Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-279

279. orgíá^os ülés 1898. április 16-án, szombaton. 5| joga. A magyar kincstár háborítatlanul birtokolta azt a várat 1855., vagy mondjuk 1867 óta, tehát akkor is már több mint 30 év óta. Ha tehát volna is a telekkönyvnek értéke, a mint hogy nincs, mert igazságtalan volt, akkor is kétségtelenül a magyar kormány tulajdona a vár és minden tartozéka. Interpellácziómat pedig azért intézem az igazságügyi és pénzügyminiszter urakhoz, mert az igazságügyminiszter úr némely közegei, a i.yugalmazott fegyházigazgató és egy másik közeg, a kik a kezeléssel vannak megbízva, még benn laknak; ellenben úgy tudom, hogy az igazságügyminiszter úr át akarta volna adni a várat, mint a fiskalitást illetőt a pénzügyminiszter úrnak, mint a ki az állam vagyonát kezeli, ekkor derűit azonban ki, hogy katonai kincstár nevére van telekkönyvezve. A mint értesülten, a pénzügyminiszter úr átiratot intézett oda — azért intézem hozzá az interpellácziót, hogy ha roszszúl volnék ezekről értesülve, helyreigazítson, megczáfoljon, de ezek különben is nem lényeges dolgok — s a magyar kincstár jogát érvényesítendő, felszólította a közös hadügyi kormányt, hogy miután ő nem veszi hasznát, a katonája kijött már belőle, talán nem lesz kifogása az ellen, ha a telekkönyv kiigazíttatik és a vár a magyar kincstárra iratik át. Erre azonban a közös hadügyminiszter úgy válaszolt, hogy az Ungváron állomásozó 65. gyalogezrednek 500 katonáját berendelte, a kik tisztjeikkel együtt április 6-án bevonultak Munkács várába. Szóval okkupált. Tudjuk, hogy a Gellérthegyet milyen régen adta át ö Felsége a fővárosnak, "mégis benne van ma is a bosnyák bataillon. A katona, míg csak ki nem húzzák a lábát, nem szeret kimenni. (Derültség.) A várnak felső részét foglalták le, a hol igen sok férhely, sütő kemencze, tábori készlet stb. van; hiszen Munkácson 4—5 ezer embernek volt helye. Várnak nem való Munkács, de a közös hadügyminiszter megtudván, hogy neki ennyi szép épülete van, — én legalább így gondolom — berukkoltatott oda tartalékos katonákat, a kik nem maradnak ott, azonban fegyverüket lerakva ott hagytak egy kisebb őrséget, a mely megvárja a későbbi rezervisták bevonulását. Mert bár Munkács nem vár, de egy netalán kitörendő északi háborúban étappe-ként mindenesetre nagyon felhasználható lenne. Ezért iparkodik a hadügyminiszter, felhasználva ezt a telekkönyvi tévedést és elhanyagolást, ott magát újra befészkelje. (Mozgás balfeíöl.) Óhajtom, hogy ne úgy legyen, óhajtom, hogy ez a bevonulás ideiglenes legyen, és hogy a t. kormány tagjai, kikhez interpellácziómat intézem, minél előbb segítsenek a dolgon. Arra is kérem őket, hogy míg a katonaság ott van, a magyar államnak benn lakó közegeit valahogyan ki ne engedjék onnan költöztetni, hogy ezek legalább ott képviseljék a magyar kincstárt; sőt a nyugalmazott fegyházigazgatót igen jó volna várkapitányi tiszttel és joghatálylyal felruházni, hogy így a katona uraknak rongálásai stb. ellen gátat vethessen és általában a magyar kincstár jogait megóvhassa addig is, a míg netalán telek könyvi kiigazítás, vagy perelés útján a katonaságot sikerülhet onnan kituszkolni. Az is hozzájárul még ehhez, t. ház, hogy a munkácsi várat, — é^tem a hegytetőn levő fellegvárat, a mely szintén három részből áll: a-í alsó, fölső, és középvárból, valamint a vár alatt elterülő várpalánkát, a melyben tömérdek kincstári épület volt elhelyezve, s a melyek most a lehető legjobb korban vannak, csak egy pár évvel ezelőtt voltak kijavítva, — már 1855 óta folyvást a magyar állam költségén tartották fönn. Tömérdek ezer forint van azokba beruházva és már csak ezért sem lehet azokat könnyű szerrel a katonaság számára átengedni. Továbbá, t. ház, a mi különös okot ad nekem interpellácziómra, az a millenáris emlékszobor, ezen dicsőséges múltú és gyönyörű fekvésű vár ormain* A mint megtudtam, hogy a katonaság oda bevonult, megvallom, aggódni kezdtem, mert az a turulmadár, a mely a munkácsi ezredéves bronz emlékszobor ormán ragyog, a kétfejű sas védőszárnyai alá került immár. Hogy miként gondoskodott a kormány, küldött-e utasítást, tett-e valamit arra nézve, hogy a katonaság kiméletben tartsa ezen, a nemzeti kegyelet által emelt emléket, másrészről hogy annak látogatása- minden hazafias szemlélőre nézve szabad legyen a napnak bármely, a látogatásra alkalmas idejében, mondom, hogy ez irányban tett-e valamit, azt nem tudom. De úgy vagyok értesülve, hogy a magyar nemzet gúnyjára a bevonult katonaság már ezt is korlátozza, és hogy nem engedi az embereket máskor oda bemenni, csak délelőtt 11—l-ig, a mikor az ebéd idő van, és délután 5—7-ig, a mely idő most nyáron igen alkalmas lehet, de egyáltalán nem alkalmas télen, a mikor a várhegyre a sötétségben felmenni, és megnézni a millenáris emléket egyáltalában nem lehet. Én azt is önkénynek és merényletnek tartom a magyar nemzet hazafias szelleme és kegyelete irányában, hogy azt a szent emléket szemlélni akarót onnan eltiltják. Már is tömérdek esetről értesítenek, hogy a váron kivtíl álló első strázsa visszautasítja a látogatókat és az ifjúságot, ha nem a kitűzött órában mennek oda. Hogy a miniszter jóváhagyta-e ezt az eljárást, vagy magától tette ezt a parancsnokoló tiszt, azt nem tudom; de miután erről az eljárásról így vagyok értesülve attól tartok, hogy talán nem is fogják kellő 7*