Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-280

m 280. országos ülés 1898 április 18-án, hétfőn. népnevelés érdekében, a melyet akkor az ország maga mint állam nem teljesített, a maguk egyházkerületében a püspökök saját javadalmukból végezték. (Úgy van! halfélől.) Azóta, t. ház, a történelem óriási lépésekkel haladván, az állam kibontakozott az egyház kebeléből népnevelési tekintetben, az egyházak részben maguk vették át a népneveléssel járó költségek fedezését, más részben az állam teljesíti ezt a kötelességet úgy, hogy ma már azon eredeti történelmi rendeltetéstől eltekintve, a melyért a püspöki óriási jövedelmek adattak hajdani királyaink által, a püspökök mai szolgálatuk fejében erre egyáltalában igényt nem tarthatnak. Áz államnak tehát számolnia kell azzal, hogy akkor, mikor Magyarország miniszterei 12.000 forint évi fizetésért teljesítik nagy felelősséggel járó kötelességeiket . . . Buzáth Ferencz: A miniszterek az állampénztárból, a püspökök pedig a katholikus alapokból kapják! Sima Ferencz: Majd felelek én a katholikus alapokra is, — mondom, akkor tarthatatlan, hogy egy magyar püspöknek négy ötszázezer forint évi jövedelme legyen, a melylyel saját tetszése, belátása szerint rendelkezik, a nélkül, hogy ezen óriási vagyon jövedelméről az illető püspöknek csak saját egyházi kerületében is a népnevelés nagy érdekeinek szolgálata tekintetében bármily irányban számadásra volna vonható. Ez mintegy messze századok hagyománya, a mai modern korszak szellemében és állami életünk áj alakulásaiban egyáltalában el nem fér. (Igás! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Azt méltóztatik mondani, hogy a miniszterek az állam pénztárából kapják a 12 000 forint fizetést, mig a püspökök a katholikus alapokból. Azok a katholikus alapok legnagyobb részben állami vagyont képeznek, t. képviselő urak! Madarász József: Úgy van! Úgy van! Sima Ferencz: És az állam akkor teszi azokra a kezét, a mikor akarja és rá kell tennie. Madarász József: Ugy van! Sima Ferencz: Mert a mai korszakban, a mikor a milliók tömegét látjuk a nyomorral, az Ínséggel küzdeni, s a midőn én látom a jótékonyság kezével járni a püspököket, mint első zászlóvivőit a szegénység és nyomorúság enyhítésének: akkor még a humanizmus szempontjából is tűrhetetlenek tartom azt, hogy ezek a vagyonok igazán a szó legszorosabb értelmében mint holt kézi birtokok feküdjenek az állam testén. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon. Egy hang balfelöl: Hát a zsidók is részesüljenek, a katholikus alapból?) Nekem e házban nincs sem katholikus, sem zsidó ember. Ez a magyar törvényhozás terme. És midőn én az egyházjavakról szólok, belőlem nem a protestáns ember beszél, mert a mint majd látni méltóztatnak, mint protestáns tiltakozom e javaslat ellen, mely az első csapást méri a protestáns egyház autonómiájára és függetlenségére. A lelkészek fizetésének a javaslat által kontemplált rendezése egy nagy isten-kisértés s nem komoly törvényhozási aktus. Gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam helyesen emelte ki beszédében és írásos indítványában, hogy a papi fizetések rendezése válhatlan kapcsolatban áll az egyházi adóztatás rendezésének kérdésével, a mi teljesen igaz, mert vannak, különösen protestás hitközségek, a melyekben az egyházi messze felülmúlja az állami adót. Én azonban a fősúlyt nem erre fektetem. Mert ha elfogadtatnék is gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam javaslata, mire még csak kilátás sincs, ez is csak ideig-óráig való foltozása volna az egyházak anyagi helyzetének. Ez csak úgy oldható meg, ha a papi javak állami kezelésbe vétetnek, egyházi és iskolai czélokra fordíttatnak. Mert ha valaki kellemetlenkedni akarna, az könnyen kimutathatná, hogy sehol a világon a közvagyonok kérdésében, a milyeneknek tekin tem én a nagy papi javakat is, az egoizmus oly mértékben nem érvényesül, e tekintetben a nagy társadalmi renddel szemben messszebbmenő visszaélés sehol sem történik, mint épen iit. Ezt pedig az államnak tűrni nem szabad, evvel szemben az államnak komolyan, erős kézzel, radiká

: lisan kell állást foglalni. Mivel ez a törvényjavaslat még csak nem is érinti ezeket a kérdéseket,nagyon természetes, hogy a magam részéről azt sem általánosságban, sem részleteiben élnem fogadom. Örülök,hogy mint kálvinista ember Magyarország kálvinista pápájával, Tisza Kálmánnal szemben foglalhatok állást a magyar protestáns egyházak érdekei mellett és felemelhetem elsősorban is tiltakozó szavamat azon állítása ellen, hogy ez a törvényjavaslat a magyar protestáns egyházak érdekeit van hivatva kiszolgálni. Ha az állam az egyházak vagyoni kérdését rendezné úgy, hogy minden hitfelekezet a mai lélekszáma arányában azon kulturfeladat súlyát tekintve, a melyet ő a maga körében teljesíteni hivatva van, a közös, államilag kezelt papi javadalmakból megkapja a maga osztályrészét, és e felett az egyházak autonomikus hatáskörben, minden állami beavatkozástól menten rendelkezhetnek, . . . Madarász József: Ez a negyvennyolcznak szelleme! Sima Ferencz: • . . akkor radikálisan, de egyúttal a kor szellemének megfelelőleg, az