentartani nem lehetett. Meg vagyok róla győződve, hogy épen a pénzügyminiszter űr az, a ki az ott uralkodott gazdálkodási rendszert szigorú kritika alá vette és azt a bő költekezéstj a mely nem csupán az üzemnek gazdasági fejlesztésére és jövedelmezőségének fokozására, hanem jórészben személyi kultuszra volt fektetve és egyéni ambieziónak istápolására volt szánva, a mely egyáltalában nem állott arányban a gépgyárakjövedelmezőségével, legrigorozusabb figyelemnél kisérte és igyekezett lehetetlenné tenni azt, hogy az ott uralkodó rendszer továbbra is fentartassék. Meg vagyok arról is győződve, hogy ha a kereskedelmi miniszter úr egy pillanatig is abban a véleményben lett volna, hogy az ő özemében, az ő felügyelete mellett gazdaságilag olyan jövedelmező eredményt mutat fel, a mely a kereskedelmi minisztériumnak gazdálkodását és kormányzási működését itt a képviselőház előtt és az egész magyar közvélemény előtt kellemes színben tüntetheti fel, akkor a t. kereskedelemügyi minisztérium egy perezig sem habozott volna a lebatározottabb álláspontot foglalni el a mellett, hogy az az iparág, a mely neki dicsőséget hoz, az az ő kormányzatának keretében megmaradjon. Miután azonban tény az, hogy az utóbbi években mérhetetlen hanyatlás állott be az államvasutak gépgyárában jövedelmezőség tekintetében, kell, hogy egy egészen új gazdálkodási rendszer hozassék be, e tekin- j KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XVI. KÖTET. tétben pedig a legilletékesebb és a leghelyesebb eljárás az, hogy ha épen az állami vasgyárak részére szükséges anyag előállításának üzemével foglalkozó minisztériumnak a kezébe tétetik le ennek a gépgyárnak a vezetése. Én tehát e tekintetben a kormánynak előterjesztését elfogadom és tudomásul veszem, hanem egy körülményt már itt felemlítek és hangsúlyozom, hogy az államvasuti gépgyárak körüli gazdálkodási rendszer az utóbbi időben nyilvánosan szellőztetve lévén, hivatalos adatok alapján lett kitüntetve, hogy az ott uralkodott gazdálkodási rendszerért maga a kereskedelemügyi miniszter a legkomolyabb felelősséggel tartozik a képviselőháznak és az egész magyar közvéleménynek. Áz eset a következő: Az államvasutak gépgyárának vezetése élén állt egy magasabb rangban lévő miniszteri hivatalnok, Förster Nándor. Felemlítem az egész dolgot részletesen azért, mert szükségesnek tartom, hogy a t. ház és a kormány ezzel a kérdéssel foglalkozzék, különösen abból az okból, hogyha az államnak egyik vagy másik hivatalnoka, vagy egyik vagy másik üzemének alkalmazottja a maga munkája és szorgalma, tehetsége után megfelelő méltatásban részesül exisztencziális szempontból, miért nem részesítik az államnak más munka- és foglalkozási körben alkalmazott tisztviselőit is hasonló méltatásban. Itt ezen magasabb rangú hivatalnok az említett állami intézmény élén állva, kapott 12.000 forint évi fizetést, épen annyit, mint egy miniszter. Remuneráczióban kapott 8000 forintot. Tehát 20.000 forintot évenként, annyit, mint a miniszterelnök. Kapott lakást és e mellett személyes igényeinek teljes ellátását, még pedig akkora luxussal, a milyent Magyarországnak mai nehéz viszonyai még az államvasutak gépgyárának igazgatója részére sem tarthatnak fenn. Hát, t. ház, én azt megengedhetlennek tartom, hogy mikor az állam minden tisztviselőjének fizetése rangfokozat szerint van megállapítva, még pedig oly nyomorúságosan, hogy a keleti apróbb államoktól ettekintve a mívelt Európában egyetlenegy államában sincsenek oly silány fizetéssel ellátva az államtisztviselők; hogy mikor egy államtitkárnak fizetése 6000 forint, akkor az államvasutak gépgyárának igazgatója 12,000 forint fizetést kapjon, személyi igényeinek teljes luxusszerű ellátásával és külön szorgalom czímén 8000 forint jutalékot évenként, s hogy egyes kisebb rangú hivatalnokok a ktüönszoigálat czíméo kapott jutalékok segítségével államtitkári fizetést élvezzenek. Én ezt megengedhetlen dolognak tartom. Épen azért felemlítem minden rekrimináczió nélkül ezt a kérdést. De fel kell említenem és ki kell emelnem azt is, hogy a kereskedelmi miniszter úrnak minden47