Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.
Ülésnapok - 1896-241
16 241. országos ülés 1898. február 16-én, kedden. képzőművészet viszonyaival ismerős, nagyon jól tudja, hogy az az úgynevezett dekadens irány Francziaországban is teljesen lejárta magát és a jobb izlésű emberek elfordultak tőle. Abban a nagy világvárosban minden bolondságnak megvan a maga publikuma. A dekadens iskolának is megvolt nébány esztendeig, de ma már napirendre tértek felette és senki komolyan ezzel az ügy gyei már nem foglalkozik. Ne méltóztassék tehát a franczia művészetet összetéveszteni a dekadens irányzattal, mely ott a művészetnek volt a kinövése, mely a nagy művészek által egyhangúlag kárhoztatva lesz, és a mely, mint mondám, már teljesen kiszorult a művészi közgondolkodásból. A német szellem épen azért hanyatlott a festészetben és művészetben, mert nem a versenyszabadság alapján épült fel, és a hogy a miniszter úr helyesen említette meg, nem volt meg az egyéni törekvés az önálló munkára és teremtésre, hanem a tekintélyek kultusza alatt állott az egész német iskola, utánoztak egyes mestereket, pedig így megyén tönkre minden nagy művészi epocha. Mert azt tuäjnk, hogy az első utánzó talán még megközelíti a mestert, de a második már csak a mester rossz tulajdonságait utánozza, ép úgy, mint mikor a lisztet kézről-kézre adják: az utolsó kézben semmi sem marad a lisztből. (Tetszés.) Itt is csuk a művészet visszaélései maradtak meg a harmadik kézben. Nem elég, hogy kereskedelmi, gazdasági, sőt politikai tekintetben is súlyosan érezzük a német befolyást, még kultúrai és művészi téren is uralkodik felettünk. Az a művészi erősarjadzás, a mely nálunk 1867-ben megindult, észrevétlenül egész közoktatásunkkal együtt uémet befolyás alá került. Mint ellenfele, mondhatom a t. miniszter úrnak, — mert egész beszédében a jóakaratot látom — kritika nélkül fogadtunk el a német kultúrából mindent, és a kikölcsönzött anyagot még nemzeti egyéniségünkhöz idomítani is elfejtettük. Pedig főleg művészi tekintetben a magyar és a német karakter között olyan különbség van, mint egy esetlen, barnára festett német söröskancsó és egy filigrán zöld virágos karcsú magyar korsó közt. (Tetszés.) Egy kézzel fogható példát hozok fel arra, miként vettük át a német kulturanyagot nemzeti egyéniségünk rovására. A német pedagógia látta a testedző angol játékokat, de azokat nagyon helyesen mint tornajátékokat hozta be, mert ez felel meg a német temperatumnak. Azok az úgynevezett rendgyakorlatok megkivánják a parancsszóra való lojális engedelmeskedést, figyelmet, kitartást, együttműködést, de kiölik az egyéniséget. Ebben van a német karakter, a melynek szabály, rubrika kell, mert irtózik az önállóságtól. Nagy és régi bűne közoktatásügyi kormány* zatunknak, hogy középiskoláink testi nevelését egyszerűen úgy akarta fejleszteni, hogy átvette ezeket a szellemtelen, sivár, lelketölő, rendgyakorlatokat, kiölte a régi, eredetiségekben bővelkedő, testedző magyar játékokat, (Ügy van! Úgy van! balfelől.) a plinczkét, a métát, szóval mindazokat a játékokat uz iskolákból, a melyekben az egyéni ügyesség, találékonyság, bátorság, szóval a magyar faj nemesebb tulajdonságai érvényesültek. És a mit cselekedtünk a testi nevelés terén, kimutathatom, hogy épen azt cselekedtük az elméleti oktatás terén is. Átvettük a német, tankönyveket, épúgy, mint a német törvényeket. A néraet tankönyveket lefordították s még csak arra sem voltak tekintettel az illetők, a kik ily tankönyvet elfogadtatni akartak, hogy jól fordították-e le a gondolatot? Helyesen vissza tudták-e adni az eszmét? Benyújtották, elfogadták és ezt a tankönyvet a középiskolákba beosztották és ezzel az éretlen anyaggal tömték tele a tanuló ifjúságnak a fej ét; ezért veszett ki belőle az öuálló gondolkozás. A ki érettségi vizsgákon volt, az tudja, hogy az érettségi vizsgálatak abiturensei milyen tájékozatlanok, nem tudnak kritikát gyakorolni, nem tudnak judicziumokkal élni. A főigazgatói jelentések is azt mondják, hogy csodálatos, hogy a magyar ifjúság egy idő óta nem tud gondolkozni. Póráz kell a mostani generácziónak, vezetni kell őket, gyámkodni kell felettük, mert nem tanították meg őket a maguk lábán járni. (Tetszés.) Még az erkölcsi vonások is kivesztek a magyar ifjúságból, azért, mert a német szellemet hoztuk be az egész vonalon. Méltóztassék megnézni azt a lelkes magyar ifjúságot, a melyet a gzabadságszeretet érzete jellemez. Mit látunk. Kalitkákba van zárva és bámulja szabadságvesztésének arany rácsozatát. Ez az ifjúság nem mer megállani a maga lábán, odalépett inkább a protekczióhoz, a protékczió keresése jellemzi (Úgy van! Ügy van! balfelől.) és mindez csak azért van, mert nem tud a maga lábán megállni. Ehhez járult a bürokraczia egész szelleme, a melyet az ifjúságba belenevelt az a német rendszer. (Ügy van! balfelől.) De nem czélom, hogy pártpolitikai ellentétekből tárgyaljak egy kulturkérdést. Felül kell emelkedni az ilyen kicsinyes problémákon, az ilyen kicsinyes dolgokon, a mikor Magyarország közoktatásügyének nagy kérdéséről s a nemzeti szellem jövőjéről és tartalmáról van szó. Csak példákat akartam mutatni s igazolni azt, hogy hogyan rontotta meg az akezeptált német befolyás nálunk nemcsak a tudománynak befogadását, hanem a tudománynak fejlesztését is, a mely szintén teljesen e sablon szerint indult nálunk.
