Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-269

274 269. országos ülés 1898. márczins 24-én, csütörtökön. az eladósodás évenkint a földbirtokon. Kétséglelenül igen jelentékeny, csakhogy mit jelent az? Ez az eladósodás nem mind kártya-adósságok kifizetésére fordított összegből származik, hanem annak legnagyobb része hasznos befektetés, részint birtokvásárlásból származó terhek azok, s így ezzel az eladósodással szemben kell állítani azt a kérdést, hogy mennyi új érték jön létre évrőlévre. Míg erre a második kérdésre nem tudunk válaszolni, addig az első kérdésre adott válasz egymagában nem kielégítő. (Helyeslés jobbfelől.) Úgy Horánszky Nándor t. képviselő úr mai felszólalásából, valamint egyáltalán az ellenzéki sajtó magatartásából arra a tapasztalatra jutottam, hogy valahányszor a t. ellenzék részéről jövő valamely vehemens támadással szemben a kormány védekezik, ezt igen rossz néven méltóztatnak venni; pedig, t. ház, én azt hiszem, hogy a védekezés egészen természetes jog és minden képviselőnek joga van magát a támadással szemben védeni, a kormánynak pedig, mely nemcsak egyéni szempontokat reprezentál, hanem itt állami érdekeket és hatalmakat képvisel, joga, de kötelessége is védekeznie és kötelessége tisztázni magát azon vádakkal szemben, a melyek ellene emeltetnek. (Helyeslés. Úgy van 1 jobb felöl.) Én sem tettem egyebet, t. ház, mint éltem ezzel a joggal, és ha valaki összehasonlítja a képviselő úr beszédét az enyémmel, meg fog győződni, hogy ő volt a támadó, én voltam a védekező és ha a védelem csak némileg is eredményes akar lenni, abban az esetben kénytelen alkalmazkodni a támadás erejéhez és minőségéhez. Hogy milyen volt a támadás, melyet a t. képviselő úr ellenem és a kormány ellen intézett, arra mindnyájan emlékezünk, de ha valakinek a figyelmét kikerülte volna, legyen szabad pár tételt felolvasnom, a képviselő úr múltkori beszédéből. Csak igen keveset fogok felolvasni. Azt mondja a t. képviselő úr (olvassa): » Undor fogja el az embert, ha látja azt a helyzetet, a melyben az ország laborál. Az az alap, a melyen az ország élete ez idő szerint nyugszik, nem más, mint a czinizmus, romlottság, erőszak és a rövidlátás.« Egy további passzus így szól (olvassa) : » Hiszen ha a többség minden ethika nélkül jogosult mindenre, akkor mi különbség van ethikai tekintetben — mondjuk — a t. kormány kormányzati politikája és azon bujtogató anarchikus elemek működése között, melyek künn az országban mozognak és az országot lángba borítani akarják.* »Hiszen ők is a többségre hivatkoznak és ők is ugyanazon ethikával járnak el, a melylyel a kormány eljár, hogy kijátszsza a törvényt és az igazságot is, melylyel nemcsak jogot, hanem igazságot sem ad.« Azután azt mondja a képviselő úr (olvassa): »Egy országot tönkretenni erkölcsileg, egy országot elvadítani csak azon az úton lehet, a mely úton ez a kormány jár.« Végül pedig így nyilatkozik (olvassa): »Ha egy politikának nincs más czélja, mint tisztán az, hogy hatalmát tartsa fenn, hogy azokat az előnyöket, melyek ezen hatalomból meríthetők, élvezze, akkor ennek a politikának nincsen semmi morálja, ennek a politikának nincs semmi jogosultsága.* Azt hiszem ezek a szemelvények teljesen elegendők arra, hogy bebizonyítsam, hogy a képviselő úr — a legszelídebb kifejezést akarom használni — nemcsak helyteleníti és elitéli a kormány e^árását és tetteit, hanem még a kormánynak szándékait, jóhiszeműségét és becsületességét is kétségbe vonja. A t. képviselő úr azonban nem állapodik meg itt, hanem egy lépéssel még továhb megy és egy történeti visszapillantást vetve összehasonlítást tesz a mai állapot és az 1789 előtti francziaországi állapot közt és rátér különösen az adókezelés kérdésére. Nem állítja ugyan, hogy úgy van, de szuggerálja a hallgatónak azt, hogy a mai adókezelés és adórendszer olyan, mint a milyen volt a nagy franczia forradalom előtt és azt mondja a képviselő úr, hogy (olvassa): »Midőn a chartres-i püspököt a király megkérdezte, hogy mit csinálnak az alattvalók, akkor a püspök azt válaszolta, hogy az alattvalók füvet esznek, mint a juhok és hullanak mint a legyek, hogy az adókivetés azon az alapon nyugodott, hogy melyik falában kövéredtek a parasztok, vagy melyik kis exisztenczia udvarán lehetett szárnyasok tollát találni, mert ez azt mutatta, hogy ott a jólétnek bizonyos foka van.« Ezzel kapcsolatosan azt mondja a képviselő úr hogy befolynak ma is az adók, a mint hogy befolytak a franczia forradalom előtti jelzett időben, ma befolynak az adók különösen azon eljárás következtében, a melyet a kormány követ. Hát, t. ház, kétségkívül igen szomorú idők voltak azok, melyekre t. képviselő úr hivatkozott és ezek a szomorú idők részint politikai, részint társadalmi, részint gazdasági bajokuak és viszszáságokuak voltak következményei, az adózás tekintetében pedig következményei voltak azon körülménynek, hogy sikerült akkor a kiválóbb, magasabb osztályoknak, a papságnak és a nemes ségnek nagyrészt kibújni az adóteher alól és azt a parasztság vállaira hárítani. Csakhogy ezt a szomorú állapotot konstatálva, ha a t. képviselő úr egy pár láppal ugyanazon történeti munkában tovább olvas, megtalálja, hogy ennél a szomorú állapotnál bekövetkezett egy még sokkal szomorúbb állapot, a mikor a korlátlan, minden mértéket túlhaladó és féktelenek izgatásnak sikerült