Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.

Ülésnapok - 1896-256

256. országos ülés 1898, márczlns 7-én, hétfőn. 375 sát megkönnyítse. És tényleg, t ház, azokkal a tarifákkal, a melyek ebbtn a törvényjavaslatban foglaltatnak, az meg is könnyíttetik. Itt van az az idő, t. képviselőház, hogy kelet felé megtegyük a lépéseket iparczikkeink exportálására, mert a Keleten kivííl a világon más piaczunk nincsen, és erre nemcsak mi magunk kényszerítjük magunkat, hanem a messze Nyugat is. Rámutatott erre maga a külügyminiszter úr expozéjában, a mikor egyesülésre szólította fel az európai államokat arra nézve, hogy a messze Nyugattal szemben védjük magunkat és iparkodjunk kereskedelmünket a Keletre terelni. T. képviselőház! Nézetem szerint ezen reláczió abszolúte semmikép sem fogja tángálni a fiumei relácziót, mert ez megmarad továbbra is az, a mi eddig volt, tudniillik a nyers termények kivitelére berendezett és arra quasi megteremtett kikötő; míg ellenben az aldunai reláczióban az majdnem tisztán ipari czélok előmozdítására fog szolgálni. Ez kitűnik azokból a tarifákból, a mint az imént említettem. De nekünk, t. képviselőház, nemcsak arra kell tekintenünk, hogy tisztán ipari czélokat mozdítsunk elo, a melyekre most első sorban leginkább szükségünk van, hanem hogy mezőgazdasági érdekeinket is előbbre vigyük Keleten. (Helyeslés jőbbféíől.) Nem mondom én, t. ház, hogy összes nyersterményeinket áttereljük az Aldunára, nem is tehetjük azt, mert geográfiai fekvésünk olyan ugyan, hogy egy részét ana is vihetjük, de legnagyobb része mégis utalva van Fiume kivitelére. Igen szépen és helyesen állította össze Komjáthi Béla t. képviselőtársam tegnapelőtti beszédében mindazon járatokat, a melyekre még szükségünk volna. Én is akczeptálom azt, mégis egygyel bátorkodom kiegészíteni, és ez az északamerikai Egyesfílt-Állainokba egy-két járat. Egész Európából igen nagy a kivándorlás, de mint tudjuk, legnagyobb arányban tőlünk Magyarországból vándorolnak ki és egyik államnak kivándorlói sincsenek úgy egy csoportban alkalmazva az Egyesült-Államokban, mint a mi kivándorlóink. Vannak, t. képviselőház nyolcz tízezer emberből álló csoportok, a kik mint fehér rabszolgák dolgoznak, és vannak kisebb csoportok is. Ezek az emberek egészen izolálva vannak a társadalomtól, egészen magukra vannak hagyatva, legfeljebb egyes lelketlen ügynökök kénye-kedvének vannak kiszolgáltatva. A nyugati államokban már megtörtént a kezdeményezés egy igen fontos lépés, hogy a kivándorlókat az év bizonyos szakában kivigyék és az év bizonyos szakában ismét visszahozzák. Magam is jöttem egy ilyen hajón. Ilyen Spanyolország és Olaszország. Ezekből az államokból mint a vándormadarak, kora tavaszszal kimennek az Egyesült-Államokba, ott dolgoznak késő őszig, őszszei visszajönnek hazájokba s dolgoznak, vagy pedig megtakarított keresményükből élnek. Nálunk, t. ház, a hol olyan nagymérvű a kivándorlás, nemcsak kifizetné magát, de nagyon fontos intézkedés is lenne, hogyha egy-két járatot tartanánk fenn Fiuméből az Egyesült-Államokba, Baltimoreba, Bostonba, vagy valamelyik olyan kikötőbe, a honnan a kivándorlók haza szoktak jönni. Ezt azonban csak úgy tehetjük meg, ha előre gondoskodunk konzulátusunk révén, hogy ott magyar emberek világosítsák fel az embereket arról, hogy mikép jöhetnek könynyebben haza. Ma a konzulátusoknál nagyon kevés magyar ember van, s ez a körülmény voltaképen annak tulajdonítandó, hogy a kereskedelmi pálya ezen részére, s általában a kereskedelmi pályára nálunk nagyon kevesen mennek az intelligens osztályokból, és ennek következményeképen most, mikor a világkereskedelembe mi is beléptünk, hátrányban leszünk, mert nem voltak eddig embereink, tehát most egyszerre, a midőn rohamosan fejlődtünk, nincs valamennyi konzulátusunk magyar emberrel ellátva. Kívánatosnak vélném ennélfogva, hogy tanulmány tárgyává tétetnék ez az ügy annál is inkább, mivel nekünk szükségünk van olyan munkaerőkre, mint a milyenek tőlünk kivándoroltak és ott tapasztalatokat szereztek és úgy jönnének mihozzánk vissza. És meg vagyok róla győződve, hogy igen sokan fognak visszajönni, mert még mielőtt a honossági joguk elvesztésének határideje lejárt, már ezek az emberek elagganak és tönkremennek, olyannyira, hogy munkaképtelenekké vállnak. Megtörténik, hogy öt-hat év múlva annyira kiaknázták éa kihasználták őket a nagy és terhes munkával, hogy kénytelenek őket hazájukba visszaszállítani és itt akkor nem marid egyéb hátra, mint hogy az illető községek vagy városok tartsák el ezen szerencsétlen embereket. Míg ellenben, ha gondoskodunk arról, mint említeni bátorkodtam, Spanyolország és Olaszország módjára, hogy évenkint, mint a vándormadarak visszatérjenek hozzánk, az állam hasznos polgáraivá fognak válni. Még csak egyet bátorkodom a t. kereskedelmi miniszter úr becses figyelmébe ajánlani, a mit már a kereskedelmi költségvetés tárgyalása alkalmával is említettem, hogy tudniillik az aldunai Vaskapu szabályozása alkalmával, midőn az a forgalomnak át fog adatni, Orsován egy gyűjtő-állomást, illetve, mint akkor kifejeztem, egy nemzetközi jellegű mintaraktárt állítsunk fel. (Halljuk! Halljuk!) Mondhatni, az egész délvidék, mint Torontál, Temes, Krassó, Szörény és Hunyad vármegyék leginkább az ipar fej-