Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-227

|26 22'' országos Mis 1898. jsnnár 28-&n, pénteken. arra, hogy itt egy meghurczolt köztisztviselő lehabiutasáról van szó; a mit, ha az illető maga nem te*z, akkor a közvélemény részéről teljesen jogosált mindazon feltevés, mindazon vád fentartása, mely a közleményben benne van mindaddig, míg az illető mindazon fórumokat ki nem használta, melyek szükségesek, hogy magát rehabilitáltassa. Én reám ugyan Szalavszky t. főispán úr dolga, mint az ő privát dolga, nem tartozik; de mindnyájunkra tartozik az eset azért, mert egy képviselőtársunk ezt előhozván, ezzel szemben a t. belügyminiszter úr oly tarthatatlan álláspontot foglalt el, melyet kell, hogy a par lament teljesen megkorrigáljon, mert akkor akármely köztisztvise'őt megtámadnak Magyarországon, mihelyt a belügyminiszter előáll és azt mondja: én az iratokat megvizsgáltam s az illetőt derék, szeretetreméltó úrnak találtam, ezzel vége van minden kritikának s a parlamentnek le kell ülnie. (Úgy van! jóbbféíöl.) Egy dologban megengedem ezt: a fegyelmi kérdésekben, mert ott bíró a miniszter és mint fórum dönt. Lehetnek akkor is aggályaink, hogy ítélete esetleg nem volt tárgyilagos, de a közbírálat alól ily ítéletekel vaunak zárva. De ez a jelen eset nem fegyelmi ügy. Az volna, ha a miniszter úr kötelességét nem teljesítette volna és a fegyelmi eljárást megindította volna e főispán ellen; másrészt utasítani kellett volna őt, hogy a bíróság útján szerezzen magának elégtételt. A mi már most magát a tételt illeti, én nem vagyok Rakovszky István t. képviselőtársam véleményén, hogy az állami adminisztráczió szempontjából rendkívül fontos és üdvös a főispáni intézmény fentartása. A míg a főispán mintegy összekötő kapocs volt a vármegye és a kormány között, kiegyenlítője az esetleg fenforgott konfliktusoknak, a míg állása dignitás volt: addig míg a régi idők nemesi székmaradványának volt jogosultsága. De a megyei rendezésről szóló törvény értelmében ez intézmény már csak akadálya a jó adminiszträcziónak és terjesztője mindenféle visszaélésnek. Akadályozója az aclminisztráeziónak azért, mert hiszen az 1886 : XXI. törvényezikk, mint teljesen befejezett törvényalkotási míí, a megyei adminisztráczió határait körvonal ózza, megállapítja és szabályozza minden tisztviselő cselekvési hatáskörét. Mindazt, a mit az adminisztráczió érdekében és keretében szükséges megtenni, azt megtenni az alispán kötelessége. A főispáni intézmény arra szolgál és arra volna jó, hogy ellenőrizze, vájjon az alispántól kezdve lefelé a többi központi megyei tisztviselő és egyáltalána megyei közigazgatás terén működő valamennyi hivatalnok teljesíti-e kötelességét, és ha teljesítik, jól teljesítik-e? Már most kérdem a t. belügyminisztertől, volt-e egyáltalán eset- arra, hogy a hol a főispán a maga ellenőrző kötelességét nem teljesítette, ezért bármikor felelősségre vonatott volna? Erre nincs eset. Hiszen, ha a t. belügyminiszter úr erre konkrét esetet és kézen fekvő helyzetet keres, itt van, legközelebb egy egész országra szóló botrány derült ki Hódmezővásárhely kormányzatában. Remélem, hogy a t. belügyminiszter úrnak van tudomása arról, hogy az ottani lapok, kormánypártiak épúgy, mint ellenzéki lapok egyformán irják, hogy soha egyetlen egy esetben a főispán vizsgálatot nem tartott, és soha nem voltak képesek a hódmezővásárhelyiek a maguk alföldi, barátságos vendéglátásuk számára a főispánt megnyerni, mert még cs ik egyetlen egy éjszakát sem töltött Hódmezővásárhelyen. Nohát a főispáni ellenőrzés ide redukálódhatok, ha az teljesen individuális jellegű és értékű. Ehhez képest az, ha egyik, vagy másik főispán egyénileg ambiczionálja magának azt, hogy tehetségével és jóakaratával a megyére befolyást gyakoroljon és jobb adminisztrácziót teremtsen, ez nem a törvényes intézkedés következménye, hanem pusztán egyéni dolog. A főispáni intézményre tehát, mint ilyenre, a törvény szerint, az adminisztráczió érdekében egyáltalában szükség nincsen. A mi más oldalról a főispáni intézménynek erkölcsi értékét illeti, a közadminisztráczió szempontjából, hát azt tudjuk, —• és ezért nem fog egyetlen egy főispán sem megharagudni és nem fog még párbajra sem kihívni senkit, miszerint ők ott lenn a vármegyében, vagy a maguk törvényhatóságában a kormány politikai expozituráinál egyebet nem képeznek; a mi pedig a fegyelmi kérdéseket illeti, amely funkeziót talán a legfontosabbnak tartanék és tekintenék, az is evidens dolog, hogy egyetlen egy fegyelmi ügy, mely a vármegyében vagy a törvényhatóság bíróságaiban elintéztetett, harmadfokúlag a főispán előleges megkérdezése nélkül nem szokott elintéztetni. Ahhoz képest, a mint a főispán az illető fegyelmi vizsgálat alatt álló tisztviselőnek politikai álláspontját taksálja és ehhez képest informácziót nyújt a belügyminiszternek, a szerint dönt a belügyminiszter az egyes kérdésekben. Én tehát a magam részéről abban a véleményben vagyok, hogy a főispáni intézmény az adminisztráczió érdekében nincsen, az csak a régi idők maradványa és csak sine cura számba megy és azért a magam részéről az erre szolgáló költségeket meg nem szavazom. És minthogy egyedül a megyei adminisztráczió reformálására vonatkozó törvény van hivatva e kérdésben egy végső, egészséges állapotot meg teremteni, annak ismételt kijelentésével, hogy a főispáni intézmény az adminisztráczió érdekéből