Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.

Ülésnapok - 1896-256

384 258. országos illés 1898, m&rczins 7-én, hétfon. egy árva szóval sem mondtam magát a segélyt nagynak, mert ha a mértföldeket a járatokhoz viszonyítjuk, az nagynak egyáltalán nem mondható. De nagynak tartom akkor, mikor kizárólag a beléletre irányuló kivitel előmozdítása szempontjából adatik. Mert itt vannak nálam a statisztikai adatok, a melyekkel beigazolhatom, hogy oly csekély mérvű kivitelt értünk el, hogy erre ily nagy szubvencziót adni nem lehet. Nem a szubvenczió ellen szóltam tehát, mert kijelentem most is, hogy hitem és meggyőződésem szerint akkor, ha egy ország helyes közlekedési, tengerhajózási politikát akar ú'zni, még áldozatoktól sem saabad visszariadnia. Én nem megyek oda, a hova a t. miniszter úr ment, midőn megkisérlette bebizonyítani, hogy ha az én kedvencz eszmém menne keresztül, az nekünk négy-öt millió forintba kerülne. Én arra tápot nem adtam, hogy azt így fogja fel; ellenkezőleg csak annyit mondottam, hogy kevesebb áldozattal — beszédemben említettem is — ki lehetne azt vinni, hogy úgy a keleti, mint a nyugoti reláczióban szükséges járatokat biztosítsuk és az erre hozott áldozatok a maguk hasznát az ország számára meg is hozzák. Azt mondja az igen tisztelt miniszter úr, — és itt engem megint félre méltóztatik érteni, — hogy én hiába és ok nélkül tettem a tarifa ellen kifogást, mert az három esztendőre van biztosítva, három esztendő után pedig nagyon sok faktortól függ az, hogy a tarifa egészen megfeleljen a szokásos mértéknek. Ugyanezt mondottam én is; én tudniillik azt állítottam tegnapelőtti beszédemben, hogy ez az olcsó tarifa, a mit mesésnek neveztem, három évig fog fenállani a szerződés értelmében, és rámutattam arra, hogy csak tisztán azért köttetett ki ilyen tarifa a Magyar Tengerhajózási Tártaság által, mert előre tudta, hogy nekünk nem lesz kivitelünk, nem lesz tehát kiviteli árú, mely azt az olcsó tarifát igénybe vegye, és ő hajóit más szolgálatra fogja felhasználni. Nagyon helyesen rámutatott arra gróf Károlyi Sándor t. képviselő úr is, hogy a mi általunk szubvenczionált Tengerhajózási Társaság saját érdekeink ellen más érdekek szolgálatába fog szegődni. Azt kérdi a t. miniszter úr — és itt megint félreértett — hogyan gondolom én, hogy három év múlva a tarifák nem lesznek kedvezőbbek. Nehogy félreértessem, és hogy ezzel tisztában legyünk, megjegyzem a következőket: Már tegnapelőtti beszédemben is hangsúlyoztam, a t. miniszter úr is szíves volt felemlíteni, hogy a hajózási vitelbérek rendesen a börzén jegyeztetnek, kottirozva vannak és közbetéteinek, épen azért annyira fluktuálnak, hogy egy bizonyos határozott tételt felállítani teljes lehetetlenség. Néha 8, 9, ÍO, 11 sőt 12 frank között váltakozik ez. De akármelyik számot fogadjuk is el: ha ugyanakkor, a mikor e tételek a börzén kottirozva vannak, a mikor közzéteszik, hogy ennyi meg ennyi — például 12 frank a szállítás, — ha ugyanakkor azt mondja a miniszter úr, hogy nekünk megvan az az előnylink, hogy ezen szerződés értelmében három év után csakis 30°/o-al olcsóbbak lehetnek a szállítási illetékek, a mit kiköthet velünk szemben ez a társaság, ezzel szemben hoztam én fel, s ugyanezt állítom most is, hogy igaz, meg vannak állapítva és közzé vannak téve a vitelbérek, csakhogy az életben ezek sok változáson mennek keresztül. Mert, nagy különbség van abban, ha egy hajó teljes vagy fél vagy nagyobb vagy kisebb rakoraánynyal adatik fel, vagy hogy egy hajó el van-e foglalva vagy nincsen; mert sokszor viszszatérőben lévén, alku tárgyát képezi a szállítási bér. És méltóztassék utána nézni a miniszter úrnak, — ámbár meg vagyok róla győződve, hogy tudja, — a rendesen megállapított és közzétett tarifa és a tényleges szállítási díj között most is 30°/o különbség szokott lenni. Tehát három év múlva el fogjuk érni, hogy az évi 90.000 forint áldozat mellett egyáltalában szállítási előnyben részesülni nem fogunk. Elnök: Kötelességem a t. képviselő urat figyelmeztetni arra, hogy a házszabályok értelmében szavai értelmének helyreigazítását lehető röviden méltóztassék végezni. Komjáthy Béla: Nem tudom, a t. képviselőház megengedi-e, különben abba hagyhatom. (Halljuk! Halljuk!) De én nagyon óhajtanám, hogy ez tisztáztassék ; mert a kérdés fontos és azért nem szeretném, ha felszólalásom félreértetnék és épen e szempontból felvilágosításra van szükség. (Halljuk ! Halljuk,!) Azt mondja a t. miniszter úr, hogy nekem kedvencz eszmém az egységes magyar hajózási társaság felállítása és ugyanakkor azt mondja: reméli, hogy nem kívánom komolyan azt, hogy a Magyar folyam- és tengerhajózási társaság ebbe kombinative szintén belevetessék, mert ez nevetséges volna. Hát elismerem, hogy ez nevetséges, de akkor a nevetségesség ott kezdődik, a midőn a miniszter úr azzal a társasággal a szerződést megkötötte. B. Dániel Ernő kereskedelemügyi miniszter: Én nem! Komjáthy Béla: Nem ő, hanem az illető miniszter. Ha tehát nevetséges az a helyzet, a mely az én felfogásom folytán előáll, akkor az ott vette kezdetét. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) És már most. én kérdezem: vájjon nevetséges-e ezeknek a kombinálása? Hiszen akkor miért állottak elő itten nagy applombbal ezzel a társulattal? Miért tették ezt? Talán azért, mert a közmondás azt tartja: »Tengerre