Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-269

269. országos ttlés 1898. mArczins 24-én, csütörtökön. 2g5 és a hol már igen nehéz viszonyok kinálkoznak arra, hogy velük az ország megküzdeni tudjon is és képes is legyen. A vita folyamán felmerült némely objekcziókra, észrevételekre és felfogásokra tekintettel most már méltóztassanak megengedni, hogy röviden foglalkozzam azokkal a kérdésekkel, s azokkal a nézetekkel, a melyek az általam és általunk elfoglalt állásponttal szemben kifejezésre jutottak. (Halljuk! Halljuk!) Bevezető beszédemnek czélja többrendbeli volt. Ki akartam fejezni elsősorban bizalmatlanságomat és ezt meg akartam okolni. Figyelmeztetni kívántam továbbá arra, hogy az államháztartás terén súlyos bajok jelenségei merülnek fel, a melyekkel szemben a köteles óvatosságra vagyunk utalva; foglalkozni kívántam az általános anyagi és közgazdasági helyzetnek megismertetésével, melyeket — megengedem, bár nem hiszem — én sötétebb színben látok, mint mások, de a melyek hogy csakugyan nehezek, arra majd röviden visszatérni fogok. Én sem a desperáczió politikáját, sem a pesszimizmus politikáját nem akartam hirdetni. Én csak ébren kívántam tartani a törvényhozást, a kormányt és az országot és figyelmeztetni kívántam arra a nehéz helyzetre, a melynek elébe megy ez az ország. Tényeket soroltam fel, a melyeket részint elmagyarázni, részint eltakargatni, részint agyonhallgatni törekedtek a kormánynak igen tisztelt tagjai és azok is, a kik a kormány álláspontjának háta mögé sorakoznak. Adatokkal támogattam ezeket a tényeket és én konstatálom itt, hogy ezek az adatok megdöntve egyáltalában nem lettek, hogy ezekre még csak rá sem volt képes mutatni senki, mint olyanokra, melyek nem felelnek meg azon forrásoknak, melyből ez adatokat merítjük. (Igaz! Úgy van! balfelől.) A bajok, t. képviselőház, megjelentek és azokat hiába tagadjuk. Zíírzavar van az állam életének egész területén, s ha valaki ennek a törvényhozásnak az életét a múltban tekintetbe veszi és arra visszagondol, azt látja, hogy a múltban, hacsak egyes bajok jelenségei merültek is fel, nem is említve a bajok egész sorozatát, talpra állott az egész törvényhozás, vizsgálta a bajokat, kutatta azoknak okait, gyógyításukkal foglalkozott és ezekre vonatkozólag eszméket cserélt. (Halljuk! Halljuk!) És íme ma mindezekkel szemben a tehetetlenségnek, az eszmeszegénységnek, a kibontakozás eszközei vizsgálatnélküliségének tüneteit látjuk az egész törvényhozási működésben. Pedig a bajok nagyságát nemcsak én hirdetem; szerény és félénk alakban megnyilatkoztak azok a túloldalon is. Nem akarok neveket említeni, de ott is konstatálták a nyomorúságot, a mely a társadalomnak | EÉPVH. NAPLÓ. 1896-1901. XIV. KÖTET. bizonyos kategóriájában megnyilatkozik, sőt gróf Tisza István t. képviselőtársam az ő felszólalásában maga is felhívta mindnyájunknak a figyelmét az állami apparátus önsúlyának rohamos növekedésére, a melyet tehát ő is bajnak lát, gondolom, bár t. barátom akkor, midőn ezen növekedés megakadályozásáról lehetett volna szó, hűségesen támogatott mindent — a mit csak mellesleg említek fel — de tény, hogy ma ő is konstatálja ezeket a bajokat és ő is megfigyeíendőnek tartja. Hátha még mélyebben kutatná a t. képviselőház a bajokat, akkor látná csak azoknak a nagyságát, melyek előtt pedig, fájdalom, első sorban szemet hunyni a földmivelésűgyi miniszter úr siet. (Mozgás jobbfelöl.) Nem olyan kicsinyek ezek a bajok az ország polgárai anyagi életének alsó és közép kategóriáiban, sőt jelenségek mutatkoznak, hogy ezek a bajok más kategóriákban is meg fognak nyilatkozni, mert a túltermelés Magyarországon szellemi téren is oly nagy, hogy azoknak elhelyezéséről, daczára az óriási apparátusnak, gondoskodni ez az ország nem képes. Nos, t. ház, ha valaki ezeket a bajokat kutatja, önkéntelenül a klasszikusnak arra a bölcs mondására kénytelen jutni, hogy: »quesivit lucem ingemuitque reperta«, ha már most én hasonló eredményre jutottam és kényteíenítettem ezeket a dolgokat föltárni, akkor azokat pusztán csak sötéteknek jellemzem, de ezzel szemben adósok maradni annak bebizonyításával, hogy azok csakugyan nem sötétek, az semmi egyéb, mint az a struczpolitika, a mely közállapotainkat abba a stáczióba vezette, a hol azok most vannak. (Igás! Úgy van! a baloldalon.) És mi erre a válasz? Nagyon egyszerű. Az adó, a mint t. barátom gróf Tisza István mondja, nagy, de bírjuk; a teljesítési képesség, mint mások mondják, megvan, tehát tehetjük, folytathatjuk azt a politikát, a melyet folytattunk eddig és ne merüljünk bele abba a laisser fairé, laisser passer passzivizmusba, a melyre bennünket t. barátaink némely része annak idején figyelmeztetett. Azt mondja t. képviselőtársam, az előadó úr, hogy tőkegyü'jtŐ ország vagyunk és ezt a t. pénzügyminiszter úr is hirdette. Na most már, ha a rengeteg állami terhek és e mellett a nagy társadalmi gondok mellett is még takaríthatunk is; akkor ám további áldozatokat is hozhatunk, a mint az például a quotäban alighanem meg is fog nyilatkozni. T. képviselőtársam gróf Tisza István azt mondta, hogy én valami kisebb hazaárulást . . . (Egy hang a szélső baloldalon: Risebb méretű!) . . . igen, kisebb méretű hazaárulást láttam abban, hogy valaki az ország helyzetének és e helyzet igazságainak földerítésével foglalkozik, mert hiszen ez szerintem a malmára hajtja a vizet a monarchia 34