Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-259

259. országos ülés 1898. márczius 11-én, pénteken. j 7 irányban kiterjedő óriási áldozattal végigküzdöttük, ^égigharczolták, különösen a koronával szemben, hogy ezeket a jogokat megteremtsék, azoknak a férfiaknak érdemét e munkából, e feliratból, ha már ez a tétel benfoglaltatik, ki ne hagyjuk, ez nem lett volna szabad. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) De nem terjeszkedem ki most többre; azt gondolom, hogy majd részletese,! is fogjuk tárgyalni ezt a felirati javaslatot és akkor majd a részleteknél talán alkalmat veszek egyéb pontokra is kiterjeszkedni. Annyi bizonyos — bocsánat ezért a banális hasonlatért — hogy majd a diplomáciai okiratok között, azon nagy levélváltások között, a melyek a korona és a nemzet közt szoktak történni, ezen javaslat csak olyan szerepet visz, mint az ételek közt a kása. (Derültség.) Van e törvényjavaslatnak egy nagy hézaga, a melyre — lehetőleg röviden — mindjárt rá akarok mutatni, (Halljuk! Halljuk!) a melyre különben már az előttem szólók is rámutattak. És ez az, hogy nem emlékszik meg az 1848-iki alkotások legfontosabb]áról. Nem emlékszik meg arról, hogy az Asztria és Magyarország közt fenforgó negyedfelszázados viszály megoldása, a nemzet jogainak, önérzetének és méltóságának megfelelően az 1848-iki törvényekben történt meg első izben. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Nem emlékszik meg arról, hogy a magyar birodalom történeti egységét, nemzeti jellegét és államjogi önállóságát az 1848-iki alkotások állapították meg újra. Nem emlékszik meg arról, hogy az az eszme, az az érzelem és az a szent szenvedély, a mely 1848-ban föllobbant s mely a nemzetet nemes és fenséges erőkifejtésre, a később bekövetkezett dolgok alapján képesítette, az 1848-iki vívmányoknak egyik legszebb, legfontosabb, következményeiben is legáldásosabb része. De ezt a törvényjavaslatot, a melynek alapeszméje helyes; a melyben nyilvánuló törekvést én is őszinte, hazafias szívvel üdvözlöm és ép azért e törvényjavaslatot általánosságban elfogadom ; e törvényjavaslatot, a melynek különben is sok eredendő születési hibája van, egészen elrontotta az igazságügyi bizottság. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Egészen elrontja különösen azzal, a mikor a nemzeti ünnepet csak egyetlenegy évre: a mostanira akarja szorítani, . .. B. Bánffy Dezső miniszterelnök: Nem áll! Eötvös Károly: ... és a mikor ebből a »minden időre« szavakat kihagyatni javasolja. Valaki közbeszólt a túlodalról, hogy »nem áll!« . . . KÉPVH. NAPLÓ. 1896 — 1901. XIV. KÖTET. B. Bánffy Dezső miniszterelnök: Nem áll! Eötvös Károly: Bocsánatot kérek, ha eredetileg a törvényjavaslatban benne nem lett volna az, hogy »örök időkre« és az igazságügyi bizottság által a kormány hozzájárulásával ki nem töröltetett volna, (Mozgás a szélső baloldalon.) akkor formailag némi joggal mondhatná azt akár a t. miniszterelnök úr, akár más, hogy nem áll. De a mikor eredetileg benn volt ez a törvényjavaslatban és a bizottság a kormány hozzájárulásával kihagyta, ez világosan arra az alapos feltevésre bir bennünket, hogy a kormány az 1848-iki nagy vívmányokról való megemlékezést nemzeti ünneppé tenné állandóan nem törekszik. Mert ha törekednék, e módosításhoz, e kihagyáshoz nem járult volna hozzá. Én — mint Kossuth Ferencz t. képviselőtársam itt kifejtette — (Halljuk! Halljuk!) magam is szükségesnek, jótékonynak, czélszerünek és nemzeti életünkre nézve áldásosnak tartanám, ha találnánk nemzetünk ezeréves történetében egy eseményt, a melyre való megemlékezést a nemzet minden rétege, minden osztálya, felekezete nemzeti ünnepként fogná fel s tartaná meg. Magam is gondolkoztam nemzetünk ezeréves múltjában oly eseményen, a mely méltó lehetne arra, hogy a nemzet az arra való emlékezést nemzeti ünnepként ülje meg. Meglehet, a kik hazánk történetében jártasabbak, fognak találni, én nem találtam többet kettőnél. Az egyik az a nap, gondolom, márczius vagy április 26-ika, a melyen Árpád az alpári csatát kiküzdötte, a melyen a honfoglalás nagy tényét befejezte. Az egyik cselekmény ez. A t. miniszterelnök úrnak 1896-ban nem jutott eszébe, — fájdalom, nekünk sem jutott eszünkbe, — de talán nem is a legalkalmasabb nap arra, hogy azon a napon tartsunk mi egy egyetemes, nagy nemzeti ünnepet. De habár ez elfogadható, vagy nem elfogadható, a másik cselekmény kétségtelenül nemzetünk életében s az 1848-iki márcziusi, áprilisi és májusi alkotások nagy cselekménye. Méltó ez arra igenis, hogy a nemzet ennek emlékezetét nemzeti ünnepként ünnepelje meg és én ebből a szempontból, hogy legyen a nemzetnek egy ilyen egyetemes ünnepe, igenis üdvösnek látom e törvényjavaslat alapeszméjét és elfogadom részemről is általánosságban. De ha mi igazi nemzeti ünnepet akarunk, egyetemest, olyant, a mely senki által kétségbe vonható senki által mellőzhető és senki által kigúnyolható ne legyen, melyen a nemzet ellenei ellenséges törekvések meg ne nyilvánuljanak és a melyet a közöny a feledékenység mélyébe el ne temessen, azt akarnunk kell komolyan, megcsinálnunk egészen, intézményessé kell tennünk a törvényhozás tekintélyével. (Helyeslés a szélső 3