Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-201

201. országos ülés 1897. deczember 20-án, hétfőn. 8S szag fogyasztó piacza nagy értéket képezne. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Fogyasztási adórendszerünket is saját érde­künkben állapíthatnék meg; harmincz éven át e réven is milliókat dobtunk ki az osztrák ipar érdekében, míg mezőgazdaságunk istápolására vajmi keveset juttattunk, sőt épen a közös fo­gyasztási adórendszer tette lehetetlenné mező­gazdaságunk belterjes előrehaladását. Én komoly embertől, a kit nem pártszem pont vezet, még sohasem hallottam, hogy az ön­álló vámterület pénzügyi szempontból az országra hátrányos lehet. Csak egyet hállottam, azt, hogy az önálló vámterület a jövőben üdvös lehet, de a jelenben oly válságot idézhetne elő, a melyet nem birnánk ki. Ez komoly ellenvetés. Mert lehet bármi czélunk a jövőben, ha megsemmi­sítjük e jövőnek alapját, önmagunk ellen cselek­szünk. Ha tényleg ilyen válság fenyegetne, volna bennünk is annyi hazafiság, hogy lemondanánk az önálló vámterületről. De megáll-e ez az ellen­vetés ? Mi 350 millió forintnyi iparczikket hozunk be évenként Ausztriából; hát ha ezt be nem hozzuk, ki fogyasztja majd azt a sok csipkét, szalagot, szövetet? Igaz, hogy mi is be viszünk oda 232 millió forintnyi gazdasági terményt, de az előtt az osztrák be nem zárhatja a kaput, s ha meg is tehetné, birnánk annak piaczot találni. Mit könnyebb nélkülözni, a csipkét vagy a ke­nyeret? Ha összemérjük a két állam gyengeségét és erejét, ne hunyjunk szemet Ausztria gyenge sége előtt sem. Azután az osztrák piaczról mindig mint olyanról beszélnek, mint a mely konzumálja a mi gabonatermésünket. De hisz az az árparitás, a mely Németország és Bécs piacza között van, legfeljebb 20—30 krajczár! Hiszen most is birunk Németországba gabonát szállítani, és ha önrendelkezési hatalmat nye­rünk, biztosíthatjuk magunknak azt a piaczot! A mikor bennünket folyton a vámháború rém­képével ijesztgetnek, mindig adósak maradnak annak a bizonyításával, hogy milyen lesz hát tulajdonképen az a vámháborű ? Nagyon szép dolog ez papiroson. De olyan vámháborút, leg­alább józan észszel, el nem lehet képzelni, a mely ellenfelemnek csak keserűséget okoz, engem pedig egyszer s mindenkorra tönkretesz. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Ilyen vámháborút én még egyáltalában nem láttam. Hiszen azon ipar­czikkek 350 millió értékének körülbelül egy­negyedrésze munkabér. Hiszen ha mi Magyar­ország kapuit bezárjuk, vámháborút kezdvén, és azok ott a bért nem tudnák kifizetni, sőt ennek viszonzásául az élelem is megdrágulna, Ausztria magát a teljes megsemmisülésnek tenné ki. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. képviselőház! Én gyenge tehetségemhez mérten igyekeztem bebizonyítani annak az állás­pontnak a jogosultságát, a melyet én és azon párt, a melyhez tartozom, elfoglalunk. Igyekez­tem bebizonyítani azt, hogy Magyarországnak önmaga iránti kötelessége igenis oda törekedni, hogy az önállóságnak minden részét megszerezze, a melyen fel lehessen építeni a jövőt. Igyekez­tem véleményem szerint bebizonyítani, hogy nem­csak politikai, de közgazdasági kötelessége az Önálló rendelkezés terére lépni. (Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) A mikor tehát mi ezt akar­juk, akkor hazafiúi kötelességet teljesítünk, most pedig engedjék meg, hogy következőleg fejezzem be beszédemet: Önök hozzánk fordulnak s appel­lálva hazafiságunkra, azt mondják nekünk: gyer­tek, mentsétek meg a kormányt, gyertek, hárít­sátok el azt a veszélyt, a melyet a kormány előidézett, gyertek és tegyétek lehetővé ezen gazdasági kérdés eldöntésénél, hogy a gazdasági tengés békésen tovább folyhasson; (Derültség a szélső baloldalon) én meg a következő szavakkal fordulok önökhöz: Uraim, eljött a végső perez, a végső óra, gyertek, építsétek fel Magyar­országot a jövőre s tegyétek le annak állandó alapját. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Ha mi önökre hallgatunk, le kell monda­nunk hazánk ősjogáról, el kell Nagynunk egész programmunkat és mindazt, a mi eddigi törek­véseink tárgyát képezte. Ha önök reánk hall­gatnak, önöknek nem kell egyebet tenniök, mint a hazafiúi lelkiismeret szavát követniök. (Zajos tetszés a szélsőbalon.) Nem fogadom el a javas­latot. (Hosszantartó, élénk helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon ) Molnár Antal jegyző : Gyurkovics Gy°gy! (Nagy zaj és felkiáltások a szélső balol­dalon : Öt perczet kérünk! Folytonos zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Justh Gyula : Minden nagyobbszabású be­széd után szokás öt perczet adni! Kérünk öt perczet! (Zaj és felkiáltások a szélső baloldalon: Éljen Komjáthy ! Kérünk öt perczet!) Gyurkovics György: Engedje meg a t. ház . . . (Nagy zaj a szélső baloldalon. Felkiáltások: Öt perczet kérünk! Éljen Komjáthy!) Justh Gyula? Ne makacskodjék! Máskor is megadta! (Nagy zaj.) Másnak megadja, csak Komjáthynak nem! Éljen Komjáthy! (Felkiáltá­sok a szélső baloldalon: Öt perczet kérünk! Éljen Komjáthy! Hosszantartó, folytonos zaj.) Elnök: T. ház! (Nagy zaj. Felkiáltások a szélső baloldalon: Öt perczet kérünk!) Miután így még tovább fogunk szünetelni, az ülést öt perezre felfüggeszteni. (Élénk éljenzés a szélső baloldalon.) (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom! Molnár Antal jegyző í Gyurkovics György ! ii»

Next

/
Oldalképek
Tartalom