Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-261

g2 261. országos ölés 1898. márcilns 14-én, hétfőn. lat mellett itt állást foglalt. De daczára e tisz­teletreméltó érzelemnek, az minket nem indíthat arra, hogy azt a felirati javaslatot, így •& hogy van, sőt még lényeges javításokkal is elfogad­hassuk. (Úgy van! a szélső halóidalon.) A t. mi­niszterelnök úr csak annyi engedményt hajlandó tenni, hogy utasítsuk vissza e javaslatot az igazságügyi bizottsághoz, (Egy hang a szélső bal­oldalon : Még azt sem!) vagy talán még azt sem. Szivák Imre t. képviselőtársam feleslegesnek tartja még ezt is, de én szives figyelmét hívom fel arra, hogy még egyszer nézze meg ugyan­azon apai gonddal és szeretettel ezt a felirati javaslatot, vizsgálja át, vegye fontolóra, hogy e felirati javaslatban a magyar nemzet szól királyához és az országgyűlés szól egyúttal a nemzethez, és nem is a jelenre és a jövőre, és nemcsak a mai állapotra, hanem az 1848-iki alkotásokra. Ilyen felszólalásban, ilyen szózat­ban mégis kissé nagyobb gonddal, nagyobb finomsággal, nagyobb komolysággal kellene az eszméket összehozni és azoknak alapot adni. Csak egy párt engedjen meg ezen felirati javas­latból valamivel részletesebb bírálat alá venni: meg vagyok róla győződve, maga is meg fog arról győződni, hogy semmi alakban el nem fogadhatjuk, sem a t. miniszterelnök urnak az engedménye ki nem elégíthet bennünket, legalább egyelőre nem. Mindjárt ennek a felirati javaslatnak az első pontja így kezdődik és így végződik: »Nemzetek élete más, miként az egyéneké.« Már, bocsánatot kérek, a magyar királyt a magyar nemzetnek erre a dologra figyelmeztetni nem szükséges. (Derültség a szélsőbalon.) És azt mondja: »a mely természet szerint időhatá­rokhoz van kötve*. Hogy mi van kötve idő­határokhoz, az elgondoljuk, de valami nagy világossággal ez sincs megírva. »Mert bár né­pek is elhalhatnak idő előtt, ha elavult intéz­ményeikhez időn túl ragaszkodnak; de viszont nekik megadatott az, hogy életszerveiket, intéz­ményeiket, a haladó idő szellemében cserélve ki — újjászülethetnek.« Már bocsásson meg t. képviselőtársam, ez a gondolat maga is oly banális, az alak, a melyben ez ki van fejtve, oly iskolásgyermek­hez való, hogy ezt ünnepélyes okiratba, midőn egy nemzet beszél királyához, beilleszteni nem lehet. (Úgy van! balfelől.) »Nemzetek élete más, miként az egyéneké.« Hiszen ha ennek helye van itt, vannak ennél általánosabb, mindennapibb igazságok. Ez épen olyan, mint ha odafenné, hogy az ember társas lény, a ló emlős állat, (Derültség.) az emlősállat élő fiakat szül és azokat emlőivel táplálja stb. (Derültség.) Egyáltalában ennek az első pont­nak, a melymjk pedig meg kellene ütni úgy a király, mint a nemzet figyelmét, semmi jelen­tősége, semmi szüksége, semmi czélszertí^ége nincs, nem időszerű és nem ide tartozó. És mit beszéi e felirat a nemzetek halálá­ról akkor, mikor mi az 1848-iki alkotások em­lékét akarjuk megünnepelni? S a mit itt a nemzetek haláláról beszél, az nem is igaz, mert a nemzetek elpusztíttathatnak különös nagy vi­lágtörténelmi szerencsétlenségek által, elveszt­hetik életük állami erejét és fenségét belső erkölcsi elhanyatlás által és rettentő szenvedé­seket állhatnak ki zsarnokok beavatkozása által, de ilyen módon elhalni, mint ő itt az első pontbau kifejti »idő előtt« és »időn túl«, (De­rültség balfelől.) erre a világtörténet példát nem mutat. De menjünk tovább. T. képviselőtársamat figyelmeztetem arra, hogy az a hang, ismétlem, melyen egy alkotmányos és önérzetes nemzet őszintén akar beszélni királyával, egészen más ám, mint a minő itt az ötödik alineában követ­kezőkép van visszaadva (olvassa): »Az előbbi tagozatok szerint széthúzó erők meg nem semmisítve, de összhangzatosan egye­sítve lettek azon állameszme alá rendelve, mely­ben szent István koronájának fenséges és örökre változhatatlan tartalma a mai egységben olvad összo.« Olay Lajos: Magyarul van ez írva? Eötvös Károly: Ennek a mondatnak első tétele a gépkovácsok terminológiájából van véve; a második tétele sehonnan sincs véve, mert például: hogy szent István koronájának mi a tartalma, és hogy az a tartalom mannyi­ben fenséges és mennyiben örökre változhatat­lan, ezek olyan szólamok, olyan állítások, a melyeknek komoly értelmét sem t. képviselő­társam nem tudja, sem mi nem tudjuk, sem a mi felséges királyunk megérteni sehogy sem tudja. Szivák Imre: Ez itt sajtóhiba; »hatalma« és nem »tartalma«, »amelylyel« és nem »a mely­ben«. Helyesen így hangzik : »melylyel szent. István koronájának fenséges és örökre változ­hatatlan hatalma« stb. (Az elnök csenget.) Eötvös Károly: Köszönöm a felvilágosítást és elismeréssel vagyok a nyomdajavítók iránt, de mégis súlyos vád az ellenük, hogy az egészet ki nem korrigálták. (Derültség a szélső baloldalon.) Mikor a képviselőház bizottsága egy munkát készít, valóban annak a bizottságnak nem szabad arra számítania, hogy majdan a betűszedő vagy korrektor abban ki fogja igazítani a hibákat. De egyáltalában milyen ez az egész nyelv, ez az egész felfogás, hogy »az előbbi tagozatok szerint széthúzó erők meg nem semmisítve, de összhangzatosan egyesítve lettek« ; hova lettek? »azon állameszme alá rendelve«, melyik állam-

Next

/
Oldalképek
Tartalom