Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-284

Jgg 284. országos Ölés 1898, S miként most gróf Zichy János t. képviselő úr támogatott bennünket, úgy akkor, midőn a katholikus autonómiáról lesz szó, ott leszek én is a harczosok között, s azt hiszem, velem lesznek a párt tagjai is, kik ugyanazon indulattal viseltetnek a többi felekezetek iránt, mint én. Mert tudom, bogy a kormány, mely most a mi autonómiánkba akar betörni, az övék ellen is akadályokat fog gördíteni. Még Pulszky Ágost képviselő úrnak tartozom egy megjegyzéssel. 0 megtámadta Molnár János képviselőt, hogy nincs bizalma a közigazgatási bíróságban. 0 a más szemében látja a szálkát, a magáéban a gerendát sem. Lutheránus létére nem látja a saját felekezetével szemben elkövetett sérelmet, midőn a miniszter nyíltan kimondja, hogy nincs bizalma az ő egyházi fegyelmi hatóságaik iránt. Ezzel elmondtam, a mit e kérdésben elmondani jómik láttam. Nem fogadom el a javaslatot. (Zajos helyeslés és tetszés a bal- és szélső baloldalon.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újra megnyitom. Lakatos Miklós jegyző: Kálmán Károly! Kálmán Károly: T. ház! A vitának mostani előrehaladott stádiumában nehéznek látszik újat mondani, én mégis egy új szempontból kivánnám megvilágítani a tárgyat, ép azt akarom feltüntetni, hogy ez az előttünk fekvő törvényjavaslat nem új, a mint hogy egyáltalában nincs semmi új a nap alatt; a név, a forma változik, a lényeg folyton ugyanaz. E törvényjavaslat lényege, ezélja, iránya sem új, sőt olyan ósdi, mint maga a hamisság, a hazugság, a gonoszság harcza az igazi vallásosság ellen. Három nagy álarcz, vagy ha úgy tetszik, három nagy eszme domborodik ki ebből a törvényjavaslatból, mind a közoktatásügyi bizottság jelentéséből, mind a pénzügyi bizottság jelentéséből, mind magából a törvényjavaslatból. A nagy állami érdek, azután a vallásegyenlőség és végleg á liberalizmus követelménye. És különös, hogy ép ez a három eszme volt az emberiség legrútabb zsarnokának, a kinek nevét a mi éránkban, tudhatják önök jól, kik viselik; Nérónak volt a jelszava: salus publica: az állam érdeke, java, fides mutua: a vallás elközösítése, minden vallásnak egy kalap alá vonása, és végre a libernlitas augusta: a felséges liberalizmusnak követelménye. Valóban tehát ez a törvényjavaslat, úgy látszik, azt a kort jeleníti meg előttünk, a melyben a liberalizmus legfőbb ünnepét ünnepelte, a mikor azonban a nép mérhetetlen nyomorba és rabszolgaságba sülyedt, a vallás pedig majdnem egészen megsemmisült. A jelszó valódi április 22-én, pénteken. értelme tehát, ha az álarezot róla lerántjuk, nem salus publica, hanem salus diabolica, nem fides mutua, hanem fides nulla, de megmaradt nemcsak liberalitas augusta, sőt augustissima, mert a liberalitasuak, a liberalizmusnak akkor volt a legnagyobb ünnepe. Valóban abban a korban, melyet mintegy elénk varázsolni látszik ez a javaslat, a szenátus oly mélyen sülyedt, hogy nem szégyenlette magát az emberi nem gyalázatát, a hitves és anyagyilkos Nérót megtapsolni, ünnepelni, sőt dicsőíteni, mint az állam fejét, főjavát és Istenét Másrészt pedig — fejétől romolván meg a hal — az egész államban oly nagy volt a korrupezió, hogy a falakra írhatták: itten minden eladó. 300 helyett 36.000-en voltak ott a korrupezió képviselői, megannyi bálvány-istenek. E határtalan korrupezióval szemben állt egy számban kicsi párt, 17 képviselő tagja sem volt, de erőben hatalmas, mert előtte az igazság, háta mögött a letiport népek milliói állottak. A harcz élet-halál harcz volt a liberalizmus államhatalma és a keresztény párt közt. Akkor is, mint a mai liberalizmus egyik szócsöve mondotta, a pirotechnika minden eszközét felhasználták eme párt kiirtására, kigúnyolására, rágalmazására, gyalázására, a méltatlanság, a hazugság minden fegyverét, a csáb és erőszak minden eszközét alkalmazták ellentik, de minél inkább üldözték, annál inkább terjedt. Ekkor a lángelméjű tanácsnok: Lucius, azt mondotta Nérónak: »Mindaddig ki nem irthatod a kereszténységet, míg azt szabad nemes emberek vezetik. Tedd ó bölcs Caesar magadtól függővé, és ne büntesd ezentúl őket, hanem fizettesd az állam pénztárából és tedd bérenczeiddé és ha egyszer bérenczeiddé tetted őket — hisz úgy is rabszolgád az egész világ — akkor kiirthatod őket.« Tetszett a terv és csakugyan, a ki oly hosszú idó'n, annyi kegyetlenséggel üldözte a keresztényeket, változtat szándékán és hasonló törvényjavaslatot alkot, talán majdnem e szavak is benne voltak az indokolásban, hogy e feladat elérésére a bizottság felfogása szerint is a leghelyesebb, a legjobban megválasztott úton törekszik a szenátus, ha a szabad nemes, férfias, önérzetes lelkeket bérencz rabszolgákká teszi. Magához hivatta tehát a pártvezért és eléje terjesztette ezt a javaslatot. Különösnek tűnt fel, hogy az a keresztényüldöző, aki oly kegyetlenül gyötörte őket, most egyszerre ilyen nemes jótékonysággal szól; elismeri, hogy mily fontos állás az a papi állás, a melyet azelőtt mindenütt kigúnyoltak, szidalmaztak, egyszerre milyen fontos, milyen érdemes, milyen jó, milyen nemes és milyen magasztos hivatás lett Feltűnt, hogyan lett ez a keresztényüldöző, ez a kegyetlen zsar-