Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.
Ülésnapok - 1896-230
196 230 « országos ülés 1898. februAr 1-én, keőden. az a bizonyos palaczkügy, egy itteni jó hirnevíí vendéglős tulajdonos esete. Itt egészen másként áll a dolog, és ha ő azt mondja, hogy a főkapitány vagy tud ezekről a dolgokról, vagy nem tud, 8 ha tud, az a hiba, hogy miért nem orvosolja a bajokat, ha pedig nem tud róluk, az a hiba, hogy nem tudja. Ez a nemtudás nekem egy franczia filozófus híres mondását juttatja eszembe, hogy a nem tudásnak háromféle esete van. Az egyik nem tudás az abszolút nem tudás, mikor valaki semmit nem tud. Ezt nem kívánom a képviselő úrra vonatkoztatni, a ki elismerem sokat tanult és olvasott, s kinél a budapesti államrendőrségi j dentésének szorgalmasabb olvasója talán nincs! A második, hogy ha valaki nem azt tudja, a mit tudnia kellene; ezt ismét nem vonatkoztatom a képviselő árra, mert ő igen sokoldalú, minden téren olvasott és minden téren felszólal a házban. De itt van a harmadik nem tudás: ha valaki azt, a mit tud, rosszul tudja. (Derültség jobbfelől) Ebben azután határozottan értem a t. képviselő urat . . . Mert az az eset, a melyet itt felhozott, — nem akarok nevet említeni, egy jóhirö vendéglő tulajdonosa, — a leghatározottabb zsarolás, mert nem ott fogták meg az illetőt a rendőrség épületében, a mikor a 25 forintot megkapta; mert az mikor először ott járt a vendéglősnél, hozzátette, hogy rendelkezik olyan eszközökkel, a melylyekkel egészen elsimíthatja a dolgot, úgy hogy senkisem fog róla tudni. Ezt jelentette be a vendéglős a rendőrségnek és akkor mondták neki, hogy miként járjon el. Ő akkor foglalót adott neki, — csodálkozom, hogy az illető léprement és elhitte a vendéglősnek, hogy nincs 25 forintnál többje, de a bűnös embert elNagyja judicziuma, — és másnap jött el a többiért és akkor voltak ott a rendőrök. így tudom én az eseteta rendőrkapitánytól.Ha a képviselő úr által felhozott többi eset szintén ilyen alappal bír, akkor megítélheti a t. ház, hogy mily súlyt kell az általa felhozott eseteknek tulajdonítani. Ex uno disce omnes. A dolog tehát úgy áll, a mint mondottam, de azért meg fogom vizsgáltatni a felhozott eseteket. Vissza kell azonban utasítanom a leghatározottabban azt az állítást, hogy Budapest lakosságában megingott a bizalom az államrendőrség iránt. Én azt hiszem, hogy e tekintetben sokkal jobban ismerem Budapest közönségét és merem állítani, hogy a budapesti lakosság jövőre is a nyugalomnak őréül és legfőbb biztosítékául tekinti az államrendőrséget. (Helyeslés jobbfelől.) A mi a bűnügyi rendőrséget illeti, itt ismét hivatkozhatom Visontai Soma t. képviselő úr beszédére, a ki bár súlyos kritikát gyakorolt, de teljes nyíltsággal kifejezte azon meggyőződését, bogy e tekintetben előnyös változás, a legmesszebbmenő haladás észlelhető. A mi már most a Visontai Soma t. képviselő úr által felhozott másik nagyfontosságú kérdést illeti, legyen szabad nekem az ő felszólalását követve, a szoczializmus kérdését a ház előtt röviden felszínre hoznom. (Halljuk! Halljuk !) Magam is meg vagyok győződve, hogy ezen most előttünk fekvő nagy kérdés legközelebb a közgazdasági érdekekkel kapcsolatos tárczáknál megbeszélés tárgyát fogja képezni; de azért azon hatáskörben, a melynek veretése reám vau bízva, nem tartom feleslegesnek részemről is néhány megjegyzést tenni. (Halljuk! Halljuk!) Kétségtelen, t. ház, hogy az a mozgalom, a melyet általános elnevezéssel szoeziális mozgalomnak neveznek, nálunk nemcsak elharapódzott, hanem folytonos növekedésben van. Ezzel a bajjal tehát foglalkoznunk kell és legelőször kutatni keik a baj genezisét és eredetének forrását. E tekintetben, azt hiszem, senkisem fog megczáfolni engem, hogy úgy hivatalos informácziók, mint egyéni tapasztalat alapján arra a meggyőződésre jutottam, hogy míg más államokban többé-kevésbé a gazdasági helyzet, a megélhetési viszonyok, azon köröknek nyomora, vagy pedig másrészről bizonyos doktriner bölcselkedési vágy volt ezen bajnak oka és indítója, addig nálunk a kettőtől teljesen ellenkezően, kizárólag néhány lelketlen embernek izgatása az, a mit ide behoztak, a mi a magot elvetette, a mi a mozgalmat fentartja és szítja. (Úgy van! Úgy van!) Meg vagyok győződve és a legalaposabban ki tudom mutatni, a dolog első felléptétől a mai napig annak egész pragmatikus történetét. És miért van ez, hiszen Németországban én tudok embert, mert nem áll az, hogy csak az az ember lehet szoezialista, a kinek semmije sincs, hiszen tudok embert, a ki csaknem a milliomosok sorába tartozik, de elfogult ebben az irányban, vagy angazsálta magát, a ki óriási összegeket áldozott e téren és most már teljesen szegénynyé lett azért, mert egész vagyonát ezen iránynak művelésére részint a sajtó, részint a propagálás egyéb eszközeire odadobta. De nálunk úgy áll a dolog, hogy néhány lelketlen ember izgatással, részint sajtó útján, időszaki nyomtatványok, vagy csak egyes czédulák terjesztésével munkás-körökben felizgatja az érdekelteket. És épen ez mutatja, hogy (Úgy van! Úgy van!) nálunk hál' Istennek jobb azon köröknek az állapota, mert maguk a munkások is tudnak áldozni, mert nemcsak az aratás alatti hetikeresményüknek bizonyos százalékát szolgáltatják be, a különféle meg ne m számítható pénztárakba, mint ellentállási pénztár, munkásvédö pénztár, szerencsétlenül járt
