Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.

Ülésnapok - 1896-245

245. országos Illés 1898. fetornár 19-én, szombaton. 103 hallgató is elfér. De, t. ház, ha elismerem is, hogy teljes objektivitással tárta fel a képviselő úr ezeket a kérdéseket, mégis meg kell jegyeznem, hogy nyitott ajtót tört be, mert az 1897 : XXVII. törvényezikk indokolásában mindezekről igen bőven referáltam a háznak és teljes nyíltsággal tártam fel az elhelyezési nehézségeket. Épen maga ez a törvényezikk volt hivatva arra, hogy a leégetőbb hiányokat orvosolja. És mondhatom, hogy az egyetemi építkezések terén a mi pénzügyi viszonyainkhoz képest most a lehető legnagyobb fellendülés van. (Igaz! Igás! jobbfelöl.) Két szülészeti klinika, egy boneztani épület, a központi egyetemi épület épül, a két klinika már készen is áll, Kolozsvárott pedig — a melyre szintén azt méltóztatott mondani, hogy hátra van még a fejlődésben, — négy pavillont építünk már most; a központi épület pedig a jövő 1899. évben teljesen ki lesz építve. A t. képviselő úr egészen életrevaló eszmét pendített meg, tudniillik a szünidő beosztásának kérdését, a melylyel azonban úgy az egyetem, mint a közoktatásügyi kormány már is foglalkozott. Feltárta tudniillik a képviselő ár, hogy a szünidők rossz időben vannak, a mennyiben Julius és augusztus hónapokra esvén, a nagy tudományos kongresszusok pedig rendszerint épen szeptember havában tartatván, a magyar tudósoknak az internaczionalis tudománynyal való közvetlen érintkezése nem lehet oly élénk, mint ha szeptemberben is volna szünidő. Felhozta ezzel kapcsolatosan az évközi szünidőket is, a melyekre nézve már mint tanár is jól tudtam, hogy nem szerenesés a szünidőnek azon beosztása, a mely szerint január végével kezdődik az új félév. Mert abban teljesen igazat adok neki, hogy az a tanuló, a ki karácsonykor hazamegy, januárban már nem igen jön fel még egyszer lakást keresni, hanem az az úgynevezett tanúimányi idő karácsony végével, vagyis az első félévvel végződik. Én a szünidők kérdésével foglalkoztam és foglalkozni is akarok; de ez nem olyan könnyű dolog, mert a szünidőt kapcsolatba kell hozni az összes tanintézetek szünidejével. Nézze meg a t. képviselő úr, mit csinálnak Poroszországban. Poroszországban máskor van a szünidő az egyetemen, máskor a középiskolákban és máskor az alsó iskolában. Ha volt már egyszer alkalma Németországban egy nyári telepet, vagy fürdőt megnézni, hallhatta, hogyan siránkoznak ott a szülők, hogy most vissza kell vinni egy fiút, mert a gimnáziumi szünidőnek vége, az egyetemi polgárnak pedig augusztusban kezdődik e szünideje. Vége a nyaralásnak, a mi pedig egészségügyi szempontból szintén fontos. Ezért mondom, hogy a porosz hátrányokon ^ okulva, egyöntetűnek kell lenni a szünidőnek. Én a fölvetett kérdést fontosnak találom, foglalkozom is vele, szeretném is megoldásra juttatni, mert mindenesetre nem kicsinylendő eredmény, ha a tanulmányi időt jól ki tudjuk használni, a minek gyakorlati eredményét nem kell talán illusztrálnom. Áttérve a középoktatás terére, a t. képviselő úr azt a megjegyzést tette, — és itt tartozom egy helyreigazítással, — hogy úgy látszik, még sem az egységes jogosítása középiskola az, a melyet a miniszter úr megvalósítani akar, mert hisz azt mondta, hogy készen van a tanterv úgy a reáliskola, mint a gimnázium számára. Hát én azt mondottam, t. ház, hogy az egységes jogosítása középiskolát előkészítjük; nem azt mondtam, hogy megvan, hogy jövő évre, vagy két évre is már behozzuk. Ez egy nagy horderejű kérdés, a melyet Európában még nem oldottak meg. Én csak azt mondottam, hogy nekem teljes rokonszenvemet birja ez az eszme, foglalkozom vele, elő is készítem úgyannyira, hogy a közoktatási tanácshoz leírtam, és pedig nem úgy, hogy: kérem, tessék az egységes jogosítása középiskola felett gondolkodni, hanem magam adtam bizonyos irányadó pontokat, a melyek segítségével foglalkozzék e kérdéssel és próbálja előkészíteni a törvényjavaslatot és annak következményeit. Az általam említett tanterv arra vonatkozik, hogy addig is, míg ezzel elkészülünk, segítségére jöjjünk a mostani tantervnek, főleg a nemzeti irányban való tanítás és a túlterhelés elkerülése tekintetében. Gondolom, ezzel a félreértés közöttünk el van oszlatva. Még egy életrevaló eszmét pendített meg a t. képviselő úr: hogy a rögtöni segélynyújtást a közegészségügyi tanítás keretébe vigyük bele. A mikor Essmarch, a híres német professzor Budapesten volt, én már akkor felszólítottam a mentő-egyesület egyik előkelő férfiút, a ki orvos, hogy e tekintetben nyújtson be memorandumot; épen tegnap jelezte, hogy a napokban fogja benyújtani; én tehát ezzel a kérdéssel foglalkozom, mert azt hiszem, hogy életrevaló dolog, ha a rögtöni segélynyújtást a közegészségügyi tanítás keretébe be tudjuk vinni. Most, t. ház, becses engedelmükkel áttérek Hock János képviselő úr beszédére, a ki kizárólag a művészeti politikával foglalkozott. (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő úr mintegy fogadást tett lelkes beszédében, hogy egész erejével, tollával és szavával rajta lesz, hogy Magyarországon a művészeti élet feliendűljön. Ha valakit ily nemes eszme vezet, ezt csak dicsérni lehet: de engedjen meg nekem néhány figyelmeztetést. (Halljuk! Halljuk!) Vigyázzon arra, hogy egy ember, bármily nagy tehetsége legyen is, és bármekkora önérzettel birjon is, csak egy ember és gyenge; csak együttes erő-