Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-230

280. országos ülés 1898, !. február 1-én, kedden. 177 oktatják őket a szükséges óvó rendszabályok tekintetében, Ily módon, szerény meggyőződésem szerint, a járvány tovaterjedésének meggátlására sokkal inkább lehet hatni, semmint az iskolák bezárása által. De lássuk már most a vörös plakátot és az illető betegnek a háza elé állított őrt. Tudjuk tapasztalatból, hogy az az őr, a ki maga sem hisz a nyavalyának ragályozó voltában, bizony nem fogja fel a kötelességét komolyan s inkább csak arra való, hogy a netalán látogatni akaróknak utasítást adjon, hogy ne erre menjen be, a hol neki felelősség terhe mellett tiltva van valakit beengedni, hanem a hátulsó ajtón, vagy más úton-módon b tran bemehet s jól is teszi, ha bemegy; jói esik a szegény betegnek, ha meglátogatja és vigasztalja. Annak a vörös plakátnak pedig époly kevés haszna van, mint az őrnek, mert feltéve azt az esetet, de meg nem engedve, hogy a betegeket senkisem látogatná, az nincs tikva, hogy a házból az illetők ki ne menjenek, hiszen a családfentartó elmegy munkájára napszámba, nemkülönben a házhoz tartozó többiek is, s így ezek is elvihetik a ragályt. E tekintetben tehát nem lehetünk megnyugodva, mert ha nem is látogatják a beteget, elvibetik a ragályt a házhoz tartozók, a kik szabadon jöhetnek és mehetnek. Mi volna tehát a teendő? Tegnap itt Major Ferencz t. képviselőtársam azt ajánlotta, tekintettel a népnek ily irányú nagy tudatlanságára, hogy az egészségügyi kormányzat szerkeszszen egy népszerű iratot, a melynek segélyével a népet a ragályok természetéről, az óvintézkedésekről, a gyermekek táplálásáról és ápolásáról kellőleg kioktassa. Tagadhatatlan, hogy ez egy eszköz lehet arra nézve, hogy egészségügyünk a javulás útjára tereitessék. Azonban nem nagyon sokat várok ettől épen a nép tudatlansága és szegénysége miatt. Mert miként áll a helyzet ? Tegyük fel, hogy az a szegény ember, a kinek családjában ragályos betegedés fordul elő, tudja azt a füzetet és tudná és akarná is beteg gyermekét vagy más hozzátartozóját, például hites társát ápolni és az orvos utasításához képest, a betegség természetének megfelelőleg, táplálni is. Igen ám, de mikor egyetlenegy szobájuk van, a mely szobában, fájdalom, nem ritkán kéthárom, sőt négy család is lakik együtt, először az elkülönítés tisztán lehetetlen, másodszor az illető szegénysége következtében lehetetlen a betegnek megfelelő táplálása. Azután még egy dolog figyelendő itt meg. Ha otthon maradnak a beteg családtagnak ápolására, például a családtagnak fentartója, kenyérkeresője, akkor ki fog a szükségekről gondosKÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XII. KÖTET. kodni ? Ennél a dolognál ez a kérdég is mindenesetre figyelembe veendő. Mi lenne tehát a teendő? Az, a mi eddig is rendelkezések következtében már mintegy szokásba vétetett, hogy tudniillik járványkórházakat állítanak fel. Ilyen kórházak járvány esetére természetesen a legkisebb községben is állítandók és állíthatók. De hogy gyakorlatban azok miként néznek ki, annak a leírásába tegnap Major Ferencz t. képviselőtársam nem is mert belebocsátkozni. Én sem bocsátkozom bele, csak röviden annyit mondok, hogy jaj annak a szegény betegnek, a ki a járványkórházba kerül. Pedig mégis, ha e tekintetben gyökeresen akarunk intézkedni, nem marad más hátra, mint az ilyen kórházaknak kellő berendezése és felszerelése által venni útját az ilyen betegségek tovaterjedésének és pusztulásának. Csakhogy akkor a felsőhatóság gondoskodjék arról, hogy ezek a kórházuk igenis a czélnak megfelelőleg legyenek berendezve, úgy hogy abban a kórházban az ápoláshoz értő egyén legyen alkalmazva, sőt tekintettel arra, hogy a magyar ember hozzátartozóit, ha azok betegek, nem szivesen adja ki a házából, sőt egyáltalán nem is akarja házából kiadni, és tekintette] a kórházaknak, különösen az ily járványkórházaknak állapotára, indokolt is, hogy nem meri kiadni hozzátartozóját, mert csaknem biztos abban, hogy a halálnak adja, mondom, erre való tekintettel e kórházaknak úgy kell berendeztetniök, hogy az illetők nyugodtan adhassák oda betegeiket; sőt, hogy aggodalmaik el legyenek oszlatva, lehetségessé kell tenni, hogy a szülő gyermekét, a hites hi testáltát ott esetleg személyesen ápolhassa. Természetesen azon esetre, ha a családfentartó akár ápolás által van igénybevéve, akár betegség által van megtámadva, lehetetlenné van neki téve a kenyérkereset és így a család fentartása, a család ellátásáról is kell gondoskodni. Az ilyeu kórházaknak czélszerü berendezésével tehát, a hol nemcsak megfelelő ápolásban, de megfelelő táplálásban is részesülnének a betegek, a czél, tudniillik a járvány korlátozása lehetőleg el lenne érve. A családfentartó mehetne munkába, a család iskolatagjai mehetnének az iskolába, mert hiszen nem érintkeznének a ragályos beteggel. Ámde mindezek a dolgok természetesen költségbe kerülnek, épen azért, az ezen czímen felvett 15.000 forintot én végtelenül csekély összegnek tartom. Adja Isten, hogy elég legyen, de lehetséges, hogy tízszer annyira is szükség lesz s épen azért én ezen összeget nagyon szívesen emelném magam részéről jelentékenyen, emelném pedig nemcsak humanitárius szempontból, hanem azért is, mert tudjuk, hogy az egészséges ember élete nemzetgazdasági szempontból nagy és hatalmas tőke, mert nemcsak a maga 23