Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-226

226. országos ülés 1898. január 27-én, csütörtökön. 101 Pap Géza előadó: T. ház! A pénzügyi bizottság javaslatához képest bátor vagyok azt az indítványt is előterjeszteni, miszerint a minisz terelnök úrnak 24. számú jelentését az állandó országház építéséről méltóztassék a ház tudomásul venni. Elnök: Elfogadja a ház az előadó úr indítványát? (Igen! Nem!) Kérem azokat, a kik elfogadják, álljanak fel. (Megtörténik.) Többség. A ház elfogadja a tudomásvételt. Ezzel a mai nap napirendje le van tárgyalva. A holnap délelőtt tíz órakor tartandó ülés napirendjére javaslatba hozom a belügyminiszteri tárcza tárgyalását. Elfogadja a ház ? Thaly Kálmán: A napirendhez kérek szót. Nevezetesen, igen tisztelt ház, az én kérésem nem a holnapi napirendre, hanem a holnaputánira vonatkozik; de azért szólalok fel ma, mert csak úgy lehet annak eleget tenni a mit javaslatba hozni bátor vagyok. Tudniillik kérvényeket már régen nem tárgyalt a ház szombati napon. Nem tudom, elő vannak-e készítve a kérvények, ha nem, méltóztassék intézkedni, hogy a kérvényi bizottság, mert már nagyon régóta hevernek kérvények a ház asztalán, a kérvényeket letárgyalja és azok sorjegyzékét beterjeszsze, hogy valahára egy pár órát szentelhessen a t. ház a kérvényeknek is. Nem a holnapi napirendre szólok, mondom, hanem csak a kérvények előkészítését kérem. Elnök: A holnapi napirendre nézve tehát elfogadja a ház, hogy a belügyi tárcza tűzessék ki. (Helyeslés) Thaly Kálmán képviselő úr kérésére megjegyzem, hogy úgy vagyok értesülve, hogy a bizottság legközelebb be fogja nyújtani a már elintézett kérvények sorozatát a házhoz. Jelenleg lehetetlen azt napirendre kitűzni, mert semminemű ilyen jele ítés a ház előtt nem fekszik. Már most hátra van még Mócsy Antal képviselő úr interpelláeziója. Öt perezre az ülést felfüggesztem. (Szünet titán.) Elnök t Az ülést megnyitom. Következik az interpelláczió. Mócsy Antal képviselő úr! Mócsy Antal: T. ház! Innen-onnan nyolez hónapja lesz annak, hogy a t. belügyminiszter úrhoz interpellácáiót intéztein a gyülekezési és szólási szabdság tárgyában, melyre azonban a t. miniszter úr mindez ideig nem válaszolt. Türelmesen vártam és várok, talán azon téves hiszembeu, hogy azért késik a válasz oly sokáig, mert a miniszter úr e tekintetben a választ úgy óhajtja megadni, hogy egy kész javaslatot fog e tárgyban a ház asztalára letenni. Mindegy különben, bármi legyen^is^oka *a hallgatásnak, késedelmezésnek, én nem engedem magamat elriasztani attól a kötelességtől és jogtól, hogy akkor, midőn közérdekb'd interpellálni szükségesnek tartom, ezen joggal éljek ezen kötelességemet teljesítsem. (Helyeslés balfelöl.) A kérdés, melyben interpellálni bátorkodom, igen fontos, közérdekű és aktuális, mert interpellációra vonatkozik általában az uzsorára, de különösen a napjainkban nagy mértékben elharapódzott termény-uzsorára. Hogy e kérdésben elfoglalandó álláspontomat kellő világításba helyezhessem, szükséges egy kissé visszamennem alkotmányos életünknek múltjába és figyelmeztetnem azon köztudomású, az utóbbi napokban a. t. túloldalról is — gondolom Arányi Miksa képviselő úr által is — hangoztatott tényre, hogy harminez év előtt szállóigévé vált az a mondás, hogy a kultúrnépekhez képest igen elmaradtunk, gyorsan, sokat kell pótolni. És mivel népünk addig többé-kevésbé a kormányzatnak gyámsága alatt állott, vezető államférfiaink a legszükségesebbnek tartották a polgárok szabad mozgását akadályozó kötelékeket vagdalni szét s így azután több jóakarattal, mint előrelátással alkották meg az úgynevezett szabadelvű intézményeket, a melyek, mint utóbb kitűnt, népünknek erkölcsileg sok kárt okoztak, mert népünk azzal a szabadsággal olyanformán járt, mint a kalitkás madár, midőn szabadon eresztik. A tőkések uralma és sugalmazása alatt álló sajtó a nemzeti közvagyonosodás, a műveltség, a haladás nevében különféle szabadságokat követelt: iparszabadságot, versenyszabadságot s a váítóképesség kiterjesztését, a melyekről azt látjuk, hogy arra valók voltak, legalább azt eredményezték, hogy hazánkban úgy, mint világszerte a polgárok milliói a tőke szolgálatába hajtassanak. De különös súlyt fektettek ezen körök és hírlapjaik a pénznek, a tőkének szabadságára, azt bizonyítgatván állandóan, hogy hiszen a pénz is csak tulajdonképeu árú, mint az iparosnak, vagy a fóldmívesnek produktuma, és mikor azok tetszésük szerint értékesíthetik az ő terményeiket, igazságtalanság történik a tőkepénzessel, midőn az az ő pénzét tetszése szerint nem használhatja. Fájdalom, a mi vezető férfiaink akkor léprementek annak az okoskodásnak és legelső teendőik közé sorozták 1868-ban a XXXI. törvényczikket megalkotni s azzal hatályon kivül helyezni a korábbi törvényt, a mely a hat százaléknál magasabb kamatot uzsorának minősítette. Mi lett az eredmény? Az idősebbek fognak arra emlékezni. Az uzsora felszabadult és mivel a hetvenes évek elején az ország több vidékein, épen a legtermékenyebb vidékeken, az Alföldön, különféle elemi csapások voltak, főkép a föld *:•