Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.
Ülésnapok - 1896-262
| QO 282, országos ülés 1898. márczins 16-án, szerdán. 1. a balatontavi gőzhajós-társaság többszöri sürgetés daczára a füred-siófoki vonalon a hajójáratot május előtt nem indítja meg? 2. Hajlandó-e a í. miniszter úr a nevezett társulatot arra utasítani, hogy Füred és Siófok között már április 1-től kezdve létesítsen hajójáratot ?« (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Közöltetni fog a kereskedelemügyi miniszter úrral. Következik Molnár János képviselő úr interpellácziója. Molnár Jánost T. ház! Nem akarván a t. háznak szíves türelmét még továbbra is igénybe venni, nagyon rövid leszek oly értelemben, hogy tisztán csakis azon adatokra fogok szorítkozni, a melyeket a t. belügyminiszter úrnak szíves tudomására juttatok, mert folytatni akarom azt, a mit a jó múltkor Ígértem, hogy esetről-esetre felsorolni fogom itt azokat az eseményeket, melyek involválják magukban a katholikusoknak rendszeres, szakadatlan zaklatását. Egyúttal még tudomására akarom hozni a t. belügyminiszter úrnak azt is, hogy az ő alantas közegei édes-kevésre becsülik, nem az ő tisztelt személyét, mert hiszen az előtt térdetfejet hajtanak, sőt idegen isten gyanánt is készek őt adorálni, hanem az ő rendeletét. A t. miniszter úr ugyanis 1896. február 11-én 12.500. szám alatt kiadott egy rendeletet, a mely szerint szigorúan meghagyja az anyakönyvvezetőknek, hogy sem a feleket, sem azok tanúit ne kényszerítsék a polgári kötést tanúsító jegyzőkönyv aláírására. És ime mi történik? (Olvassa); »Folyó évi február hó 7-én megjelent két plébániámbeli jegyespár — ezt a veperdi plébános írja — két tanú kíséretében a kaboldi anyakönyvi kerület vezetője, Klenner János előtt, hogy a polgári kötés törvény szabta külsőségeinek eleget tegyenek. Midőn Klenner a megjelenteket a házassági anyakönyv aláírására szólította fel, ezek vallási meggyőződésükre való hivatkozással az aláírást megtagadták, mire az anyakönyvvezető viszont a tanúsítvány kiadását tagadta meg. A tanuk erre hivatkoztak a törvényre, mely nem kötelezi a megjelenteket az aláírásra és a belügyminiszter 1896. évi február ll-én 13.500 szám alatt kiadott körrendeletére, mely tiltja e követelődzést. De mindezek daczára megtagadta az anyakönyvvezető a tanúsítvány kiadását, hacsak a tanúk alá nem írják a jegyzőkönyvet és a hivatkozott miniszteri rendeletet balfogásnak nevezte, melynek rövid idő alatt úgyis vissza kell vonatnia. Hivatkozott a zsidó és protestáns felekre, kik mindnyájan aláírják a jegyzőkönyvet.« Ez az egyik. Itt van a lonkai anyakönyvvezető, a kiről ismét azt írják, — Krisch Antal a neve, — hogy Báuosz János és Urbanik Ilona jegyesek háromszor is könyörögtek, hogy adja ki aláírás nélkül a jegyzőkönyvet, de az illető anyakönyvvezető megtagadta ezt, s általában első kérdése, mihelyt azok irodájába belépnek, a felekhez ez: » Aláírod-e a jegyzőkönyvet?* Ha az illetők »nem«-mel felelnek, addig zaklatja őket, míg a felek nem teljesítik jogtalan követelését. Itt van iámét egy harmadik, Pándorf községből a korlátkői közjegyző. Az illető beküldő leírván azokat a remek, szívhez szóló káromkodásokat és szitkozódásokat, a melyekkel az anyakönyvvezető a polgári házasság kötését megkezdeni szokta, hozzáteszi: »Akkor van csak szitkozódás, ha a felek a jegyzőkönyvet aláírni vonakodnak!« Ugyancsak Páder Rezső t. képviselő úr is említett nekem ilyféle anyakönyvvezetőt, tudniillik a völcseit, a ki szintén így bánik el a jegyesekkel, s a tanúktól is megköveteli az aláírást, noha a miniszteri rendelet ezt tiltja. Én magam is tudok itt Budapesten . szintén egy anyakönyvvezetőt, a ki szintén követeli az ilyen aláírást. De hát minek is egyenként felsorolni ezeket, mikor nyílt titok ez, a melyet csak az nem lát, a ki vak; csak az nem hall, a ki bedugja fülét. Mindenki tudja, hogy gang und gebe, hogy az anyakönyvvezetők hatalmaskodnak, basáskodnak a miniszteri rendelet ellenére. Ez volna, t. ház, egyik panaszom, hogy tudniillik a jegyzőkönyv aláírását követelik a felektől, tanuktól, s ez által a katholikusokat zaklatják. De a reverzálisok ügyében is vannak bajok. A múlt évben egyalkalommal felszólaltam itt e házban és interpelláczió tárgyává tettem ugyancsak a belügyminiszterrel szemben a gönczi, a vizsolyi vagy nem tudom miféle főszolgabíró ügyét, és a t. miniszter úr igaznak is találta panaszomat, tudomásul is vettem szíves válaszát. Ha jól emlékszem, fegyelmi, vagy másféle eljárást indíttatott ellene. Hogy az az eljárás még aligha van befejezve, onnan következtetem, mert az illető főbíró még semmiféle elismerésben vagy promóczióban sem részesült. Mert Magyarországon ma az a divat, hogy azok, a kik leghatalmasabban basáskodnak, azok részesülnek kitüntetésben, előmenetelben, mint például Öllé, Bartal stb. stb. Itt van egy másik eset is. Egy szegény üveggyári munkás Szamotercsről, Losoncz mellett ezt írja nekem (olvassa): »Én, alulírott, a legmélyebb alázatossággal kérem Nagyságodat, méltóztatnék olyan kegyes lenni én hozzám, s az itt alul följegyzett bajomon segíteni.
