Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.
Ülésnapok - 1896-247
154 2 * 7 « orstógos ülés 1898. február 24-én, csütörtökön. és bizonyos fokig volt fj is rá szükség, de túltengés következett be. 0 annyira kedvezett ennek az iránynak, hogy a létrejött kereskedelmi iskolákban és a gimnáziumokban is, általában a középiskolákban az idealisztikus irányt a materialisztikus irány nyal akarta helyettesíteni, vagy hogy énnekem magamnak — a ház régibb tagjai emlékezhetnek rá — mennyi hadakozásom, harczom volt vele csak azért, hogy a magyar történet tanítását az alsóbb gimnáziumokba bevitessem. Évekig szegült ennek ellene, csupa realisztikus tantárgyakat akarván tanítani, míg utoljára is sikerűit kivívnunk, kivívnom — és ezt szerénytelenség nélkül mondhatom — és pedig nem más embernek, mint a közös hadügyminiszternek a segítségével, a ki a kadétiskolába nem vette fel a növendékeket, ha a vizsgát hazájuk történetéből le nem tudták tenni. Ez a körülmény birta rá Trefort Ágoston minisztert, hogy a magyar történelmet bevigye a harmadik osztályba a rendes tárgyak közé. Előrebocsátottam, érdemeit elvitatni nem akarom, de irányzatának hive nem voltam soha, és igen örültem annak, midőn a mostani t. közoktatásügyi miniszter úr mindjárt első programmbeszédében, a midőn tárczáját átvette, és azóta is több felszólalásában a nemzeties és az idealisztikus irány ápolását a középtanodák egyik főfeladatáúl tíízte ki. Ez iránynak hódolok én is, és nem helyeslem a materializmusnak a kereskedelmi iskolák számában is mutatkozó túltengését sem. (Halljuk! Halljuk!) Értekeztem szakemberekkel és mindnyájan úgy vannak meggyőződve, hogy ezen 37 felsőbb kereskedelmi iskola — köztük mondom tíz >> akadémia«-nak nevezett — oly túltermelést produkál már ma, hogy az abiturensek jó nagy száma nem talál a kereskedelmi irodákban és üzletekben alkalmazást. Mi lesz aztán ezekből? Szerencsétlen pályatévesztett exisziencziák; olyan sportlovagok — itt nem a nagy sportot értem, hanem amolyan veloczipédlovagok, -— a kiknek egyikét múltkor a bíróság elitélte, mert nem kapván alkalmazást és megszokván előbb bizonyos uraskorlást, elzüílenek, és a társadalom here-tagjaivá, sokszor pláne káros tagjaivá s olyanokká válnak, hogy a bűmig}i tárgyalásoknál a vádlottak padján kell őket látnunk. A nagy túltermelés folytán most már azon kell gondolkoznunk, hogyan kellene ezen intézetek számát kevesbítenünk, úgy azonban, hogy a melyek meghagyatnak, azoknak színvonala emeltessék. Mert meg kell jegyeznem épen azt, hogy ez intézeteknek színvonala átlag véve — nem beszélek körülbelül hatról, mely kitűnőnek mondható — nem áll azon a magaslaton, a melyen akár nemzeti, akár szakszempontból is óhajtandók, hogy álljon. (Úgy van! balfélől.J Épen ezért történt, hogy Trefort Ágost miniszter úr, a maga materialisztikus irányáért lelkesedve, — más mód nem állván rendelkezésére, hogy ez intézetek tekintélyét emelje, — az igazgatók kinevezési és némi állami subvencziókon kivűl azzal akarta ezt elérni, hogy mint mondám, közülök tízet kereskedelmi akadémiai jelleggel tüntetett ki. No hát, t. ház, az ilyen czímek nem kerülnek pénzbe, de neveléstani szempontból is károsnak bizonyult és visszás dolog ez. A középiskolai tanárok körében is féltékenykedési, viszályt idézett elő a körülmény. Mert hát kik azok a kereskedelmi akadémikusok? Azok polgári iskolákat, vagy négy alsó reáliskolát, avagy négy gimnáziumokat végzett gyermekek. 15 éves korában ő »akadémikussá« lesz; lenézi a liczeistát, a gimnazistát. Némely helyütt az internátusban még aranyzsinóros ruhát is adnak rajok, valóságos kis »terezianistákat« csináltak belőlük, szóval az »akadémiát« végzett ifjak nevelési irányát tisztára eltévesztették. Azt a fiút, a kinek hivatása idővel reális kereskedővé lenni, a nagyzás mérgével, maszlagával és fényűzésével elbódították. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) De mint mondám, a kereskedelmi akadémiák tanárai is felebbvalóknak tartották magukat a gimnáziumok és reáliskolák tanárainál; ezek viszont ezt a versengést visszautasították, mert nagyon furcsa, hogy hogy egy VII. osztályig menő — mert ennek felel meg — középiskola már akadémiának czímeztessék. Sőt ha a tanárok képzettségét tekintjük, azt tapasztaljuk, hogy még átlag véve — és csak a formális képzettségről szólva — az állami gimnáziumokban, sőt sokszor a felekezeti és szerzetes rendek által vezetett gimnáziumokban is a tanárok legnagyobb része állami tanári képzést nyer; az egyetemi vizsgáló bizottságtól kapta tanári diplomáját: addig, t. ház, ismerek kereskedelmi akadémiát, még pedig a legjobbak közül valót, a melynek az igazgatón kivül csak két ilyen képesített tanára volt; a legtöbb kereskedelmi akadémiai tanár csakis éret f ségi bizonyítványnyal számolhat be képzettségéről, (Igaz! a szélső baloldalon.) és ez akadémiai tanárnak tartja magát és kevélyen néz le a gimnáziumi tanárra, a ki mégis csak többet hallgatott, többet tartozik tudni és tud is, a mennyiben az általános képzés, az általános műveltség megadása mégis csak a gimnáziumnál marad és a kereskedelmi főiskolák, — már nevezzék őket akár akadémiáknak, — mégis csak bizonyos egyoldalú gyakorlati irányt adnak az ifjúságnak, nem pedig egész képzést. Nem én mondom, t. ház, hanem egyike a legképzettebb kereskedelmi akadémiai igazgatóknak irja nekem azt, hogy a tanárképzés csekély mérvével való alkalmazása a tanároknak
