Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.
Ülésnapok - 1896-231
231, országos ülés 1898. február 3-án, csütörtökön. 205 megtörténhetik. Különben erre nézve is a vizsgálat folyamatban van. Azt hiszem, ezek után adatokkal és előttem okmányilag kiderített tényekkel czáfoltam meg Pichler Győző képviselő úrnak vádjait. Felhozta Sima Ferencz képviselő úr azt a röpiratot, a mely az utóbbi napokban megjelent s a mely nekem is megküldetett. Erre nézve konstatálhatom, liogy a mik abban a röpiratban a főkapitánya vonatkoznak, azok olyan elenyé szők és olyan evidenter alaptalanok, hogy azokra nézve serami intézkedésnek szüksége fenn nem forog, nem csak azért, mert önmagákban nem igazak, hanem azért is, mert oly részről történtek, a ki bűntény miatt jogerős határozattal vád alatt állt, és másodszor most ismét zsarolás és hivatalos közeg megvesztegetése miatt, ellene az eljárás folyamatban van. A mi pedig a röpiratban súlyosan megtámadott Bérezy kapitányt illeti, miután maga az illető kapitány a főkapitánynál kérte a vizsgálat elrendelését, nem kérem a vizsgálatot elrendelni és azt a legszigorúbban megtartatni. Ez az, a mit ez ügyre vonatkozólag szükségesnek tartottam elmondani. Kétségbe vonták többen a képviselő urak közfíl a rendőrség megbízhatóságát, habár elismerem, hogy az ellenzék részéről is találkoztak, a kik az én tegnapelőtt Ítéletemet megerősítették, mely szerint egyáltalában nem áll az, mintha a budapesti közönségnek a rendőrség iránti bizalma megingott volna, hogy a főváros lakossága bizalommal tekinti és látja az ő érdekeinek és legfőbb kincseinek védelmét és nyugodtan bízza azok megóvását a rendőrség kezére és hogy az általánosan elismerésbea részesül. Azt mondják, hogy ez az én egyéni meggyőződésem. Én azt hiszem, hogy a ki visszagondol azokra az eseményekre, a melyek rövid két évvel ezelőtt lefolytak, a ki végig tekint a millenium alatt a főváros területén lefolyt ünnepélyek sorozatán, a midőn itt Budapesten a mozgó népesség oly arányban szaporodott, a minőbeo még sohasem, az igazat fog nekem adni, a mint igazat adtak az itt megfordult külföldiek is, a kik között nem egy olyan volt, a ki igen behatólag érdeklődött ezen viszonyok iránt és úgy előttem, mint mások előtt hizelgőleg és elismerőleg nyilatkozott a rendőrség magatartása felől. (Helyeslés a jobboldalon.) De újabban volt a múlt év őszén lefolyt ünnepség, a midőn a rendőrség úgy eljárásának ébersége, mint tapintatossága által ismét nem csak a főváros részéről, hanem általában országszerte elismerést és dicséretet vívott ki magának. (Igaz! Úgy van! Élénk helyeslés a jobboldalon.) T. ház! Á másik kérdésre kívánok most áttérni, a melyet a Sima Ferencz és Mócsy Antal képviselő urak a mai napon ismét felhoztak, és ez a szoczializmus kérdése. Kénytelen vagyok konstatálni azt a nagy tévedést, a melybe Sima Ferencz képviselő úr esett, mikor azt mondja, hogy a belügyminiszter a költségvetés indokolásában azt állítja, hogy ő neki a csendőrséget 400 fővel szaporítani kell azért, bogy a szoczializmus terjedése meggátoltassák. Sima Ferencz: Nem pusztán azért! Perczel Dezső belügyminiszteri Ezt sem nem mondtam, sem ez nem volt az indító ok, mert azt jól tudom, hogy ezzel a szoczializmus terjedését meggátolni nem fogom; hanem igenis az, hogy elejét vegyem annak, hogy a szoczializmus terjedése által netalán — úgy, a mint egyes helyeken megtörtént — fékevesztett indulatok kitörése által egyrészt az egyéni, másrészt a vagyoni biztonság megrendíttessék és, hogy másrészt a társadalmi jogrend biztosíttassák. (Altalános élénk helyeslés.) Nem is szükséges messze menő példákra hivatkozni; most történt alig három napja, hogy Kisvárdán Szabolcs vármegyében, midőn egy szomszédos községben törvényellenes magatartás miatt néhány egyént letartozttak és a királyi ügyész intézkedése folytán a járásbíróság börtönébe bekísértek, másnap megjelent abból a községből 250 vagy 300 főnyi ember és valóságos ostromállapotba helyezte a járásbíróság épületét. Ismét egy másik eset, a mely már nem'azért történt, hogy kiszabadítsák a letartóztatottakat, hanem azért, mert elhitették a néppel azt, hogy ha birtokukba kerítik a telekkönyveket és az úrbéri elkülönzési iratokat, akkor önmaguk reparálhatják és kiigazíthatják a birtokviszonyokat (Derültség.) Azt hiszem, e kettő közt lényeges kitlömbség van. (Úgy van/ Úgy van!) És a ki annyira és oly behatóan foglalkozott a szoczializmus kérdésével, mint Sima Ferencz képviselő úr, az bizonyosan át is értette és át is látta azon indokot, mely vezette a belügyi kormányzatot akkor, a mikor a törvényhozástól a csendőrségnek ily módon való szaporítását kéri. (Helyeslés a jobboldalon.) A képviselő úr ma ismételten megújította azon vádat, hogy a belügyminisztériumban konfiskálják a gyülekezési és egyesülési jogot és megsértik a szólásszabadság jogát. T. ház! Épen tegnapelőtt fejtettem ki Visontai Soma képviselő úr felszólalására, hogy én szüntettem be azon kivételes rendelkezést, mely az ország egyes törvényhatóságaiban a gyülekezési és egyesülési jog tekintetében fennállott, s hogy épen én kezeltem az alapszabályoknak jóváNagyási záradékkal való ellátását a legliberálisabban. És tettem "ezt épen azért, mert nagyon jól tudom, — s ezt is ismételve