Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.

Ülésnapok - 1896-311

344 811. országos ülés 1898. június 11-én, szombaton. Azért módosítást fogok indítványozni oly értelemben, hogy a hozzátartozóságot, illetőleg a fizetési kötelezettséget elsősorban a szülőkre és gyermekre szorítsuk. Van azután egy másik intézkedés ebben a szakaszban, mely elvileg szintén helyesnek látszik, tudniillik a c) pont rendelkezése a mely azt mondja, hogy a felelősség a házastársakat is terheli egymásért. Tökéletesen helyes, ez ellen kifogás nem lehet. De a mint ismerjük a házassági törvényt, tudjuk, mily nehézségbe ütközik az elválás kimondása. Sokszor évekig folyik a válópör, a két házastárs együtt nem lakik, nem is kötelesek együtt lakni, mindegyik másutt keresi a megélhetést, a boldogulást. Ily esetekben, midőn az egyik házastárs nem is kisérheti figyelemmel a másik házastársnak viselkedését és nem akadályozhatják meg, hogy esetleg könnyelműségből bizonyos betegséget ne kapjon, ilyen esetekben a házastársra ráróni az ápolási költséget nem tartom helyesnek. Egészen más akkor, midőn együtt laknak, vagy midőn a törvény kötelezi őket az együttlakásra. De midőn az ideiglenes különlakást a bíróság kimondta, megengedte, akkor ilyen kötelezettség kiterjesztése véleményem szerint túlságba megy. Ha így maradna a szakasz, t. képviselőház, a mint mondottam, nagyon sok oly terhet rónánk egyik vagy másik hozzátartozóra, a mely az illetőnek anyagi helyzetét megronthatná. Mert ki van mondva az egyetemlegesség és a fokozatos felelősség is meg van ugyan állapítva, de az esetleg megkisérlett behajtási proczedura alatt oly összegre mehet ez a költség, mely azt a különben nem szegény embert szegénynyé tehetné. Nem tartok feleslegesnek még egy megjegyzést tenni. Heltai Ferencz t. képviselő úr nagyon helyesen azt mondotta, hogy a szegények ápolási költségeit a hozzátartozók tartoznak viselni, ha nem is mondta, azt hiszem, alatta értette, hogy ha azok nem szegények, mert ha a hozzátartozók némi vagyonnal bírnak s ha nem ez lenne a törvényjavaslat értelme, ez nagyon könnyen felemésztené az illetők összes vagyonát. Ezek előadása után a következő módosítást ajánlom : az a) pontból hagyassanak ki e szavak: »és a nagyszülők« és »és unokáikért*; a b) pontból e szavak: »és nnokák« és »és nagyszüleikélt« A c) ponthoz hozzáteendő: »ha a törvény szerint együttes lakásra köteleztetnek*. Elnök: Kíván még valaki a 7. §-hoz szólani? Ha senkisem kivan szólni, a vitát bezárom. A belügyminiszter úr kivan szólani. Perczel Dezső belügyminiszter s T. ház! Legyen szabad azokra nézve, melyek a szóban forgó paragrafus módosítására felhozattak, nézeteimet elmondani. (Halljuk! Halljuk!) A mi legelőször Heltai Ferencz képviselő úrnak azt a módosítását illeti, hogy az első sorban a »vagyontalanság« kifejezése a »szegénység« kifejezéssel cseréltessék fel, az ellen nincs kifogásom. Ez folyik mindabból, a mit itt a tegnapi napon a Komjáthy Béla képviselő úr által felvetett kérdésre nézve, a szegénység és vagyontalanság definicziójának rendkivííli nehézségére nézve itt előadtam; ezt a magam részéről elfogadom. Szintúgy nincs kifogásom az ellen sem, hogy ott, hol a bujakórban és trachomában szenvedő ápoltakról szól a szakasz első bekezdése, ott is kitétessék a szegénység. A mi azt a két módosítványt illeti, melyet Komjáthy Béla t. képviselő úr adott be, tudniillik, hogy az öregszülőknek az unokákért és vice versa az unokáknak az Öregszülőkért való fizetési kötelezettsége innen elimináltassék, az elvi tekintetben érinti a törvényjavaslatot; és miután rendkívül nagy súlyt helyezek azokra az indokokra, melyeknél fogva én ezt a törvényjavaslatba felveendőnek tartottam, s miután én a meglazult családi kötelék helyreállítására s annak nemcsak egy generáczióra való terjedésére, hanem az öregsztilők és unokák egymásiránti kegyeletére és rokonias érzésére is nagy súlyt helyezek, a módosítványhoz hozzá nem járulhatok. Biztosítom azonban a fölszólaló képviselő urat, valamint az egész házat, hogy ebben a tekintetben is a leghumánusabb eljárás fog a végrehajtásnál alkalmaztatni s hogy addig, hogy az unokákért való fizetés az öregapát az 8 magas korában a megélhetés eszközétől fosztaná meg, a végrehajtás szigora semmiesetre menni nem fog. Ellenben a gyakorlati életből akárhányszor tudjuk, hogy nemcsak öregapák, a kik takarékpénztári tőkékben, földbirtokban százezrekre menő vagyonnal birnak s az unokákért mégis a közalap vagy a község fizet. Az mégis csak kihívja az igazságérzetet, hogy ily esetekben az utalványozás a közalapból történjék. Szintúgy nem járulhatok a módosítvány azon részéhez, mely a c) pontot illetőleg a házastársakra nézve azt akarja kimondatni, hogy csak addig viselik egymásért a fizetési kötelezettséget, meddig törvény szerint együttes lakásra köteleztetnek. Méltóztassék meggondolni, ez egyenes fölhívás, egyenes útmutatás lesz arra, hogy oly szegény házastásak, kik a sors által nemcsak azzal látogattatnak meg, hogy szegények, hanem azzal is, hogy betegek; épen azért, hogy — ha van valamijök — ne kelljen egymásért fizetni, hanem hogy igénybe vehessék