Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.
Ülésnapok - 1896-278
ÍO 278. országos ülés 1898. április 15-én, pénteken. könnyít a csekély javadalmazása lelkészek anyagi helyzetén az állam pénzügyi érdekeinek bármely fontos érdek kielégítésénél solia szem elől nem téveszthető koezkáztatása nélkül; hatályosabbá teszi az rllami felügyeletet az autonómiának sérelme nélkül s üdvösen hat ki egyszermind a lelkészi kar műveltségi nívójának állami szempontból sem közömbös emelésére, a nélkül, hogy beleavatkozzék a lelkészi qualifikáeziónak az egyházak jogkörébe tartozó megállapításába. A javaslat azon alapelvből indái ki, hogy a lelkészeknek állásukhoz illő ellátása az illető egyházak terhe és az államnak segítő szerepe esak ott és akkor van helyén, a hol is midőn ajs egyházak e teher viselésére elegendő anyagi képességgel nem rendelkeznek. Ezen elvi álláspont konzequencziájaként azután nem kívánja tekinteni a lelkészt állami hivatalnoknak, ki fizetését teljesen az állami pénztárból nyeri, de kire épen ennek következtében az állam nagyobb befolyása is biztosíttatnék, hanem a hazai viszonyaink között egyedül helyes utat választja, és más nyugateurópai államoknak gyakorlatilag helyesnek bizonyult példája után is indulva, az elégtelen lelkészi jövedelmek állami kiegészítésének rendszerét fogadja el és teszi magáévá. A lelkészi jövedelem minimumának megállapítását a törvényjavaslat két kategóriába sorozza. 800 forintra egészíti ki azon lelkészek jövedelmét, kik a középiskola nyolcz osztályának elvégzése után a fheológiai tanulmányokat három évig hallgatták és saját felekezetük illetékes fóruma előtt lelkészi képesítést nyertek; 400 forintra, tehát az előbbi összegnek csak felére, az ezen minősítéssel nem biró többi lelkészekét. Ez a megkülönböztetés sok oldalról volt támadásnak kitéve. Megtámadták, mert a lelkészeknek különböző kategóriákba való sorozása — szerintük — míg egyrészről irigykedést kelt a lelkészi karban magában, addig másrészről az alacsonyabb qualifikáczióval biró lelkészek tekintélyét a nép előtt lerontja. Helytelenítették azt is, hogy míg a javaslat az egyik lelkésztől túlnagy qualifikáeziót követel, addig a másiktól épen semmit sem, és ennek eredményeként azután azon követeléssel állottak elő, hogy állam csak azon lelkészek fizetését egészítse ki, kik az állam által megállapított teljes qualiflkáczóval birnak. Feledték azonbnn a javaslat ezen diszpozicziójának ellenzői, hogy a jelen javaslatnak kizárólagos czélja a szegényebb lelkészek anyagi helyzetének javítása és valóban a legnagyobb igazságtalanság, a legnagyobb méltánytalanság lett volna ép azoktól vonni meg a segélyt, kiknek jövedelme még a 400 forintot sem éri el, és épen azért erre a segélyre a valóban legteljesebb mértékben reászorulnak. Feledték továbbá azt, hogy ezen javaslatnak nem volt, de nem is lehetett czélja a lelkészí qualifikáczió megállapítása, mert hiszen ezzel a javaslat a felekezet autonóm jogkörébe vágott volna. Ezen kategóriák felállítása tehát feltétlenül helyes volt, mert míg egyrészről a nagyobb műveltséggel biró lelkésznek kétségtelenül nagyobb igényre van — hogy úgy mondjam — joga, addig másrészről a létminimum két összege közötti óriási különbség mindenesetre serkentőleg fog hatni a lelkészekre, hogy a nagyobb qualifikáeziót megszerezzék, a mi pedig tekintettel a lelkészi hivatás kiváló fontosságára és tekintve, hogy e kiváló hivatást a magasabb műveltséggel biró lelkész inkább töltheti be, állami szempontból is csak kívánatos. A lelkészi jövedelemnek a megállapított létminimumig való kiegészítését a javaslat kilencz év alatt fokozatosan tervezi. Ezt az intézkedést pénzügyi szempontok igazolják és nem méltányolják eléggé e mindenkor szem előtt tartandó szempontot azok, a kik a jövedelmi kiegészítést egyszerre, vagy a javaslatban tervezettnél gyorsabb tempóban kívánják megadatni, nem gondolva meg azt, hogy az államnak ez intervencziója nélkül a szegény lelkészek anyagi helyzetének a javítása még igen soká, valószínűleg a törvényben megállapított kilencz évnél tovább is csak jámbor óhajtás maradt volna. Bármennyire óhajtandó tehát, hogy a törvényjavaslatban is csak létminimumnak tekintett összegek a szegény lelkészek részére lehetőleg minél előbb kiszolgáltassanak, az állam pénzügyi helyzetének komoly megfontolása e tehernek több évre való megosztására intett. Az a jogosult kívánalom pedig, hogy jövedelmi kiegészítésben elsősorban a régebben szolgáló lelkészek részestíljenek, a törvény végrehajtásánál méltányosan figyelembe vehető lesz. Más oldalról kévéseitek a létminimumnak 800, illetőleg 400 forintban megállapítását. Habár a 800 forintos minimum megfelel az európai államok legtöbbjében dívó lelkészi fizetés átlagának, kétségtelenül a kívánalomnak van némi jogosultsága és talán a kormány sem zárkózott volna el annak kielégítő e elől, ha pénzügyi szempontok abban meg nem akadályozzák. Miután azonban a javaslat a jelenlegi létminimum mellett is nagj-on jelentékeny terhet — a tett számítások szerint évenként körtílbelől i x j% milliót — ró az állampénztárra, e tehernek további fokozásától, szemben más kielégítésre váró nagy érdekekkel, valában tartózkodni kellett. Különben is a javaslat a lelkészi jövedelem felszámításának kulcsát olyan méltányosan állapítja meg, hogy a jövedelmi kiegészítésben részesítendő lelkészek tényleges jövedelme való ságban mindenesetre jelentékenyen magasabb lesz, mint a megállapított létminimum. És végül
