Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-226

226. országon ttlée 1898. j aiiuár 27»én, csütortSkBiu w sértem én a törvényt akkor, mikor az illető alispánok felsőbb rendelkezés nélkííl is teljesíthetnék ezt a kötelezettséget, hogy az alapszabályok keretében működő egyletek ügykezelésébe beletekinthessenek és beszüntethessék azon egyletek működését, melyeknek alapszabályaik nincsenek ? Szükségesnek láttam ezt elmondani, t. ház, akkor, a mikor ismételten kénytelen vagyok arra utalni, ue méltóztassanak ezt a honvédigazolási kérdést nagyon részletesen tárgyalni, mert bizony megmondom, nincs előnyére a honvédügynek, nincsen előnyére a honvéd névnek. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Ismételten szorítanak ki belőlem nyilatkozatokat, a melyeket kerülni akarok. De ha becsületemet, tisztességes eljárásomat méltóztatnak lábbal taposni, mint Lakatos Miklós képviselő úr teszi, akkor mégis legalább némely részleteket elmondok. Különben kérem, méltóz tassanak evvel a kérdéssel nem túlságosan sokat itt foglalkozni. Ha a képviselő uraknak kételyeik vannak az iránt, hogy azok, a miket én itt részben mondok, részben csak gyanítani engedek, nem állanak: méltóztassanak hozzám jönni, adatokat, iratokat fogok rendelkezésükre bocsátani; méltóztassék betekinteni ós akkor mondják azt, hogy én inkorrekté és túlszigorral jártam el. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Addig pedig méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy teljes jóakarattal kezelem ezt az ügyet a valóban volt honvédegyének érdeke szempontjából s kérem ennélfogva ezt a tételt a költségvetésben változatlanul megNagyni. (Élénk helyeslés és éljenzés a jobboldalon.) Perczel Béni jegyző: Rátkay László! Rátkay László: T. ház! Előre is kijelentem, hogy egy-két szót akarok csak ezen kérdésről szólani, még pedig a legnagyobb elfogulatlansággal és higgadtsággal. Tudjuk, látjuk, t. ház, hogy hasztalan is fordulnék én — látva e tételt és visszagondolva azon nagy emlékekre, a melyek hozzáíűződnek és azon nagy időkre, a melyekre ez vonatkozik — úgy a t. kormányhoz, mint a nemzethez a szenvedélyesség hangján és azért egészen az elfogulatlanság, majdnem, azt mondhatom, a könyörületesség nevében jövök ide, azon javaslatok elfogadását kérve, a melyeket majd benyújtani szerencsém lesz. (Halljuk! Halljuk!) Ötven éve, t. ház, hogy a szabadságharcz lezajlott. Ha csak húsz évre teszszük a honvédeknek akkori átlagos életkorát, akkor a ma még élő honvédek hgalábbis hetven esztendősek. (Egy hang a szélső baloldalon: Hatvanöt! Mozgás a szélső baloldalon. Halljuk ! Halljuk!) T. ház ! A hetvenedik év a teljes munkaképtelenség ideje. Ha valamikor, úgy most kell segítség a honvédeknek, mert nyolcz-tíz év múlva nem lesz többé szükség a segítségre. (Ügy van ! Úgy van! a szélső baloldalon.) A kik közűlök tíz év után még élők lesznek, azoknál már csak az isteni kegyelem kivételes eredménye lesz az. A t. miniszterelnök úr meg akar bennünket nyugtatni azzal, hogy minden rendben van. De nincs egészen rendben minden, t. ház! Például az igazolások kérdése! A t. miniszterelnök úr lezárt egy időt, ha jól emlékszem 1896. deczember 31-ikét, a melyen túl többé honvédigazolásokat el nem fogadnak. Az életből tudok példát, t. ház, hogy egész azon ideig még, a kiben önérzet és a kenyérkereset munkaképessége megvolt, nem nyilatkozott. (Úgy van! a szélső baloldalon ) Igazságos dolog-e az, hogy most elzárjuk azt, ha az élet terhe rákényszeríti, a jelentkezés elől? És miért? Talán csak azért, mert voltak olyanok, a kik jogtalanul jelentkeztek? Ez a csakugyan jogosult honvédek jogát el nem veheti! (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hiszen a napnak is vannak foltjai! Épen ezen okból a t. miniszterelnök úr határozatát igazságtalannak és méltánytalannak tartom. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De van egy másik része a dolognak. A 48-as honvédek közül a volt közlegények 36 forint segélyben részestílnek. T. ház! 36 forint segélyből 10 krajczár esik egy napra. Méltóztatik tudni, t. miniszterelnök ár, hogy a kenyérnek kilója ma mennyi ? 16 krajczár! Méltóztassék megmondani, hogy 10 krajczárból az a honvéd hogyan él meg, mikor kenyeret sem képes magának venni. Meszlény Lajos: Miniszteri penziót kell adni nekik ! (Derültség.) Rátkay László: T. képviselőház! 1848 csak egyszer volt a nemzet életében és azt a nagyot, a mit a honvédek csináltak, valószínűleg igen-igen hosszú időn keresztül ez a nemzet tenni, megmutatni nem fogja. Én nem nyugszom meg abban, a mit a t. miniszterelnök úr mond, hogy legyünk bizalommal. Én ezt a kérdést nem a t, miniszterelnök úr magánkérdésének tartom, ez a nemzeti becsület kérdése. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Engem nem nyugtat meg a t. miniszterelnök úr szava, bármily jóakaratot sejtet is benne, könnyű ezt mindjárt megezáfoloi. A t. miniszterelnök úr maga mondja, hogy 600.000 forint lett kiadva. íme a költségvetés tételében újra mégis csak 400.000 forintot irányoz elő! T. ház! Miért ez az álokoskodás ; miért ez a bujkálás? Vájjon mitől félnek? Mitőlünk fél a t. miniszterelnök úr, hogy nem szavazunk meg nagyobb összeget, vagy a királytól fél a nemzet? (Mozgás.) Vigyázni fogok, t. ház, szavaimra. Én ugyan tisztában vagyok azzal, hogy alkotmányunkban két felség van; az egyik fel13*