Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.

Ülésnapok - 1896-301

301. országos tüés 1898. május 18-áu, szerdán. 179 közrehatás lehetősége megadja az egyénnek a kautelát a saját érdeke megóvására és a hol ezen üzleti közrehatás elhanyagolása vagy el­mulasztása megfelelően bünteti az egyént, vagy érdeme szerint jutalmazza, de már engedelmet kérek, a szövetkezeteknél erről még csak be­szélni sem lehet. Beszélni csak akkor lehetne, hogyha ezek a legszűkebb korlátok között ala­kulnának és pedig kizárólagos jellegével. Már pedig Polónyi Géza t. képviselőtársam az imént fényesen kimutatta, hogy ez az irányzat a szö­vetkezés eszméjével, lényegével és természetével merev ellentétben áll. Azt sem volna talán helyes mondani, hogy hiszen, ha a korlátlan felelősség elve beválik a kereskedelmi társaságoknál, akkor beválik a szövetkezeteknél is, a mennyiben e két intézmény között óriási a különbség. Közöttük még rokonság szálait is nehezen találni fel. És ha helyes az, a mit gróf Apponyi Albert úr mélyen tisztelt képviselőtársam mondott, hogy a korlátlan felelősség a szövetkezetek ideálja ak­kor, azt hiszem, igaz az is, hogy az az ideál a gyakorlati élet követelményeivel igen sok tekintetben kiegyenlíthetetlen ellentétben áll. Legyen szabad, t. ház, harmadszor is vissza­térnem ahhoz a módosítványhoz, a mit Meltzl Oszkár t. képviselőtársam terjesztett be s le gyen szabad ismételnem, hogy a korlátolt fele­lősség mértékének a tízszeresben való megálla­píthatása végső eredményeiben a legtöbb esetben egyenlő a korlátlan felelősség elvének meg­állapításával s épen azért nem vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy oszthassam t. kép­viselőtársam nézetét, mert a korlátlan felelősség elvét perhorreszkálom és abban a meggyőződésben vagyok, hogy még az ötszörös felelősség mér­téke is egyes osztályoknál az alakulás elé csak alig legyőzhető akadályokat gördítene. így ki­vált és főleg az iparos, a kisiparos osztályoknál, a hol a szövetkezetek egyik a leglényegesebb előfeltétele, tudniillik a homogenitás jelen van, csakhogy igen sajnálatos, igen szomorú alakban, Megvan annyiban, a mennyiben az iparosok ke­vés kivétellel csaknem mindnyájan vagyontalan, szegény emberek; megvan annyiban, a meny­nyiben az iparosok kevés kivitellel csaknem mindjájan kétségbeesett harczot folytatnak a mindennapi élet létfeltételeinek legkezdetlege­sebb eszközeiért; megvan annyiban, a mennyi­ben a 'kisiparosok általában véve nem rendel­keznek megtakarított tőkével, ennek következ­tében nincs mivel járulni a szövetkezetek ala­kulásához és pénztárához Ezen körülményre való tekintettel igazolt lehet az a felfogás, t. képviselőház, hogy az iparosok helyzete, különösen a magyar kisiparosok helyzete, egé­szen külön szempontból és egész külön irány­ban lett volna méltatandó, hiszen a kisiparosnak egész más a szükséglete és igénye, mint a mező­gazdának. A magyar mezőgazda hiteligényeit teljesen kielégíti egy jói szervezett és fentartott hitelintézet, ellenben a kisiparosnak egészen más alapon szervezett, egészen más természetű intéz­ményekre van szüksége. Sokkal komplikáltabb, sokkal nagyobb szakértelmet és állandó szak­szerű közrehatást igénylő intézményre van szük­sége ; mert e mellett az is bizonyos, hogy a kisipari szövetkezések sokkal nehezebben ala­kíthatók meg és sokkal nehezebben prosperál­nak, mint a mezőgazdaságiak. Hiszen Német­országban is úgy állanak egymáshoz, mint 1:6, nálunk pedig úgy, mint 4 : 100. Ezen körülmény is igazolja, t. ház, hogy a kisiparosok helyzete egészen külön szempont alá esik, mint más foglalkozási ágaké. Es felette sajnálom, t. ház, hogy azon eszme, a mely a szakminiszter úr tárczája keretében felmerült, hogy tudniillik ezen kérdés egészen külön szempontból, egészen izo­lált alapon és a kisiparosok különleges érdekei tekintetéből oldassák meg, egy külön törvény és külön állami központi hitelintézet útján. Adja Isten, hogy Cassandra szerepe jusson nekem osztályrészül ebben a dologban, de félek hogy a törvényjavaslat jelen keretében a kisiparosok ér­dekeit illetőleg a kívánt üdvös eredményekhez az nem fog vezetni egy külön működő kisipari osztály felállítása nélkül. Egy krajczár ép oly inproduktiv beruházás, mint száz forint; a különb ség csak az, hogy az egy krajezár hamar elfogy, forint talán kissé tovább fog tartani, de végre az is elfogy és a dolgok végén se pénz, se posztó. T. ház! Nem túlzott az az állítás és nem lehet annak tekinteni, hogy az államok életében az ipar a leglényegesebb szervek egyike; az nem túlzott állítás, hogy a magyar államélet testéből ezen szerv immár csaknem teljesen hiányzik, az összhangzatos életműködés tehát lehetetlen. Fel kell tehát használni, t. ház, minden alkalmat arra, bármily jelentéktelen, bármily csekély legyen is az, hogy ezen szerv lehetőleg oly ál­lapotba hozassék, hogy azután'méltó részét képezze a magyar államélet testének. Ezen kívánalommal szemben azonban mit kell tapasztalnunk? Azt, hogy akkor, a mikor e nagyon fontos törvény napirendre került, azon körök, a melyek ezen törvényjavaslat által ki­válóan érdekelvék, geholsem voltak láthatók és seholsem voltak hallhatók, pedig a nagy iparos államok ipari egész rendszere a szövetkezeti törvények alkotásaira építvék, ezen nyugszik egész ipari életük rendszere. (Halljuh! Halljuk!) És ezen körök részéről sehol egyetlen hang, mindössze annyi történt, hogy egy zsurnaliszta, a ki egy tiszteletreméltó szakember, — a nevét is megmondhatom, Horváth János — az orszá­33*=

Next

/
Oldalképek
Tartalom