Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.

Ülésnapok - 1896-242

242. országos ülés 1898, február 16-án, szerdán. U a szívós összetartást, a mely, dicséretre legyen mondva, a zsidókat világszerte jellemzi és a mely nekik mindenütt és minden téren számarányukat messze túlhaladó túlsúlyt biztosít a keresztény ifjúság méltán aggódhatik jövője miatt. Én azt hiszem, hogy a keresztény ifjúság nemsokára arra a tudatra fog ébredni, hogy egyrészt fokozott buzgalommal és szorgalommal iparkodik magának megszerezni a megélhetés feltételeit, a képesítést, más részről pedig le fogja látni, hogy mind a maga jövőjének, mind a haza jövőjének biztosítéka az ősök vallásához, a kereszténységhez való ragaszkodásban található fel. (Helyeslés balfelöl.) Még valamit akarok mondani. (Halljuk/ Halljuk.') Méltóztatik talán tudni, hogy a múlt évben a főiskolán szoczialisztikus tünetek mutatkoztak^ melyekre tegnap Zsigárdy Gyula t. képviselőtársam is czélzott. Örömömre szolgál konstatálni, hogy abban a mozgalomban a keresztény ifjúság nem vett részt, ebben csupán az izraelita ifjúságnak volt része. (Igaz! Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) Azonban már más téren is kezd Magyarországon az ébredés, a kereszténységhez való visszatérés mutatkozni. De Gerando Antónia úrhölgy, — a kit ismernek asiok, kik a neveléssel foglalkoznak, — az utóbbi időben kiadott egy füzetet, a melynek a czíme; Egy felsőbb rendű társadalom első áhc-je, tudniillik az, hogy másokra kell gondolni. Odáig ugyan még nem jutott el a t. irónő, hogy bevallani, hogy vissza kell térnünk a kereszténységhez; de mindenütt azt kívánja, hogy minden állásban gyermekeinket úgy neveljük, hogy a felebaráti szeretet törvényét tartsák szem előtt, a kereszténység ezen alaptörvényét. Egy másik hirneves hazánkfia, a Széchenyilakoma múlt évi szónoka, Szemere Miklós egy »Ideál« czímíí munkát adott ki, a melyben rapszodikus módon közli gondolatait a szabadkőművességről, a, sajtóról, a judaizmusról és a szoczializmusról. Tiszteletreméltó bátorsággal vallja be műve végén: »Részernről hódolok a leghumánusabb elvnek, a szeretet törvényének; én megvallom, hogy keresztény vagyok.« (Éljenzés a baloldal hátsó padjain.) E füzetben olvasom, hogy az izraeliták Oláhországban jóformán polgár számba sem mennek. Oroszország mártiromság a sorsuk. A művelt Németországban alig lehetnek katonatisztek, a tanársági pályán pedig meg vannak szorítva; kivált a történelem tanítását nem merik reájok bízni, nehogy azt meghamisítsák. (Élénk tetszés a baloldal hátsó padjain.) Argentiniában a kreolok leöldösik a Hirsch báró által oda telepített iziaeíitákat. Bécsben tudjuk, mennyire szeretik őket. Ezeket nem én, hanem az »Ideál« szerzője mondja. Nálunk peditr mit látunk? Azt, KBPVH. NAPLÓ. 1896—1901. X11I. KÖTET, hogy a túlnyomóan zsidókézben levő sajtó befolyásánál fogva már 30 évvel ezelőtt eltöröltük a czéhrendszert, behoztuk a szabad váltó-képességet, felszabadítottuk az uzsorát, melyek mind izraelita polgártársaink javára czélzó intézkedések voltak. Egész közkormányzatunk a judaizmus felfogásának kedvez. Innen van, hogy míg a keresztény magyar lakosság, a kis- és középbirtokosság, részint már elpusztult, részint a tönk szélén áll, addig izraelita polgártársaink, azon kevesek kivételével, a kik tisztességes, verejtékes munkával foglalkoznak, gazdagodnak és gyarapodnak. Es ez még nem minden. Egyetemünkön izraelita vallású tanárok bátran oda vághatják a keresztény hallgatók arczába, hogy a kereszténység évezredekre, hátravetette a kultúrát. (Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) Aztán vájjon Tisza Kálmán idejében nem az ő kedvükért akarták behozni a keresztények és zsidók közti házasságot? S mivel ez akkor még nem sikerűit, utóbb még többet, az egész egyházpolitikát, nem a zsidók érdekében csinálta a liberális kormány? Eosenberg Gyula: Nem! (Zaj a baloldal hátsó padjain.) Rakovszky István A mit Rosenberg Gyula mond, az nem szent-irás! (Zaj.) Rosenberg Gyula: De a mit Rosenberg Gyula mond, az mindig igaz! (Zaj.) Mócsy Antal: És végre, mint ugyancsak az »Ideál« czímű könyvben olvasom, nemzeti nagy irónk : Jókai azzal akarja befejezni dicső irodalmi munkásságát, hogy megírja a »Levente« czímíí szinművet, melyben a honfoglaló Árpád egyik fiát zsidónak tünteti fel. (Derültség a baloldal hátsó padjain.) Rakovszky István: Hisz van sok zsidó Árpád! Mócsy Antal: A magyar ember igen türelmes, már vérmérsékleténél fogva; bizonyos tuuyaság arra birja, hogy nyugodt legyen, ha boszantják is, ne törődjék vele. Jön még melléje a kereszténységnek tarelemre intő tana; az igazán jó keresztény magyar ember tehát igen sokat eltűr; eltűrte a magyar nép mindazt, a mit mondottam; itt nem volt az a gyűlölködés, az az osztályharcz, a mely az utóbbi időben, sajnos, oly uagy mértékben fellépett. S vájjon kik az okozói ennek? Nem a kereszténységet folytonosan támadó, többnyire zsidókézben levő sajtó? (Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) Es vájjon e borzasztó bajnak, a mely magyart és zsidót egyaránt veszélylyel fenyeget, a szocializmusnak is a vezetői nem többnyire zsidók-e? (Igás! Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) Belőlem nem az indulat beszél, hanem az aggodalom, a félelem attól, hogy egy borzasztó katasztrófa előtt állunk. Nem jön-e az ember szükségképen arra a gondolatra, hogy azok az Ü