Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-271

271. országos ülés 1898. az előadókat a magyar belügyminiszter nevezi ki, javadalmazásukról a belügyi tárcza gondos­kodik és így nem lett volna talán egészen feles­leges, sőt talán czélszerfí is lett volna, hogy ezt a javaslatot ebből a szempontból a ház köz­igazgatási bizottsága is tárgyalná. De, t. ház, nem akarván ezzel is késleltetni a javaslat törvényerőre emelését, én elfogadom az igazság­ügyi bizottságnak jelentését és annak alapján magát a törvényjavaslatot. Végre még csak egy megjegyzést koczkáz­tatok. (Halljuk! Halljuk!) A törvényjavaslat 18. §-ának második bekezdése szerint a másod­fokú hatóság határozata ellen a panasz a fő­szolgabírónál is benyújtható. A közigazgatási bíróságokról alkotott 1896 : XXIV. törvény ezikk 85. §-a értelmében pedig az ilyen panaszok azon hatóságnál adandók be, a melynek intézkedése vagy határozata ellen vannak irányítva. Fel­vetem itt tehát azt a kérdést, vájjon törvény­alkotási szempontból helyes eljárás-e az, hogy egy alig kétéves fundamentális törvénynek egy lényeges intézkedése egy novelláris törvényben inczidentaliter, csak úgy mellékesen módo.dttas­sék. A javaslat indokolásában az igazságügy­miniszter úr ezt czélszerűségi szempontokból kontemplálta ekképen és én, t. ház, ezen kon­czepczióban is megnyugszom. A törvényj*avaslatot részemről igen ezélszerű és üdvös intézkedésnek tartom s tárgyalás alap­jául elfogadom s annak benyújtásáért az érde­keltek nevében a t. igazságügyi kormánynak meleg köszönetet szavazok. (Helyeslés, jóbbfelöl.) Elnök: Kivan még valaki általánosságban hozzászólani? (Nem!) Szólani senki többé nem kívánván, kijelentem, hogy a ház a törvény­javaslatot a bizottság szövegezése szerint álta lánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfo­gadta. Következik a, részletes tárgyalás. Molnár Antal jegyző (olvassa a törvény­javaslat czímét és 1—21. §-ait, mélyek éssrevétel nélkül elfogadtatnak.) Elnök: E szerint a törvényjavaslat részle­teiben is le lévén tárgyalva, harmadszori olvasása a holnapi ülés napirendjére tűzetik ki. Következik Gabela-bocche di cattaroi kes­kenyvágányú vasútnak, valamint Trebinje és Gravosa felé vezetendő szárnyvonalainak épí­téséről a miniszterelnök törvényjavaslata és a pénzügyi bizottság jelentése (írom. 373, 378). A bizottsági előadó úr nem kivan Szólani. Kivan valaki a javaslathoz általánosságban hozzászólani ? Szólani senkisern kivan, tehát ki­jelentem, hogy a ház a törvényjavaslatot álta­lánosságban a részletes tárgyalás alapjául el­elfogadja. Következik a részletes tárgyalás. márczlns 28-án, hétfőn. 3 J f 1 Molnár Antal jegyző (olvassa a czímet és az 1—5 §-okat; észrevétel nélkül elfogadtatnak). Elnök: E szerint a törvényjavaslat részle­teiben is le levén tárgyalva, annak harmadszori olvasását a ház szintén a holnapi ülés napirend­jére tűzik ki. Következik a belügyminiszter jelentése, Magyarország 1896. évi közegészségi állapotáról, s ezzel kapcsolatban a közigazgatási bizottság jelentése (írom. 362). A bizottság a jelentés i tudomásul vételét ajánlja. Ha nincs észrevétel, akkor kimondom, hogy a ház a jelentést tudomásul veszi. Következik a gazdasági bizottság jelentése, a képviselőház 1898.éviköltségvetéséről(írom. 367). Az előadó úr kivan szólani. Molnár Antal előadd: I. ház! A ház a költségvetési törvényjavaslat tárgyalásának rend­jén megállapította a saját szükségletét. A ház­nak állandó gyakorlatához képest a megállapí­tott költségvetés alapján a gazdasági bizottság azzal a kéréssel járul a t. házhoz, méltóztassék a ház elnökét, illetőleg a gazdasági bizottságot felhatalmazni, hogy a ház által megállapított költségvetés keretén belííl és azon összegek korlátai között az év folyamán szükséges utal­ványozásokat eszközölhesse. Kérem, méltóztassék a javaslatot elfogadni. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök: Kivan valaki hozzászólni? Senki­sern kívánván, kimondom, hogy a ház a gazda­sági bizottság jelentését elfogadja s a ház gazda­sági bizottságát, illetőleg elnökét megbízza, hogy a szükséges utalványozásokat megtegye. Következik a gazdasági bizottság jelentése (írom. 368) a képviselőház hivatalnokai és szolgái részére az 1898. évre drágasági pótlék engedé­lyezése iránt. Molnár Antal előadd: T. ház! A háznak hivatalnokai és szolgái azzal a kéréssel járultak a házhoz, hogy ez évre részökre drágasági pót­lékot, méltóztassék engedélyezni. A gazdasági bizottság, bármennyire méltá­nyolja is a kérvényben foglaltakat, mindazon­által nem tekintheti megokoltnak azt, hogy a ház alkalmazottaival szemben a drágasági pótlék szempontjából más eljárás legyen, mint a minőt az állami alkalmazottakkal szemben az állami költségvetésben a ház már megállapított. Az immár megállapított állami költségvetésben ki van mondva, hogy a nős vagy családos altisztek és szolgák Budapesten a nyugdíjba beszámítható fizetésüknek lOo/o-át kapják drágasági pótlékul. A bizottság abban a meggyőződésben volt, hogy nem tehet mást, mint hogy a ház alkalmazottjai­val szemben is ugyanazt, a mi az állami költség­vetésben az állami alkalmazottakkal szemben meg van állapítva, hozza javaslatba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom