Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.

Ülésnapok - 1896-304

303. országos ülés 1898. május 21-én, szombaton, qjg<j tárgyalás rendjén a 66. §-t is, melyre vonatko­zólag a jelentés ;;ddig bejön, már a hétfői ülés napirendjére kitűzni méltóztassék. (Helyeslés.) Elnök.* Méltóztatnak elfogadni, hogy a hétfői ülésen ezen javaslat letárgyalása után a függőben maradt 66. §. tárgyaltassék? (Igen!) Most méltóztassanak megengedni, hogy a jegyző­könyvnek az a része, mely a 66. §-nak a A kormány részéről jelen vannak: B. Bánffy Dezső, Lukács László, Erdély Sándor, b. Dániel Ernő. (Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Molnár Antal jegyző úr fogja vezetni; a javaslatok mellett felszólalókat Nyegre László, az ellene felszólaló­kat Rakovszky István jegyző úr jegyzi. Következik a múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. Perczel Béni jegyző (olvassa az 1898. évi május hó 21-én tartott ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Van észrevétel a jegyzőkönyvre? (Nincs!) A jegyzőkönyv hitelesíttetik. Bemutatom a t. háznak Pusztacsalád köz­ség lakosainak Molnár János, — Áldebrő és Bessenyő községek lakosainak Okolicsányi László, — Baranyamonostor, Bágyog, Bodonhely és Csorna községek lakosainak Rakovszky István,, — Káptalanfalva község lakosainak Kálmán Károly képviselő által beadott kérvényeit a földadó leszállítása és a tőzsdeadó behozatala iránt. Kiadatnak a t. ház kérvényi bizottságának tárgyalás és jelentéstétel végett. Nyegre László jegyző: Pulszky Ágost, a pénzügyi bizottság előadója! Pulszky Ágost előadó: T. ház! Van szerencsém a pénzügyi bizottság részérő] annak bizottsághoz való visszautasítására vonatkozik, hitelesíttessék. Perczel Béni jegyző (olvassa a jegyző­könyvre vonatkozó pontjai). Elnök: A jegyzőkönyv hitelesíttetik. Az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 1 óra 55 perczkor.) jelentését a szövetkezeti törvény hozzáutasított 66. §-a tárgyában benyújtani. Megjegyzem egyszersmind, hogy ez már kinyomatott és a t. ház tagjai közt szétosztatott, és hogy az imént felolvasott " jegyzőkönyv szerint a szövetkezeti törvény többi szakaszainak tárgya­lása után kerül a mai napirend során tárgya­lásra. Elnök: A t. ház. szombati ülésében azt határozta, hogy a mennyiben a pénzügyi bizott­ság a mai ülésen beterjeszti jelentését, ez a szakasz a mai ülésen fog tárgyalásra kerülni. Miután a most benyújtott jelentés már ki van nyomatva és szét van osztva, e tekintetben semmi nehézség sem forog fenn, ennélfogva a napirend értelmében előbb a törvényjavaslat hátralévő szakaszai fognak letárgyaltaim, s a pénzügyi bizottság jelentése azután kerül tárgyalás alá. Napirend előtt Komjáthy Béla képviselő úr kér szót. Komjáthy Béla: T. képviselőház! (Hall­juk! Halljuk!) A parlamntá: izmusnak alapját képezi a különböző elvek, különböző pártok szerint sorakozóknak egymás iránti tisztelete. (Igaz ! Úgy vin!) Lehet valaki egyik nézetnek a híve, lehet más a másik nézet híve. Megküzd­hetik egymással a harezot, de egymásnak inten­ezióját, egymásnak tisztességét, egymásnak becsü­letét kétségbe vonni nem szabad. (Úgy van! Úgy van! a jobb- és a szélső baloldalon.) Ha netalán akadnak itt vagy ott egyesek, a kik erről megfeledkeznek, ez ellen mindenkor tilta­kozott a magyar közszellem, mely az egymás 304. ORSZÁGOS ÜLÉS 1898. évi május hó 23-án, hétfőn, Berzeviczy Albert elnöklete alatt. Tárgyai: Jegyzőkönyv hitelesítése. —Kérvények bemutatása. — Pénzügyi bizottság jelentése a hitelszövet­kezeti törvény 66. §-a tárgyában. — Felszólalás napirend előtt (Kossuth Lajos gyalázói). — Gazda­sági és ipari hitelszövetkezetek. — Napirend.

Next

/
Oldalképek
Tartalom