Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.
Ülésnapok - 1896-279
40 2TO- országos ülés 1898. akkor mit fog csinálni a kormány? Az egyes lelkészekkel fog-e alkudni? Én nem tudom, hogy t. képviselőtársam ezt honnan vette. Hiszen megmondja a törvénynek — gondolom — 7. §-a, hogyha megvonatik valamely lelkésztől a kiegészítési összeg, akkor mi történik. Nem az, hogy a kormány egy más lelkészszel alkuszik, hogy neki adja az összeget, hanem az történik, hogy ha az az egyház megtartotta ezt a lelkészt, akkor az az összeg megmarad, nem adatik ki senkinek; ha pedig az az egyház egy oly más lelkészt választ, a ki nem leledzik ilyen hibákban, bűnökben, ezen lelkész számára megkapja az egyház; a kiegészítési összeget. (Helyeslés jobb felől.) Itt tehát ne féljen gróf Zichy János attól, hogy ha a kormány ennek folytán lelkészekkel fog alkudni, kortes tanyákká lesz az egyház. Én nagyon örülök, hogy épen a t. képviselő úrtól hallottam kifejteni, hogy úgy állami, mint egyházi szempontból mily veszélyes az, ha kortestanyává tétetik az egyház. Miután hiszem, hogy nemcsak a mi egyházunkat hanem a magáét sem akarja a kortestanyák veszélyének kitenni, azt, hiszem, oda fog hatni, hogy az ott többé elő ne forduljon. (Derültség és élénk tetszés a jobboldalon.) Buzáth Ferencz : De azok nem hivatalos kortesek! Tisza Kálmán í T. képviselőház! Még azt is szives volt gróf Zichy János t. képviselő úr felemlítető — ismétlem, teljes jóakarattal — hogy a kormány ne kö.ssön a felekezetekkel adásvevési szerződést, hanem kössön ajándékozási szerződést. (Egy hang balfelöl: Ezt nem mondta! Zaj.) Gr. Zichy János: De igenis mondtam! (Felkiáltások a jobboldalon: Szészerint ezt mondta! Mozgás és zaj a baloldalon.) Tisza Kálmán: Engedelmet kérek, én egy lapban is utána néztem és abban is úgy találtam. Különben, t. képviselőház, gondolom, hogy abból, a mit az 1848 : XX. törvényezikk 2. §-ához való ragaszkodásom és az azon alapuló kívánságok méltányos voltára vonatkozó nézeteimet illetőleg elmondottam, talán kitűnik, hogy adásvevési szerződést kötni az állammal sem most, sem máskor nem akartam és nem akarok. De viszont épen azért, mert itt jogos és méltányos dologról van BZÓ, ajándékot sem kérek a felekezetemnek még az államtól sem. (Egy hang a baloldalon: De elfogad segélyezést!) T. képviselőház! Ismétlem ég a magam megnyugtatására is mondhatom, hogy beszédem végéhez értem. (Halljuk! Halljuk!) Én ezen javaslatot elfogadom ú<zy, a mint azt beszédem elején kifejtettem, mint ezen tételnek megköté sere nézve véglegeset, de mint ideiglenest azon szempontból, hogy különösen az adózási viszoáprills 16-án, szombaton. nyok rendezése után, okvetetlenül további, nagyon fontos intézkedések szükségessége fog fenforogni. Elfogadom és igen sajnálom, ha gróf Bethlen András engem is saját felekezetének összeg, legrégebben szolgáló, a konventben megnyilatkozott tagjaival együtt a lencsések közé számít, azzal is vádolva bennünket, hogy a szervilizmust akarjuk terjeszteni. Engedjen meg, én nem akarom kétségbe vonni, hogy neki, ki okvetlenül érzi magában, hogy az egyház érdekében sokkal többet tett, mint az azon egyházat 40—50 év óta szolgáló férfiak, hogy neki joga van ezt tenni. Miattam teheti, nekem ugyan egy cseppet sem fáj. Higyje el a t. képviselő úr, (Halljuk! Halljuk!) nekem volt s erencsém már, épen az egyházi téren, egészen más komplimentumokat kapui. Midőn 1883-ban a középiskolai törvényt tárgyaltuk — utána néztem, hogy jól emlékszem-e — volt itt a házban képviselőtár sam, a ki azt mondotta, hogy Trefort akkori volt és Istenben boldogult minisztert és Tiszát karaffai szellem vezette. Volt szerencsém azután ugyancsak itt a házban azt is hallani, hogy ezentúl a magyar reformált egyház ezt a három nevet együtt fogja említeni, a Thunét, a ki azon pátenst kiadta, a Trefortét és Tiszáét. Azt is hallottam, — ez már nem engem illet — hogy a szél el fogja fújni azon törvényt, hallottam azt is, a mint egy képviselőtársunk egy bibliai magasztos példára hivatkozva, a magyar reformált egyház fölött — ha a törvény elfogadtatik — siránkozni akart, mint azon magasztos példában volt, hogy siránkoztak az elpusztuló és soha fel nem épülő Jeruzsálem fölött. De uraim, mi történt? Azóta az én hitrokonaim nem neveztek engem sem Kaniffáuak, sem Thunnak ; a törvényt nem fújta el a szél; az egyház nem bukott meg, de áll és erősödött azóta, úgy hogy ma körülbelül 30 középiskola van az országban olyan, a melynek legnagyobb í észeakkor nyomorgottés azóta tönkrement volna, mindenesetre pedig kikerült volna a felekezetek kezéből. Míg azon törvény alapján, a mely megadja az államnak úgy, mint ezen törvény, azt a jogot, a mely okvetlenül szükséges állami szempontból, ha ^z állam valamihez hozzájárul, ezen virágzó középiskolák meg vannak tartva az államnak kulturális szempontból, de megmaradtak az illető felekezetek felügyelete, kormányzata, igazgatása alatt, a melyből mind kipusztultak volna, hogyha ezen törvény lésre nem jön. (Helyeslés jobbfelől.) Ugy less, t. uraira, higyjék el nekem, ezen törvénynyel is. Ezt sem fogják, ha egyszer meg lesz és életbelép, azon szép vádakkal, — vagy nem vádakkal, mert nem személy szerint vádolnak, hanem odairányított mondásokkal yádolni, — eddig sem tette más, csak gróf Bethlen András t. barátom, hanem
