Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.
Ülésnapok - 1896-248
248. országos Illés 1898. február 25-én, pénteken. 181 állítása. Mindaddig azonban, a míg meg nem barátkoznak az illető tényezők azzal, hogy bármily kellemetlen, bármily nehézkes, bármily egyes, hátrányosnak látszó viszonyokkal van is összekötve a jog útjának keresése és megállapítása, mindaddig, a míg meg nem barátkoznak azzal, hogy ez az egyedüli út, a melyen a jogállamhoz eljutni lehet és a jogállam az egyedüli, a mely a megnyugvást létrehozza, ennek pedig lényeges és elmaradhatatlan tényezője a független, a hatalomtól egészen önálló bíró, mindaddig, míg ez gyökeret nem ver a nemzet lelkében, míg a jognak hivatott közegei nem fognak őrködni a jog felett és nem fogják orvosolni a jogtalanságot: mindaddig minden kísérlet hiú ábránd és hiú tapogatódzás lesz.« Míg választási rendszerünket gyökeresen meg nem változtatjuk és a minden irányban mutatkozó visszaéléseket Őszintén kiirtani nem fogjuk és azokat törvényhozási intézkedésekkel lehetetlenné nem tesszük, addig a jogrend megállapítására gondolni sem lehet. A jogrend meg nem óvása okozója minden bajainknak, azt hiszem a szoczializmusnak is. Ez egy nagy tétel, a melyet iparkodom bebizonyítani. A jogrend legnagyobb ellentéte a mi választásainkban rejlik. Mindnyájan tudjuk, hogy mikor a választások megindulnak, az egész közigazgatás átalakul kortes közeggé, melyben a megyei tisztviselők képezik a generál stábot, a jegyzők a tisztikart. Igazolta a legutóbbi választás, hogy ezekkel a közegekkel a közvéleményt teljesen meg lehet hamisítani, és oly képviselőket lehet behozni, a minőket a hatalom csak akar, a nélkül, hogy tényleg a nép választottjai volnának. Tagadhatatlan, hogy hatalmi szempontból ezek a közegek a legnagyobb érdemeket szerzik, mert csak ő általuk képes a kormány végrehajtani akaratát. Mi ennek a következése? Az, hogy ezekre a tisztviselőkre és jegyzőkre honorárium vár és a kormány a választások után akarva, nem akarva, kénytelen a közigazgatási tisztviselőknek visszaéléseit fedezni, azokat elnézni és semmiesetre meg nem torolni. Mindenki tudja, hogy ez így van, de Krístóffy József t. képviselőtársam nyíltan is bizonyította a túloldalról, hogy így van, hogy azért rosszak a közigazgatási tisztviselők, azért élnek vissza hatalmukkal és azért élnek illegális jövedelmekkel, mert nekik ezt a törvénytelen választások után a kormány legalább jóakaratukig elnézi, hanem ő azt mondta, hogy azért kénytelenek visszaélni s azért kénytelenek illegális jövedelmekhez fordulni, .... Kristóffy József: Ezt nem mondtam. Olay Lajos: . . . mert kicsiny a fizetésük, s azt is mondotta, hogy ha ezt a fizetést fel nem emelik, akkor a közigazgatás csődjének okvetlenül be kell következni. T. képviselőtársamnak igaza volt. Be kell következni a közigazgatás csődjének, de nem azért, a mit Kristófiy József mondott, hogy a fizetések csekélysége miatt a tisztviselők meg nem élhetnek, hanem azért, mert ilyen ázsiai közigazgatás tovább fenn nem tartható. Ha valaki vállalkozik valaminek teljesítésére, akkor azt mondani, hogy mert eléggé nincs megfizetve, joga van illegális Jövedelmekhez folyamodni, nem lehet. Ezt a tételt én el nem fogadhatom, ezt nem irom alá. Azon állítását sem fogadom el a t. képviselő úrnak, hogy azért van illegális jövedelme a közigazgatási tisztviselőnek, a községi jegyzőnek, mert kevés a jövedelme, azért van illegális jövedelme, mert ő kortesszolgálatokat tett, mert ő kortesérdemeket szerzett s azt a kormánynak jutalmazni kell, a mi abban áll, hogy szabad a vásár a választások után, hogy szemet hunynak a visszaéléseknek, történjenek azok akár a közigazgatás, akár a jegyzők részéről. (M ! lenmondások a jobboldalon.) T. képviselőház! Ez így van, és ezt legjobban igazolta — a mint mondottam — t. képviselőtársam Krístóffy József, arról az oldalról, de hogy ez így van, az egész országban tudja mindenki, nemcsak itt a képviselőházban. Csak egy példát hozok fel. Itt van például Bácsmegye. Fognak emlékezni a t. képviselő urak, hogy ezelőtt mintegy 12—15 esztendővel én óriási harczot indítottam a képviselőházban és kimutattam, hogy az árvapénztárban több, mint egy millió forint hiány van; kimutattam, hogy a jegyzők részéről a legóriásibb visszaélések követtettek el. Mi történt? Szapáry Gyula t. miniszterelnök úr végre 15 évi húzás-halasztás után elkezdte a vizsgálatokat elrendelni s ennek a következménye az lett, hogy 123 jegyzőből 60-at elmozdítottak, 20 egynéhányat becsuktak hivatalos bűntettekért, sikkasztásokért, valami 20 egynéhányat nyugdíjba küldtek, úgy, hogy csak 23 jegyző maradt meg a 123-ból. Elismerem én, hogy ennek következtében tényleg javult a közigazgatás Bácsmegyében, hogy a jegyzők visszaéléseinek bizonyos határ szabatott, de mi történt most? Bácsmegye főispánja nagyon ügyes ember, s csakugyan az összes főispánok között a kormánynak a legnagyobb szolgálatot ő tette. Az összes ellenzéki képviselőket egytől egyig megbuktatta és 19, sage 19 kormánypárti képviselőt liferált be ide a képviselőházba. Természetes, hogy akkor nem lehetett már fentartaní azt a nézetet, a mit gróf Szapáry Gyula nyilvánított, ugyanis volt Szapárynak egy miniszteri tanácsosa, • miután nyugdíjban van, megnevezhetem, Kraus, a ki az árvaügyeket vezette és azt moudotta, hogy több
