Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.
Ülésnapok - 1896-240
240. országos ülés 1898. február 14-én, hétfőn. 411 azért arra az egyszerű kérdésre szorítkozom: legyen akár a t. földmívelésügyi miniszter úr, akár a kormány más tagja szives nekünk tüzetesen megmagyarázni, mit ért azok alatt a rendszabályok alatt, a melyeknek segélyével az eljárás gyorsasága folytán az 1848-iki sajtótörvények keretében a bujtogató sajtó terjesztését meg akarja gátolni. Én, t. ház, erre a pontra nézve is megmondom egészen őszintén a véleményemet. És ez a vélemény az, hogy nagy eredményt ilyen intézkedésektől nem várok. Manapság a vélemények, az eszmék terjesztésének oly sok mindenféle módja áll rendelkezésére annak a sajtónak, a mely nyíltan és nyivánosan, és annak, a mely titokban és a bűn odúiban működik, hogy én nagy eredményt ettől nem várhatok. Ámde, t. ház, miután minden tényezőt fel kell használnunk, a mely a métely továbbterjedésére alkalmat nyújt, ha a t. kormány csakugyan módot talál arra, hogy az ilyen izgató, közbííntényekre bujtogató iratoknak és nyomtatványoknak terjesztését meggátolja, a nélkül, hogy az a tisztességes hivatását teljesítő sajtónak szekatúrájával, működésének meggátlásával járna, akkor én az ilyen intézkedésektől helyeslésemet megtagadni nem fogom. (Élénk helyeslés a. hátoldalon.) A tétel ellen egyébiránt nincs kifogásom. (Élénk helyeslés és éljenzés a bal- és szélső haloldalon.) Elnök: Kivan még valaki a tételhez hozzászólani ? Lakatos Miklós jegyző: Marjay Péter! Elnök : A miniszter úr is beszélni óhajt. Előbb azonban az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Hock János jegyző: Marjay Péter! Marjay Péter: T. ház! Csak nagyon röviden akarok szólni. (Halljuk! Halljuk!) A tárgyalás alatt levő és az előzőleg tárgyalt tételeket a közdolgokkal oly szoros összefüggésben levőknek látom, hogy a legkisebb embernek is kötelessége véleményét nyilvánítani. Nem tartozom azok közé, kik az ellenzéki álláspontot úgy fogják fel, hogy az ellenzéki álláspontról örökké csak kárhoztatni lehet, hanem úgy tekintem a dolgot, hogy az ellenzéki felszólalások mindig tárgyilagosak és igazságosak kell, hogy legyenek. Ezen szempontból az országban levő mostani szomorú állapotokért nem kárhoztatom a földmívelésügyi miniszter urat. Ha kárhoztatni lehet valakit, akkor az nem az egyes minisztert, hanem csak az egész kormányt és a rendszert érheti, mert a kormány tagjai közt voltakép két miniszter van olyan, a ki kötelességét lelkiismeretesen, odaadóan felfogva, híven sáfárkodni igyekszik; azon két miniszternek egyike szerintem épen a földmívelésügyi miniszter úr. Hogy ő minden bajon, a régmúlt időből keletkező, szomorúan elhanyagolt állapotokon egyszerre nem javíthatott, annak ő nem oka. De mikor ezt kijelentem, nem fogom elmulasztani figyelmeztetni őt az eddigi mulasztásokra és azokra a kötelességekre, a melyekről minden buzgalma mellett is megfeledkezett. Azokról a nagy kérdésekről általában, az annyi szónok által megbeszélt szoeziális kérdésekről én most hosszasabban nem szólok; egyszerűen csak meg kívánom jegyezni, hogy az eddig felhozott okok mellé bátran oda lehet sorozni azt a fel sem vevést, azt a méltatlan bánásmódot, a melyet a néppel, a nagyközönséggel szemben a hatóságok tamtsítani szoktak. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Bátran odasorozom a szoczializmus okai közé azt a rettenetes méltánytalanságot, hogy a népnek nemcsak hogy kenyere nincs, nemcsak, hogy üres a ládafia a nép egyszerű lakóhelyeiben, hanem nincsen a népnek egyáltalában véve semmi joga, sőt némely, hatalmukat túlhajtó tisztviselő előtt még emberi tekintélye sincs. (Úgy van! a szélső haloldalon.) Hiszen a magyar nép, a magyar közönség ma egyátalában nem választhatja szabadon még saját községe vezetésére hivatott községi elöljáróit sem. (Úgy van! a szélső haloldalon.) A szolgabírák, a kik a hatalom túlhajtásának gyakorlásában kiváló példányok, csaknem kivétel nélkül, még ott is igyekeznek a népet bántani és keseríteni, a hol valamely előtte bizalmas, kedvelt és a községi tisztviselésre alkalmas embert akar a bírói székbe ültetni. (Úgy van! a szélső báloldalon.) Nemcsak a szolgabírák, hanem azoknál még apróbb, cseprőbb hivatalnokok, a községi jegyzők, s egyéb hivatalt viselők örökösen csak a nép hántására, bosszantására járnak el. Megtörténik, hogy egy közfinánezból és egy kóbor színészből az ugorkafára felkapott községi jegyző tisztességes gazdaemberekkel oly czudarűl és tűrhetetlenül bánik, hogy annak a gazdaembernek minden csepp vére az arczába szökik a méltatlan bánásmód miatt. (Úgy van! a szélső haloldalon.) Az ilyen állapotok kétségkívül mindmegannyi olaj a tűzre, a mely elkeseríti a népet. De ettől eltekintve, a nép általános nyomorának az enyhítéséről alig volt szó. Ezelőtt a magyar földmívelőnép nemcsak gabonatermeléssel és állattenyésztéssel foglalkozott a maga kicsiny hatáskörében és gyenge erejéhez képest, hanem volt egy kevés, egész vagy félholdnyi dohánytermelést engedélye is a szegényebb, a hat-, tiz-, húszholdas gazdáknak. Abból a dohányból, a mit termesztett, meg tudta fizetni abban az idő52*
