Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.

Ülésnapok - 1896-243

56 243. országos ülés 1898. február 17-én> csütörtökön. sajnálkoznak felettem. Ne sajnáljanak, uraim. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon,) Éo nem vagyok sajnálatraméltó. (Igazi ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Mindjárt meg is fogom a t. háznak magyarázni. Az, a mi belőlem kitört, egy mély lelki harcz küzdelme. Talán, midőn én e mély lelki harcz következtében gondolataimmal oly messze felrepültem, mindezek az evolucziók nem az agynak szüleményei; azok indoka nem az agyban, — a hol képzelik, — hanem azok máshol keresendők, majd utóbb, felszólalásom végén rá fogok térni. Annak, t. ház, hogy én ezt az álláspontot, mint a szabadelvű párt volt tagja elfoglaltam és minden erőmet és tehetségemet megfeszítem arra, hogy ezt érvényre juttassam, annak az oka a következőkben leli magyarázatát. (Halljuk! Halljuk!) Én mindhárom felszólalásomban, azt hiszem, fokozatosan jeleztem az indító okokat, ha mind nem is soroltam fel. Talán maradt is egy pár hézag, a melyet a t. képviselő urak, a t. ház nem értett meg. E hézagot akarom most kipótolni. (Halljuk! Halljuk!) Én az illetőre nem hivatkozhatom, de a következőkről volt tudomásom: Ez az alföldi lázadás annyira összefüggő, az összes alföldi községek szocziálistái egymással annyira összeköttetésben vannak, szóval annyira szervezve vannak, hogy odajutottak, hogy megállapítottak már egy napot is, a melyen az Alföldön kitört volna egy Dózsa-féle lázadás, . . . Pichler Győző: Május 10! Rohonczy Gedeon: ... a mely lázadásnak az volt jelszava: agyonütni a grófokat! A hol e jelszavakat kiadták, ott valószínűleg grófi birtok lehetett, sőt valószínű, hogy azok a birtokosok nem is laknak ott a, színhelyen, nagyobb urak, a kiknek tisztjei talán kíméletlenül bánhatnak az illetőkkel. A jelszó egyúttal az is volt: Felgyújtani az összes kastélyákat és felgyújtani a telekkönyveket! Hogy mennyiben áll ez, nekem nincs adatom ezt bizonyítani a t. háznak, sőt talán az illető egyént, a kitől hallottam ezt, sem nevezhetem ma még meg, de hiszem és remény lem, hogy majd idővel ki fog derülni, hogy igaz volt-e ezen megállapodás, ezen borzasztó szándék-terv, a mi az éu lelki állapotomra annyira hatott. Nekem kellett ennek fontosságot tulajdonítanom és kellett hinnem más okokból is. Mielőtt tovább mennék azonban, megakarom jegyezni t. ház, hogy ezen magyarázatommal sem akarok és remélem, hogy nem öntök olajat a tűzre, azért csak a tényállást — a miről tudomásom van — konstatálom. Összefüggésben állanak ezzel a következő esetek, hogy például az ccsedi láp társulata munkásokat keresett jó bér mellett, ez okból több ezer munkást felszólított e társulati munkák végzésére. Ezek azt mondották: Mi szegények vagyunk, nincs kenyerünk, szívesen dolgoznánk, de nem szabad nekünk, meg van tiltva, szavunkat adtuk, le vagyunk kötve. Nem álltak munkába és bevallották, hogy ott az eesedi láp vidékéről való paraszt szocziálista munkás igeretet tett a Torontál vármegyei Kanizsán levő szocziálista központnak; ez 79—80 mértföld távolság. De tovább megyek. Mindent ugyan fel nem sorolhatok, de több barátomtól, ismerősömtől olyan hirekről lettem értesítve, a melyek — én nem tudom egyébként kifejezni — méltán rémületet támasztottak bennem. Eme borzasztó szándék kivitelének lehetősége bennem ma sem enyészett el egészen, annyit látok, hogy ma már úgy, mint tervezték, nem lesz megvalósítható, mert még sem viseltetik ma már az igen tisztelt kormány oly nagy felületesség és közönynyel az ügy iránt, mint eddig. Legyen szabad egyúttal a következő kérdést intézném az igen tisztelt belügyminiszter úrhoz. Tudomásom van arról, hogy egy vármegyében az ottani közigazgatási hatóság, látva ezen izgató nyomtatványokat és azok következményeit és belátva, hogy tulajdonképen az agrárszoczializmusnak főoka és előidézője ezen veszélyes tanoknak terjesztése a műveletlen parasztok között, ezen nyomtatványokat lefoglalta. Erre az illető szocziálista vezérek eljöttek volna a t. belügyminiszter úrhoz panaszra—nem régen történhetett talán egy pár héttel ezelőtt — és a t. belügyminiszter úr sürgönyileg utasította volna ezen megye törvényhatóságát vagy alispánját, hogy azon nyomtatványok azonnal kiszolgáltassanak. Ez iránt kérek felvilágosítást a t. belügyminiszter úrtól, hogy ez megfelel-e valóságnak? De midőn ezt kérdem, viszont nem csodálom, hogy a miniszter úr helyzete a mai felfogás és viszonyok közt rendkívül nehéz. Ezt bebizonyította a tegnapi nap, melyen Sima Ferencz t. képviselő úr felszólalt. Akkor, midőn az egész nemzet s az összes hazafias sajtó át van hatva egy nagy imminens veszély tudatától és attól, hogy e veszély elterjedése bármely eszközökkel megakadályozandó, akkor ő itt a házban még vádolja a miniszter urat ép a helyes intézkedésért és mint világosan látszik, nagyobb súlyt helyez a személyes szabadság megsértése miatt oly egyéneknél, kikről konstatált tény, hogy aljas aknamunkájukkal Ők idézték főleg elő ezen aggodalmas helyzetet, mint a veszély elhárítására; interpellálja a miniszter urat azért, amit szerintem nem hogy helyesen tesz, hanem szerintem hibáztatom azért őt, hogy ugyanezt oly későn tette. Ezt saját felelősségére sokkal előbb kellett volna megtennie; mert abban nyilvánul a kormány előrelátása és igazi ereje, hogy a