Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-270

294 270. országos ülés 1898. márczins 26-án, szombaton. zék által megsebzett kormánynak gebeit — ugyanazon kormánynak tapsai közt — esy másik ellenzéki pártnak bekötöznie és gyógyítani segítenie. (Tetseés balfe^ől.) Sima Ferencz t. képviselőtársamat is elhagyta az emlékező tehetsége, mert nemcsak a művelt, fővárosi verebek, hanem még a parlagi, falusi verebek is csiripelik, hogy hány száz és ezer iskolát, kórházat, szegényházat tartanak fenn a püspökök. Azután azt is íudja minden ember, hogy közszükség idején ezer és százezer forintokat tesznek le a főpapok a haza oltárára; azt is tudhatja t. Sima Ferencz képviselő úr, hogy a főpapok birtokain nem merült fel semmi jelensége a szocziídizniusniik, tehát hogy azok a főpapok nagyon jól gondoskodnak embereikről, ép úgy, mint azokban a jótékony intézetekben preventív eszközökkel élnek a szoczializmus ellen. Hiszen — azt ugyan Sima Ferencz képviselő nem tudhatja — de nekem egy vagy két évvel ezelőtt Kohl Medárd titkár úr mondotta, mutatta, hogy nem is egy negyedév alatt a bíboros h erez egpri más tiszta jövedelmének egynegyedrészét, czirka 70.000 forintot osztott szét a szegények közt. Hogy báró Hirsch mennyit adott, azt én nem tudom; azt sem tudom, mennyi pénze volt; de azt tudom, hogy a főpapság az ő vagyoni viszonyaihoz mérten egy krajezárral sem adott kevesebbet, mint báró Hirsch vagy akárki más. Azért sem ajánlhatok meg semmit a t. kormánynak, mert a t. kormátiyelnök úr azzal vádol minket, ránk akarván a vizes pökróezot teríteni, hogy mi vagyunk azok, a kik a tekintélyt lerontjuk, tudniillik a köztisztviselők tekintélyét. Hát, t. miniszterelnök úr, már miért ráznók mi afat, a mely önként hullatja gyümölcsét? Hiszen hónapról-hónapra, hétről-hétre, napról-Dapra,(Xo«bekiáltások jobbfelől: Óráról-órára!) tehát órárólórára, (Általános derültség.) perczről-perczre, sőt pillanatról-pillanatra szaporodnak azon keserű gyümölcsök, a melyeket ezen fának ágai és bogai hullatnak, tudniillik azon számos visszaélés és basásködás, a melyet akárhány köztisztviselő elkövet, s melyeket azután annak a szegény népnek kell elnyelnie. Ezek azok, t. ház, a mik a tisztviselők tekintélyét lerontják és nem mi vagyunk annak okai. Itt is van a kezemben akárhány eset, a mely újabban felmerült, fel is olvashatnám, de nem teszem, mert azt hiszem, hogy e nélkül is elhiszik, mert hiszen azt mindenki nagyon jól tudja; csak azt akarom megjegyezni, hogy a t. miniszterelnök úr szerint nem azok rontják le a tekintélyt, a kik ezeket a visszaéléseket elkövetik, hanem mi, néppártiak, a kik ezen visszaélésekre rámutatunk. Végűi nem ajánlhatok meg a t. kormánynak semmit azért sem, mert a t. miniszterelnök úr visszatért a régi nótára, s a nemzetiségekkel való paktálással vádolja a néppártot. Zeyk Gábor: Tagadja? Molnár János: Nem tagadtak soha. Programmunkban is benne van: itt is nyíltan megvalljuk, hogy igenis mi a nemzetiségeket is pártul vettük és fogjuk is védeni mindenkor azért, mert mi mindenkinek a jogát meg akarjuk védelmezni. (Közbeszólás a jobboldilon: Nagyon szép !) Teljesen igaza van a t. miniszterelnök úrnak akkor, a midőn azt állítja, hogy »Magyarországon meg vannak a nemzetiségeknek a maga jogai«, csakhogy nem tette hozzá azon nagy dolgot, a mit pedig hozzá kellett volna fűznie, hogy: »a papiroson« Mert nagyon jól tudja a t. miniszterelnök úr, hogy a nemzetiségi törvény nincs végrehajtva. (Ellenmondások a jobboldalon. Közbeszólások: De igen!) Zeyk Gábor: Ez raár hazafias beszéd! Molnár János: Vájjon mikor hajtották végre? Mikor az egyházpolitikai törvényeket meghozták, mindig azt mondták, hogy a meghozott törvényt végre kell hajtani; hát mért nem hajtották ezt végre? Ha azt tapasztalták, hogy e törvény rossz, miért nem revideálták, miért nem javították ? (Zajos ellenmondások jobbfélől. Felkiáltások: Eláll! Eláll! Halljuk! a baloldal hátsó / adjain. Nagy zaj.) Meghozni egy-egy törvényt, de Mahomed koporsójának sorsára juttatni, vagyis sem végre nem hajtani, sem nem revideálni, ha rossz, az egy jogállamban el nem fogadható. Vádol bennünket a miniszterelnök úr azzal, hogy a nemzetiségekkel paktálunk azért, mert nem . . . (Nagy zaj a jobboldalon.) Elnök (csönget): Kérek csendet, hiszen annál tovább tart. Molnár János I A miniszterelnök úr azzal vádol bennünket, hogy a nemzetiségekkel paktálunk. Erre már többször megfeleltünk; dé ma mégis megfelelek rá és pedig kétféle módon. Felelek először azon kérdéssel, hogy vájjon 96 és néhány képviselő-jelöltünk közül melyik volt nemzetiségi agitátor, a kit pánszlávizmussal, dako-románizmussal, vagy pangermán érzelemmel lehetne vádolni? Csodálom, hogy azt nem mondják, — a mit valaki a miniszterelnök úr beszéde előtt közbekiáltott, — hogy mind pánszlávok vagyunk, természetesen én is. (Derültség bálfelöl. Felkiáltások jobbfélol: A kaueziö!) Rögtön megmutatom, t. ház, hogy milyen pánszláv, dákoromán vagy ultraszerb vagyok én. Vagy két év előtt több magyar lapnak, egy német, részben egy tót meg egy bunyevácz lapnak adtam kaueziót; a magaméból adtam, de ha a pártéból adtam volna is, nem lenne mit szégyelui rajta.