Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.
Ülésnapok - 1896-239
239. országos ülés 1898. február 12-én, szombaton. S89 év előtti árvíz alkalmával is tőkében és erőben! Csak az Alsó-Tiszánál szakadtak be a töltések; talán négy-öt öblözet úszott el. de hónapokig volt magas árvíz az egész tiszai alsó vonalon, Szolnoktól kezdve le a Dunáig. Azokat a töltéseket az egész vonalon védeni is kellett: Ott egy bizonyos erőnek éjjel nappal mértföldszámra rendelkezésre kellett állania; lóval, ökörrel dolgoztak Ott, a helyett, hogy elvégezték volna idejében a tavaszi munkát, a vetés- szántást, azt a munkát, a mit az a föld megkíván. Ott csigázza le az erejét az a nép és állat a töltés védelmében; a mikor azután a veszedelem elvonul, akkor érvényesül a talajvíz. Nem mindenkit tesz ugyan tönkre, de azokra értem, a kiknek tényleg nagy károkat okoz és azoknak érdekében szólok. Ez roppant munkaerőt köt le, a mit pénzre át lehet számítani az egyszerű mathematika segélyével, mely mint nemzeti vagyon megy veszendőbe s ezreknek exisztencziáját semmisíti meg. Itt van a birkatenyésztés ügye. Elvesztettük párisi piaczunkat négy-öt év előtt; magam is foglalkoztam birkatenyésztéssel, de eladtam, mert láttam, hogy az meddő dolog. Ámde nem adhatja mindenki el azt, mert mivel értékesítse legelőjét? s ha mindenki el akarná adni, akkor az utolsók már talán ajándékba adhatnák. Gondoskodott-e a miniszter úr és tett-e lépéseket az iránt, hogy párisi piaczunkat visszaszerezzük? Már az az egyszerű paraszt pár év előtt maga kezdett kimenni Parisba, nem adta át az állatait ügynöknek és jó üzletet csinált] Most ez a piacz is elveszett. Ugyanígy vagyunk a szőlővel is. Százezrek folytak be ezelőtt 10—15 évvel a nagymarosi svábok keheibe. Darányi Ignácz földmívelésügyi mi niszter : Arró! nem tehetünk! Rohonczy Gedeon: Igaz, arról nem tehetünk; ez az isteni gondviselés, a nemezis műve, hogy a filloxera tönkre tette szőlőinket. Ezért nem vádolom én a t miniszter urat, sem elődjét. A rekonstrukczió folyik. De tett-e a miniszter úr lépéseket az iránt, hogy ha az a mostani rekonstrukczió megtermi gyümölcseit, annak idején és részben már most is piacza legyen. (Tetszés balfelől.) Bátor leszek a t. miniszter urat egy körülményre figyelmeztetni. Ezelőtt három nappal, itt a házban tartott beszédemben felemlítettem, hogy én szőlőtermelő is vagyok. Még vicczet is csinált a t. sajtó felette. Okosan teszi, ha nincs más dolga. A szőlőtermelésnél Nagy-Maros előljárt. Három nap előtti beszédemben említettem és megkülönböztettem a svábot a magyartól, hogy tudniillik a sváb élelmes, mi pedig, sajnos, nem vagyunk élelmesek. Az a nagymarosi sváb termelte a szőlőt, becsomagolta, mint egy kereskedő, kivitte Berlinbe. Látva, hogy az jó üzlet, kiment Berlinbe tíz, a következő évben már száz sváb. Azután szépen beosztották a munkát, az asszony kinn volt Berlinben a vásárcsarnokban, eladta a szőlőt, az ura itt maradt és csomagolta és vasútra adta azt. így bevezették a magyar szőlőt Berlinbe, úgy, hogy ez nagy jövedelme volt az országnak, de természetesen elsősorban a nagymarosiaknak. Rendkívül jó hírnevet vívtak ki a magyar szőlőnek, s ez fontos közgazdasági szempontból főleg, mert Németországban a szőlő be nem érik s mindég bevitelre fog szorulni. Magam láttam a Rajna mentén, sőt eleget küldtem oda magam is, hogy ott csemegeszőlő nincs, mert nem érik be; de bornak kitűnő. A német szereti enni a Szőlőt, szívesen meg is fizeti. Nekünk kilátásunk volt, ha a filloxera be nem üt, hogy milliókat vegyünk be szőlőért Németországból. Az a marosi sváb, mint már említem, élelmes, okos ember, a ki elsősorban a maga előnyére gondol, de ezzel az országnak is hasznot hajt, azzal azonban, hogy Ő az országnak esetleg aztán kárt okoz, nem törődik, de nem is jön rá magától. Mikor beütött a filloxera Magyarországon és tönkretette a nagymarosi szőlőket, az a sváb nem nyugodott, hanem elment kupeczkedni az ország minden vidékére, összevásárolta a jó és a rossz szőlőt, és miután annak csomagolása természetesen két-három kézen ment keresztül, dobálták, hányták, más faj is volt, az lett a következménye, hogy még a régi bizalom alapján egy-két esztendeig felültek ugyan a berliniek, de végtére rájöttek, hogy az a sváb mindig rosszabbat szállít, és tönkrement a szőlőnk hitele, a melyet oly szépen kivívtak. Akkor látták a mi jó svábjaink, hogy ebből tovább nem élhetnek; és mit csináltak? Az a nagymarosi sváb kiment Olaszországba, összevásárolta Veronában és az olasz falvakban a szőlőt s kezdte onnan szállítani Berlinbe, mert megvolt a kereskedelmi szelleme, ügyessége és összeköttetése. Szóvalá mi svábjaink csináltak piaczot az olaszországi szőlőnek. (Mozgás.) Ez az oka, hogy ma nem bírunk konkurrálni az olasz szőlővel és jó időre maguk ütöttük agyon a szőlő-exportunkat. Ezt én pozitive állíthatom, mert magamnak is egy emberem volt állandóan Berlinben, a ki utasításom szerint foglalkozott a szőlő értékesítésének tanulmányozásával. De látva ezt az olasz kormány, — annak van érzéke az ilyen iránt, — mindent elkövetett, olcsóbban szállítja ma Veronából az olasz szőlőt Berlinbe, mint mi Budapestről vagy Magyarország határáról ugyanoda, mert reíakcziákat ad nagy szállítóknak, mint a Cirio-czég s ezt használják fel a kis üzérek is. Ez az olasz szőlőfaj keményebb, jobban is állja az utat. A mi csemege-