Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-228

148 228. országos ülés 1898. január 29-én, szombaton. gálóbíró., megkezdődött a hivatalos vizsgálat. A község lakosainak tetemes nagy része a csendőrség által összefogdostatott, és akkor, még a vizsgálat kezdetén, — fájdalommal kell jeleznem, — megkezdődtek azon, úgy látszik, már szokássá lenni kezdő, rendőri brutalitások, a melyek a kedélyeket még jobban elkeserítették. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Én, t. ház, azon községben tiz esztendőn át mint lelkész szolgáltam; azon község lakosait mint vallásos, becsületes, munkás és takarékos népet ismertem és becsültem, kikkel nekem kellemetlenségem sem volt. Megvallom, hogy mikor a hírlapi közleményeket olvastam, megdöbbentem, mert önkénytelenül merült fel lelkemben az a kérdés, hogy ha a szoczializmus veszélyes tanai már a bagaméri népet is annyira képesek megmételyezni, minő lehet a rombolás az ország más vidékein. Ezért, t. ház, én az eseményekbe bele nem avatkoztam, hanem mikor e hét hétfőjén azon község előkelőbb tagjai közül küldöttség jelent meg nálam Dehreezenben és a község előkelő lakosainak túlnagyszámú aláírásával nekem ezen kezeim közt lévő iratot, mint képviselőjüknek átnyújtották, mielőtt ezen iratot elolvastam volna, első kérdésem ez volt: Hatvannak Bagamérban szoczialisták ? Kik azok a szoczialisták? Nevezzék meg nekem! Milyen nagy lett meglepetésem, mikor becsületszavukra állították, hogy községükben szoczíalista nincs, és hivatkoztak arra, hogy napokon keresztül tartott zaklatás és erős kutatás után abban a községben a vizsgálat sem egy szoczialistát, sem egy szoczialista-íratot felfedezni képes nem volt. Polónyi Géza: Jegyzői brutalitás! Tessék! Ez is ráfogás? KÍ8S Albert: Akkor azt mondtam nekik: Mondják hát el nekem az esetet, úgy, a mint az történt, minden színezés nélkül. (Halljuk! Halljuk! a bal- és szélső baloldalon.) És akkor a következőket mondották el: Bagamér község népe a községi jegyzője ellen már huzamos idő óta zúgolódik, törvényes orvoslást keres, panaszokat tesz, de eredménytelenül. Ezen községi jegyző a legközelebb, múlt karácsonyt megelőző héten, az úgynevezett bűnbánati héten adóvégrehajtást rendelt el. Ezen eljárásával már a nép vallásos érzületét sértette. De még inkább felizgatta a népet azon eljárás, hogy többeket, olyanokat exequáltatott meg, a kik adójukat tényleg befizették. Az elégedetlenséget tovább fokozta az, hogy olyanokra a kik hadkötelezettségüknek tényleg eleget tettek, hadmentességi adót vetett ki, és azon hadmentességi adóért azokat is exequáltatta. Hogy nem tekintve a jelenlegi szomorú helyzetet, az ínséget, a mely a mostoha termés miatt mindenütt uralkodik, a végrehajtást a legnagyobb kíméletlenséggel, karhatalommal és zaklatólag folytatta, így, mikor e hónap 12-én a végrehajtót két csendőr kísérete mellett az adók exequálására ismét kiküldötte, akkor történt azon igen sajnálatraméltó esemény, a mely miatt én itt interpellálok. Ugyanis a végrehajtó egy Balog Imre nevíí szegény ember lakásán jelent meg és egy forint ötven krajczár adótartozásért exequálni akarta. Az ember adókönyvére hivatkozva, bizonyítgatta, hogy ő azon egy forint ötven krajczár adót tényleg befizette, rimánkodott, hogy ne exequálják, a mikor azon szegény ember kérése és tiltakozása daczára, a végrehajtó lefoglalta és vitetni akarta az ember lakásán talált, és egy zsákban volt két vékányi tengerit, a melyet épen a malomba akart vitetni: a kérés rimánkodássá, a rimánkodás majd zugolódássá, békétlenséggé, káromlássá fajúit, és a mikor ennek daczára el akarta a végrehajtó a tengerit vitetni, az embernek segítségére ment a sógora, nagy lármát csaptak, úgy, hogy a nép ezt hallva, összesereglett. Mikor pedig a végrehajtó a zsák tengerit a községi cseléddel felvétette és ez a zsák tengerit az utczán lévő szekérre dobta, a kétségbeesett ember a zsáknak a két csúcsába belekapaszkodva, azt a szekérről lehúzni akarta. Ily helyzetben és abban a pillanatban az ott volt csendőr egyike hátulról szuronynyal keresztül szúrta az embert, úgy, hogy a szurony hegye azon ember mellkasa alatt jött ki (Mozgás a szélső baloldalon.) Én, t. ház, ehhez hasonló exekuczióról még a Bach-korszakban sem tudok. Ezen eljárásnak tulajdonítom, hogy a nép elvesztette, — én sajnálom hogy elvesztette — türelmét, hidegvérét, baltára, vasvillára kapott s annak eredménye lett, hogy a végrehajtó s a két csendőr a községből menekült és a nép kereste azt, a kit ő a baj okának képzelt, kereste a községi jegyzőt és az már nagy szerencse, hogy a jegyző úgy elrejtőzött, hogy meg nem találhatták, — ez szerencse arra a jegyzőre, szerencse magára a népre is. A zendülés tovább tartott, de már a jegyzőnek megtalált családját nem bántották s a nép magához tért. Másnap egy század katonaság és 24 csendőr szállta meg a községet, s a vizsgáló bíró is megérkezvén, megkezdetett az összefogdosás. Én, t. ház, a vétkeseket menteni nem akarom, a törvény, a bíró majd igazságot fog szolgáltatni, s megtorolja azokat, a kik túlelragadtatásből részesei azon sajnos eseményeknek. De, t. ház, mikor értesülésem szerint be lett bizonyítva a vizsgálat alapján is az, hogy abban a községben nem hogy szoczialista lázadás nem volt, de egyetlen egy szoczialistát sem találtak, azt hiszem, hogy azon pillanattól kezdve