Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-282

282. országos ülés 1898. április 20-án, szerdán. |Og megkérdezni, hogy milyen fogalmai vannak neki a nazarénus erkölcsösségről, ájtatosságról és vallásosságról, csak azt állítom, hogy az ő imént felállított szillogizmusa az, a melyet a logika így nevez: »fallacia simpliciter dicti et secundum quid« ; mert hiszen ő felállítja a tételt, és következtetést von a felekezeten kivfíl állókra, a felekezeten kivűl állókról; pedig hát azok a nazarénusok, az anabaptisták szintén felekezethez, habár nem bevett és elismert felekezethez tartoznak. Midőn tehát ágy okoskodik a t. képviselő úr, mint a hogy okoskodik, úgy érvel, mint az, a ki így szól: Minden magyar ember magyarul szól; tehát minden magyar ember magyarul beszél. Egy harmadik szólam is van ezen törvényjavaslat indokolásában, egy hangzatos frázis, mely úgy hangzik, hogy »a tárgyi hatásköröknek szétválasztása«. Teljesen igaz, szétválasztotta a t. kultuszminiszter úr nagyon szépen a tárgyi hatásköröket. A lelkészek prédikálhatnak akkor és úgy, a mikor és a mint nekik tetszik, de kenyérkét, kongruät csak akkor kapnak, ha prédikácziójuk a t miniszter urnak is tetszik. A tárgyi hatáskörök tehát szépen szét vannak választva: a prédikálás a lelkészeké, a kenyér a miniszteré. Hogy pedig ezt nemcsak én fogom így fel, hogy tudniillik a lelkészek és általában az autonómiák nagyon is függőbe jönnek a javaslat által a kormányhatalomtól, arra nézve legyen szabad a legilletékesebbeket, tudniillik magukat a protestáns lelkészeket megszólaltatnom, a kik a »Szabadsajtó« czímű lapjukban erről a javaslatról így szólnak, valamint hogy akárhány kon ventben is felhangzottak ilyenféle vélemények, mint amilyen az enyém (olvassa): »Ha ezt a javaslatot figyelemmel végigolvassák a protestáns lelkészek, az öröm azonnal el fog tűnni arczaikról; szép reményeik végkép megsemmisülnek s fájdalmas keblük bús sóhajtásában ismét érezhető lesz a csüggedés hangja. És méltán, mert e törvényjavaslatra vonatkozólag igazán elmondhatják a protestáns papok: adtál, Uram, esőt, de nincs köszönet benne ... Az a morzsalék, mit a javaslat nyújt, igazán nem érdemli meg, hogy azért a protestáns papok feláldozzák függetlenségüket.* (iJgy van! a baloldal hátsó padjain.) Ugyancsak az »Egyetértés«-ben ugyanaz, a ki az előbb felolvasott néhány sort irta, így ir (olvassa): »Áz új kongrua-javaslat szerint, melyet most tárgyal a képviselőház, befolyást nyer a kormány a papra is, tehát a szószékre is. Az állami segélyt csak az a pap kaphatja meg, a ki a kormány kegyeit birja. A kormány fogja eldönteni, mint legfőbb fórum, hogy kinek egészítse ki a fizetését a minimumra, és kinek KÉPVH. NAPLÓ. 1896 — 190 í. XV. KÖTET. ne . . . A szegény protestáns papok pedig ki lesznek szolgáltatva végkép a kormány önkényének.« És meg is indokolja, hogy mikép. »Móltóztassék elképzelni annak a szegény papnak a helyzetét, a kit a főispán esetleg megint, hogy hagyja abba az ellenzékeskedést, támogassa a kormánypárti jelöltet. Vájjon hány fog ellenállani az intelemnek? Hiszen a főispán lesz a vádló, a bíró és az ítélet végrehajtója egy személyben« . . . mert hisz annak a relácziója szerint fog a miniszter intézkedni. Beszédem végére jutottam, t. ház, csak még egyre akarok reflektálni, és ez az, hogy többen vádoltak már, hogy mi nem őszintén mondjuk azt, hogy nem engedjük megsérteni a más vallásúak autonómiáját és nem engedünk azon rést ütni. Polónyi Géza t. képviselő úr még viczczelt is, azt mondván, hogy a midőn mi erről beszélünk, ez úgy hangzik, mint a mikor gróf Tisza István a katholikus lelkészeket dicséri. Hogy gróf Tisza István képviselő úr mily lelkülettel dicséri a papokat, az nem tartozik hozzám ; de hogy mi őszintén és igazán beszélünk, ezt én, t. képviselőház, érzem és mondom, mert a mi a néppártnak a szívén van, az van az ajakán is, és a mi az ajakán van, ugyanaz benne van a szívében is. Igenis megmondottuk, sőt programmpontjaink közé is soroztuk, hogy mi a vallásbeli autonómiákat nem engedjük megbolygatni, sem leigázni, sem azokon rést ütni és pedig azért, mert a néppártnak ideálja egy hatalmas, vallásban, erkölcsben, vagyonban, testben és lélekben erős, szabad és magyar nemzet; ennek a vallásosságnak és szabadságnak a jelen viszonyok között Magyarországon pedig csaknem egyedüli palládiumát csakis a vallásos testületekben, az autonómiákban találjuk. Mivel pedig ez a törvényjavaslat meggyőződésem szerint épen ezen autonómiákat támadja meg, és azokat lenyűgözni és leigázni törekszik, azért azt még általánosságban sem fogadom el tárgyalás alapjául. (Helyeslés a baloldalon.) Werner Gyula: T. képviselőház! Méltóz tassék megengedni, hogy Molnár János t. képviselő úr beszédére személyes kérdésben egyetlen egy kijelentést tegyek. (Halljuk! Halljuk/) A t. képviselő úr megnyugtatására a leghatározottabban kijelentem, hogy tegnapi beszédemben az ő magánéletére a legtávolabbról sem kívántam czélozni, mert én elmondandómat parlamenti formában szoktam elmondani és az, hogy politikai beszédemben én bárkinek privát életére, egyéni dolgaira czélzásokat engedjek meg magamnak, nemcsak a parlamenti formáknak, hanem a ház iránt való köteles tiszteletnek megsértése volna. (Helyeslés jobbfelöl.) Elnök: Öt perezre felfüggesztem az ülést. 17