Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-279

46 279. országos ülés 1898. április 16-án, szombaton. barátja, meggyőződésemet én is épúgy érvényesíthetem, mint ő. Ha valóságos izgatás, vagy súlyos erkölcsi vétségről van szó, akkor eljár a büntető-biróság, mely esetben az államsegély a 7. §. alapján elvonható. De mi szükség akkor a 8. és 9. § okra ? (Mozgás jobbfelöl.) A t. miniszter úr tegnap gróf Bethlen András képviselőtársamnak közbeszólt, midőn t. képviselőtársain a 8. és 9. § okát kifogásolta. A t. miniszter úr azt mondta, hogy a 7. §. n'olsó bekezdése megmondja, liogy államellenesnek mi tekintendő, tudniillik az, a mit az 1893 : XXVI. töivényczikk 13. § ának utolsó bekezdése ilyennek deklarál. Wlassics Gyula vallás- ós közoktatás Ügyi miniszter: Természetes! Sághy Gyula: No, de akkor tessék azt a 9. §. végére áthelyezni, ebben megnyugvást t.ilálhatni, mert ez a bekezdés így a 8. és 9 § okra, a melyek később következnek, nem vonatkoztatható. A javaslat úgy, a mint van, kétféle államellenes izgatást és súlyos erkölcsi vétséget statuál, olyant, a mely büntetőjogi szankczió alá esik és olyant, a mely nem esik büntetőjogi hatály alá, a melyről a 8. és 9. § okban van szó. Ez tehát nem más, mint puszta ürügy arra, hogy esetleg pártszempontból zaklatni lehessen az illetőket, ennek daczára azonban, a mint már kijelentetlem, hozzá tudok ahhoz járulni, hogy 8. és 9. § okban is benne maradjou az állam ellenes üzelem, de akkor azokban tessék a 7. g-nak a végtételére hivatkozni, vagy pedig ezt áthelyezni a 9. §. végére. Megmondom miért. Azért, mert más államellenes tendenciákat, a melyek a büntetőjogi hatály keretén túlesnének és nem esnének tulajdoiiképen büntetőjogi beszámítás alá, nem ismerünk; de mivel az államellenes tendencziákat a hazafias lelkészekre egykönnyen rákenni még sem lehet,hanem is tartom szükségesnek a 8., különösen pedig a 9. §-ot azért, ha abból az erkölcsi vétségre való vonatkozás kihagyatik, általános megnyugtatás szempontjából benne az autonómiára nagyobb veszélyt nem látván, részemről is bele tudnék nyugodni. Azonban máskép áll a dolog, a súlyos erkölcsi vétségre való utalással ezen szakaszokban, különösen a 9. §-ban, annál inkább, mert az sehol sem határoztatik meg, hogy mi tekintendő büntetőjogi hatály alá nem eső, de a magasabb erkölcsi tisztaságot sértő súlyos erkölcsi vétségnek; mert a büntetőjogi hatály alá eső erkölcsi vétség követkenzményeiről már a 7. §-ban gondoskodva van. A 8. és 9. §-okban tehát tisztán oly súlyos erkölcsi vétségek vannak kontemplálva, a melyek büntetőjogi beszámítás alá nem esnek. Már bocsánatot kérek, én ismerek ugyan oly erkölcsi vétségeket is, melyek mint ilyennek nem esnek büntetőjogi beszámítás alá, de a magasabb erkölcsiség szempontjából azért elég súlyosak lehetnek, azonban a közélet, az állami élet szempontjából állami megtorlásra alkalmasat, [nem ismerek mást, mint olyat, a mely büntetőjogi hatály alá esik. Ezért ezek az erkölcsi vétségek, a melyek nem esnek büntetőjogi hatály alá, habár magasabb ethikai szempontból súlyosaknak jelentkeznek és még sem tekinthetők tulajdonképen vétségeknek ajog szempontjából, ezekre nézve gondoskodva van az egyházi hatóság fegyelmi hatalmával s a 7. §-ban ki van mondva, hogy az ilyen vétségekben fegyelraileg elmarasztaltaktól is meg lehet vonni az államsegélyt, tehát elég garanczia van nyújtva. De hogy most már, ha ezen alapon a felekezet eljár, a felekezeti hatóság fegyelmi ítélete még további felülbírálás alá legyen vonható a miniszter által, ez roppant komplikácziókra és mind a kormány, mind az egyház tekintélyének lerontására vezet. Sem a közerkölcs, sem az állam ezzel nem nyer semmit; mert a közigazgatási bíróság előtti panasznak is igen kevés foganatja lesz; mert az ilyen meg nem fogható erkölcsi vétségeknél objektív alap az elbírálásra alig kínálkozik, a melyek értelmezése tisztán'az egyéni appreeziáczióból s különböző felfogástól és erkölcsi érzülettől függ, a mi lehet laxabb, vagy kevésbé lax egyénenkint, hol van aztán itt megfogható objektív alap a közigazgatási bíróság részéről leendő felülbírálásra? És azután ha határoz, vagy megsemmisíti a miniszter intézkedését, és akkor az államkormány vagy megfordítva, igazat ad a miniszteri intézkedésnek, és akkor az egyházi hatóság tekintélye szenved. (Úgy van! a baloldalon.) De tovább megyek. Az utóbbi esetben az a megbélyegzett pap, ha mégis ott marad hivatalában, miképen képzelhetjük azt,] hogy az így megbélyegezve, meg fog felelhetni nemes hivatásának, s megfelelően fogja betölthetni feladatát? Ez azért is veszedelmes, mert a miniszter ezen súlyos erkölcsi vétségre nézve, a mely magasabb erkölcsi szempontból beszámítás alá esik, de büntetőjogi szempontból nem, honnan fogja az informácziót meríteni? Akárhányszor jegyzők, szolgabírák, stb. besugásaiból, a melyek akárhányszor csak alaptalan zaklatásból, személyes ellenségeskedésből és bosszúból, vagy még többször pártpolitikai czélzatból erednek. (Igás! Úgy van! balfelol.) Azután habár az állam mást nem is tesz, csak a segélyt vonja meg, azt a szegény papot mégis kiteszi a folytonos indokolatlan zaklatásnak? S ez igenis az autonómiába is ütközik, és azért én gróf Bethlen András t. képviselőtársam aggályait, féltékenységét egyházának autonómiájára teljesen értem és osztozom benne;