Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.
Ülésnapok - 1896-243
243. országos ülés 1898. február 17 én, csütörtök fin. m a képviselő úr Rohonczy Gedeon beszédével foglalkozik, a mely mipirenden kívüli tárgyról szól, másodszor figyelmeztetem, hogy térjen a tárgyra; harmadszori figyelmeztetés esetén a szabályok szerint el fogom vonni a szót. (Helyeslés a jobboldalim. Ellenmondások a baloldalon.) Sima Ferencz: Befejezem beszédemet és kijelentem, hogy én egy oly kormánynak, a mely oly politikai morál, oly politikai fegyverek és eszközök alkalmazásával alkotta meg magának a többséget, mint a mai kormány, a magam részéről a kultuszbudgetben egyetlen egy árva krajczárt meg nem szavazok. (Helyeslés a saélsö baloldalon.) Molnár Antal jegyző: Bessenyei Ferencz ! Városy Gyula: Mennyit kapott a választásnál? (Derültség a szélső baloldalon.) Zmeskál Zoltán: Azzal kell kezdeni mindenkinek, hogy mennyit kapott. (Zaj és mozgás a jobboldalon.) Elnök: Felszólítom Zmeskál Zoltán képviselő urat.hogy közbekiáltásoktól legyen szives tartózkodni. {Nagy zaj.) Bessenyei Ferencz: T. ház! Az ellenzék egy rész -, hogy meg legyen velem elégedve, az irás szavaival kezdem, a mely azt mondja, ne itélj, hogy ne Ítéltessél! Ezzel csak annyit akarok mondani, hogy nem reflektálok azokra, a mit előttem szólott képviselő úr mondott esnem szándékozom azon mederben megmaradni, hanem szólani fogok a szőnyegen levő tárgyhoz, a közoktatásügyi minisztérium budgetjéhez. (Halljuk! Halljuk! jőbbfelől.) Elmondották előttem többen, a mi bizonyára örvendetes jelenség azt, hogy ma már legvitalisabb, legfontosabb nemzeti érdekeinkre oly magas összeget áldozhat az állam, a milyet nem remélt azon időkben. . . . Hiába integet Madarász József t. képviselőtársam, mert hisz ő jobban tudja, hogy akkor, mikor a parlament legelső ízben alkotta meg költségvetését, milyen igazán kicsiny volt az az összeg, melyet közoktatásügyünkre fordíthatott a nemzet. El volt hanyagolva ez érdek annyira, mint minden állami intézmény s ne méltóztassék azt elfelejteni, hogy a mit más művelt államok századoknak békéje mellett lassan és kevesobb erővel létesítettek, azt nekünk úgy szólván kantárt eresztve, gyors iramban kellett utolérni, ha nem akartunk a kultúrától elmaradni. Ezért örvendek én annak, ha látom, hogy míg 1872-ben 3,500.000 forintnyi összeg volt csak a közoktatásügyre fölvéve, ma 16,000.000 forintra emelkedett fel már ez az összeg, a melyből, ha 3,800.000 forintnyi bevételt levonunk, 12,200.000 forint marad; tehát mindig még igen tetemes és hála Isten örvendetes emelkedést észlelünk. Épen ezért, a milyen örömmel üdvözlöm én a jelen kormányt, ép oly hálás akarok lenni azok iránt is, a kik lehetővé tették azt, hogy állami financziáink megzavarása nélkül ma már ily tetemes összeg adathassék ki ezen ezélra. (Helyeslés jobbfelöl.) De ez, t. ház, csak relatív öröm, mert hiszen, ha összehasonlítjuk budgetünket más államoknak budgetjével, igazán szomorú tényeket nyerünk és ezért én tartózkodom attól, hogy egész budgetünket más országok egész budgetjével összehasonlítsam, hanem csakis azon összegekre szorítkozom, a melyek nálunk és más országokban felvéve vannak e ezélra. Míg Magyarország közoktatási kiadásai — ideértve az állami, községi és felekezeti iskoláknak kiadásait — 26 millió forintot tesznek ki, addig a német államok közoktatási budgerje évi 243 millió márkát tüntet fel, Francziaországé 211 millió frankot, Angliáé 240 millió frankot, a kis Romániáé pedig 27 millió leit vagy frankot. Ha ezen összegeket az országok lakosainak számarányához viszonyítjuk, azt látjuk, hogy Magyarországon — beleértve az összes állami, községi és felekezeti költségeket — egy főre esik 1 forint 50 krajezár, addig az említett más országokban, tisztán csak a közoktatási kiadásokat tekintve, azt tapasztaljuk, hogy Németországban 5 márka, Francziaországban 5 frank 50 centimé, Angliában 6 frank, Romániában 5 frank vagy lei esik egy főre. Viszont Ausztria összes közoktatási szükségleteit számítva, mely 60 millió forintot tesz ki, ott egy főre esik 2 forint 50 krajezár. Az analfabétákat tekintve azt látjuk, hogy Magyarországon az irni és olvasni nem tudók száma 40°/o, Ausztriában 27°/o, Angliában l5°/o, Francziaországban 30°/o, Németországban 2°/o és még Bulgária is öäak 2°/o-kal előz meg bennünket, mert irni és olvasni nem tudó lakossága 40°/o ot képez. Ezen a perczentuáczión nem is lehet csudálkozni, ha azt vessszUk, hogy 2 millió 9 százezer tankötelesünk közül közel 600,000 még nem látogatja az iskolát. S magát székes fővárosunkat ha nézzük, mely óriási áldozatokat hoz a közoktatás terén, a mely igaz, hogy fővárosnak rapid, gyors emelkedése folytán, minden újabb intézménynek létesítése következtében roppant igénybe van véve, azt tapasztaljuk mégis, hogy évenként 12 — 13.000 azoknak a száma, a kik az iskolát nem látogathatják. Ezen, nézetem szerint csak, az által lehetne segíteni, ha ingyenessé tennők egyrészt az iskolalátogatást, másrészt pedig a tankönyvek drága árát szállítanék le, vagy pedig gyakori változásoknak ne tennők ki a tankönyveket. Áttérek — nem akarok visszaélni a ház nagybecsű türelmével (Halljuk! Halljuk!) — a népiskolákra. Magyarországon van 17.000 népiskola, ebből körülbelül ezer állami iskola, 1900