Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-230

230. országos ülés 1898. február 1-én, kedden. 189 tiszteletreméltó nőszemélyeket, a kiket a maga rendőri kötelességének körében megfigyel, rendőri felügyelet alá helyez: ha mondom, mindezeket látjuk, azt hiszem, hogy magok ezek a tények a rendőrséggel szemben nemhogy a kedvezőtlen kritikát hívják ki, hanem inkább dicséretet érdemelnék. Epén azért felhivom a t. belügyminiszter úr figyelmét arra

s hogy mivel a rendőrségnek általános működési körével kapcsolatban nyilatkozik meg egyes tisztviselők túlkapása, ez annál inkább alkalmas arra, hogy a belügyi kormányt a legerélyesebb és legintenzívebb fellépésre birja, mert azon nagy társadalom, a mely maga is legnagyobb szövetségese a rendőri hatóságnak, midőn a társadalom bűneinek ostorozásáról van szó, ily túlkapások esetén nemcsak hogy nem szövetkezik a rendőri hatósággal, hanem azzal épen ellentétbe helyezkedik s így gyűlölt instituczióvá válik maga a rendőri intézmény is. Épen ezért nagyon helyes volna, ha a belügyminiszter úr mindazon dolgokat, a mik itt felhozatnak, alapos, beható vizsgálat tárgyaivá tenné. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Én azt hiszem, t. ház, hogy azon körülmény, melyet ma reggel hallottam, hogy azon rendőrtisztviselő, a kivel szemben a legsűrűbb támadásokat észleljük, épen tegnap lovagias úton igyekezett az ő ügyét rendezni és épen azon egyént, a kit ő rendőrökkel akart kivezettetni abból a palotából, tegnap párbajra hivatta ki, »Wie die Grossen brummen, so die Kleinen summen«, (Élénk derültség.) mondom, ez a körülmény talán nem fogja eltávolítani a t. miniszter urat, hogy a legerélyesebb, a leghatályosabb intézkedéseket ne foganatosítsa és a vizsgálatot ne teljesítse ebben az ügyben. Ezt kívántam magára erre a tételre nézve, vagyis a rendőrségi dolgokra nézve megjegyezni. Egyébként, t. ház, áttérek egyéb közbiztonsági állapotainkra és különösen arra az intézményre, mely ezzel a tétellel szorosabb összefüggésben van: a magyar csendőrség kérdésére Felszólalásom elején említettem, t. ház, hogy Magyarországon egy általános irányzat vert gyökeret, a mely nem tiszteli az egyéni szabadságot és sutba igyekszik dobni az emberi jogokat. Ez, mint a kormányzatból kiinduló irány, lassanként a nagy alkotmányos küzdelmek árán kiärott alkotmányos szabadsági jogokból is igyekszik a társadalmat kivetkőztetni. Csodálatos dolog az, t. ház, hogy mikor a szocziális probléma az egész világot mozgatja, a tőke és munka fölötti harcz az egész czivilizált világ érdeklődését hívja ki és az orvosló szerek minden fajtájáról — hogy úgy mondjam — gondoskodás történik Európa számos államában: akkor ezen szocziális nagy problémának megoldását is nálunk a csendőrségi és rendőrségi tételnek keretén belül kísérlik meg. Sohasem hittem volna, hogy nagy társadalmi problémákról nekem csakis itt a csendőrségi rovatból kell tudomást szereznem, a mint ez itt most tényleg meg is történt. Csak egyre akarok ráutalni, t. ház. Ki hallott például eddig a házban arról, hogy a t. kormány foglalkoznék bármely irányban is a galicziai zsidók bevándorlásának kérdésével? A t. kormány a mai napig ezen kérdésben, a mely nagyon óvatosan kezelendő, mert a humanizmus számos kérdését érinti, soha még egy kijelentést sem tett a házban, soha nem hallottuk, hogy milyen elvekkel és — a mint kell — milyen leszürődott nézetekkel kívánja ezen kérdést megoldani. Ha azonban az ember kezébe veszi a költségvetés indokolását, azt látja, hogy a t. kormány a felvidéki vármegyékre való tekintettel a galicziai bevándorlások megakadályozása végett és e kérdés megoldása czéljából Hí csendőrrel szaporítja a csendőrséget. Ne méltóztassanak tehát azt hinni, hogy csak a mezőgazdasági munkáskérdést akarja a t. belügyminiszter úr csendőrségi apparátussal és szuronynyal megoldani, a hogy a választói jog és a parlamenti reform kérdését is megoldani megkíséri ette a múlt választásoknál. A mi a galicziai bevándorlás kérdését illeti, erről az indokolás azt mondja (olvassa): »Nevezetesen a felvidéki vármegyék ruthén lakossága anyagi érdekeinek megóvása czéljából a galicziai bevándorlások megakadályozása végett életbe léptetendő intézkedések a magyar királyi IV. számú csendőrkeriileti parancsnokság területén a csendőrség tevékenységét fokozottabb mértékben veszik igénybe, s ezen czélra a csendőrlegénység létszámának 111 fővel való szaporítása már most is indokoltan követeltetik.« Tehát a ruthén lakosság anyagi és bizonyára erkölcsi érdekei a csendőrség kezébe vannak letéve. Menjünk csak tovább. Méltóztatnak emlékezni, hogy itt a házban szóvá tettük s én magam is felemlítettem azt a rettenetes esetet, a mely az aninai bányamunkásokkal szemben történt. Ott a munkaadó és munkás közötti viszony teljesen kiélesedett, Igen szomorú körülmények közt tárgyaltuk — én visszaemlékszem — ezt a kérdést itt a házban, mert ugyanakkor voltak az aninai és resiczai bányarobbanások s ugyanakkor történt, hogy az osztrák-magyar államvasúttársaság szerzett jogoktól kísérletté meg megfosztani a bányamunkásokat, meg is fosztotta s azokat az alapszabályokat, melyek az illető bányamunkásokra nézve kötelezők voltak, mikor a munkát megkezdték, teljesen megvál-