Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-224

224. országos tílés 1898. január 2S-én, kedden. u rűlnek fel és*" minden téren, épúgy állami, politikai, mint társadalmi téren is terhes felhők összetornyosul ásat kezdjük látni az ország feje fölött és daezára annak, hogy ezen kérdések mindenike igen fontos, és megérdemli, hogy a költségvetés általános tárgyalásánál mindegyiknek külön-külön egy-egy fejezetet szenteljünk, mégis miután tárgyam, tudniillik a pénzügyi helyzet fontosságánál fogva épúgy, mint a költségvetés természeténél fogva olyan, a melylyel foglalkoznunk kell, és miután ezzel foglalkozandó a kérdést megvilágítani óhajtom, kizárólag e térre kívánok ez alkalommal szorítkozni, még pedig két okból: nevezetesen egyfelől azért, hogy reámutassak ennek a helyzetnek a súlyos voltára, a melyet a t. előadó' úr ma is, mint mindenkor, csak egyoldalúlag igyekezett megvilágítani, (Úgy van! balfelől.) másfelől pedig azért, mert részemről előre is tiltakozom minden erkölcsi felelősség ellen, a mely előreláthatólag érni fogja mindazokat, a kik a múltban és a jelenben a pénzügyi politikának részint közvetlen intézői, részint pedig támogatói. T. képviselőház! Fél milliárdos költségvetéssel állunk szemben, még pedig akkor, a midőn erős hitem és meggyőződésem szerint az országnak a teljesítési képessége immár a legszélső határig jutott. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) Fél milliárdos költségvetéssel állunk szemben akkor, a mikor az igények jó részének kielégítése még hátra van, mert mindazok a nagy kérdések, a melyek előttünk állanak, továbbmenő pénzügyi áldozatokat igényelnek. Hiszen, hogy csak egy momentumot említsek fel, az utolsó öt-hat esztendő alatt, a mikor az államháztartás bizonyos kedvező színben tűnt fel, az egyházpolitikai kivételével egyetlen egy reformot sem létesítettünk. Minden reformtevékenység, minden állami és szocziális igényeknek kielégítése tehát még hátra van, hátra van akkor, a midőn — ismételve állítom — az ország teljesítési képessége a legszélső határig jutott. (Úgy van! balfelől.) És íme, daczára annak, hogy a helyzet ilyen színben tűnik fel, elérkeztünk egy időponthoz, a melyet én másnak, mint a defiezites évek kezdetének nem tekinthetek. Igyekszem a dolgot megvilágítani, még pedig nem egyoldalúlag, mint t. barátom, az előadó úr, a ki az ő szokott ügyességével, bár sokszor igazságszeretetével is, a kérdéseket sohasem állítja az egész területen az ország színe elé, hanem kiragad egyes momentumokat, a melyek tetszetős színben tűnnek fel, és a melyek a törvényhozás felfogását momentán faszczinálni képesek, de ha mélyebben tekintünk a kérdések lényegébe, azt látjuk, hogy ezek nem a dolgok megvilágítását, hanem inkább eltakarását tartalmazzák. (Igaz! Úgy van! a balés szélső baloldalon.) • Épen azért én arra határoztam el magamat, hogy bár számokkal foglalkozni unalmas, mégis ezúttal ezt teszem és kérem a t. képviselőházat, méltóztassék ezen unalmas tárgyat figyelemre méltatni, mert elvégre is rendkívüli horderejű dologgal állunk szemben, azzal a kérdéssel nevezetesen, hogy lehetséges-e az államháztartás további fentartása deficzitek nélkül, mert — ismétlem — arra a határra jutottunk, a hol ennek a bekövetkezése nagyobb gondosság nélkül kikerülhetetlen. (Halljuk! Halljuk!) T. képviselőház! Az államháztartás egész budgetje 1892. évben 397,500.000 forintot tett, ezzel szemben a jelenlegi költségvetés a félmilliárdnál áll, tehát a költségvetés egésze 1892. óta száz milliónál valamivel többel emelkedett; vagy hogy még közelebb s még érthetőbben megállapítsam a fejlődést, az államháztartás rendes kereteit ölelem fel s konstatálom, hogy 1892. évben az államháztartás rendes költségvetése 370,300.000 forintottett ki,mostpedig449,000 000 forintot tesz, tehát azóta 78,700.000 forinttal emelkedett. Hogy miért parifikálom ezt a két esztendőt? Megmondom tüstént. Parifikálom azért, mert a defiezites évek megszűnte után, 1892-ben kezdődik ismét az a tendenczia, a mely az államháztartás kereteinek nagymérvű tágítását mutatja. Parifikálom továbbá azért, mert ez az új terjeszkedés az, mely minden számítás, minden pénzügyi gondosság nélkül oda juttatott bennünket, hogy a mint mondám és mondom ez alkalommal is, az ország igen nehéz pénzügyi esztendők előtt áll. Hogy most már ezt az egész pénzügyi szituácziót megértethessem, méltóztassanak megengedni, hogy rövid vonásokban összefoglaljam a multat teljesen híven és igazságosan és pedig azért, hogy ebből a további fejlődést megítélhessük és levonhassuk azt a konzeqűencziát, a melyre beszédein végén kellő adatok alapján jutni szándékozom. Csodálatos jelenség, a magyar államháztartás az, melynek párját, merem mondani, széles e világon sehol nem látjuk, rendkívüli viszonyok és események nélkül, hogy tudniillik 1887-ben a zárszámadások szerint az államháztartás [49 millió deficzittel végződött. Megjegyzem mindjárt, hogy ebben két idegen ingredienczia is volt; a rendkívüli katonai hitel, mely akkor megszavaztatott a nehéz külügyi helyzetre való tekintettel és mely körülbelül 17—18 millió forintot tett. Ha azonban ezt is levonom, körülbelül 30—31 millió volt az a deficzit, melylyel az államháztartás 1887-ben zárult. És ime nyomban reá két esztendőre, 1890-ben már 28 millió zárszámadási felesleggel találkozunk, Az ember azt hinné, hogy itt szemfényvesztésről van szó, pedig tényleg így áll a dolog;