Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.
Ülésnapok - 1896-201
201. országos ölés 1897. deezember 30-án, hétfőn. Rí támogatni. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) Én magam is támadás tárgyáva tettem azt, hogy a t. miniszter úr múltkor a pénzügyi bizottságban helytelenül csoportosított, mert esak a gyöngeség adatait fejtette ki, de az erő adatait nem. Nem akarok én ebbe a hibába esni, mikor itt statisztikailag kimutattam, hogy a nyers termények egy részében mily óriási hátrányt szenved az ország, egész készséggel elismerem, — mert tartok tőle, hogy másként rám olvassa a miniszter űr, — hogy mióta a középeurópai államokkal a szerződést megkötöttük, egy dologban, a vágómarhák és az állatországból származott élelmi szerekben Magyarország kivitele 1891—95. időszakban nagyon emelkedett, és pedig 65 millióról 90 millióra. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Azonban ez az eredmény, a mely 65 és 90 millió közt van, csak látszólagos, a melynek okára csakhamar rájöhetünk, ha szemügyre veszszük, hogy ugyanakkor a behozatal is emelkedett és pedig 19 millióról 32 millióra. (Mozgás a szélsőbalon.) A mi nagy kiviteleink egy nagy része Szerbiára esik, honnét a mi behozatalunk emelkedett. És másodszor nem szabad számításon kívül Nagyni azt, hogy 1893 ban Németországon óriási és szokatlan takaríuányhiány lépett föl, tehát az ezáltal megcsappant marhaállomány kielégítésére nagyobb bevételre volt utalva. Midőn kimutatom az 1891 — 95-iki időszakban ezen eredményt, méltóztassék utána nézni, már í896-ban az eredmény ismét visszaesett és a régi lett. (Igaz! Űgy van! a szélső baloldalon.) Emlékezhetnek a t. ház tagjai, hogy mikor előterjesztették ezen kereskedelmi szerződéseket, az akkori kormány roppant garral hirdette, milyen előnyök vannak ebben az országra nézve, és különösen kiemelték, hogy állatkivitelünk, Magyarország meggazdagodásának ezen egyik kútforrása, mily óriási arányokat fog ölteni. A kik ezt hangoztatták, jó volna, ha utána néznének némely dolognak, s akkor láthatnák, a remény nem valósult meg. Elég, hogy Kőbányán e gy járványos betegség lépjen föl, s akkor próbáljon bárki is Németországba Magyarország bármely részéből egyetlenegy élő állatot kivinni s meglátja, az lehetetlen. A szerződéseket ők a külállammal mindig a maguk előnyére magyarázzák, tehetik, mert Magyarországnak nincs ereje, azzal szembeszállani. Épen úgy vagyunk az Olaszországgal kötött szerződéssel is, pedig azt is előnyösnek tüntette fel a kormány. Ezen szerződés szerint, minden ellenszolgáltatás nélkül a bor vámját akkor vagyunk kénytelenek leszállítani, a mikor az Olaszországnak tetszik. (Űgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mindezek a szerződések a közös vámterület KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XI. KÖTET. kifogásai. Feláldozták Magyarország gazdasági érdekeit az osztrák iparnak. (Igaz! Űgy van! a szélső" baloldalon.) De erre megvan a válasz is, és a pénzügyi bizottságban is abból indult ki a t. pénzügyminiszter ár, mikor azt mondta, hogy ez mind való, igaz, de a magyar gazdaközönségnek nagy szüksége van ám a közös vámterületre, mert a magyar gazda csakis a közös vámterület alapján prosperálhat. Hát ez nagyon nyomós érv B ezzel annyival is inkább szembe kell nézni, mert Magyarország nagyrészben agrikultur állam lévén és nemzeti erőinknek forrását leginkább a föld nyújtván, egy ilyen állítással szemben nekünk egyszerűen a tagadás álláspontjára helyezkednünk nem lehet. (Halljuk!) Engedjék meg tehát, hogy elmondjam röviden érveimet ezen állítással szemben. Előre bocsátom azt, hogy nézetem szerint csak az számíthat arra, hogy felfogását komo lyan vegyék és érveinek súlyt tulajdonítsanak, a ki nem úgy tesz, mint a pénzügyminiszter a pénzügyi bizottságban, hogy csak az egyik oldalról iparkodik a számokat csoportosítani, hanem teljes ridegséggel még azokat is, a melyek látszólag, mint adatok a másik álláspontnak védelmére szolgálnak, előterjeszti. Igenis, én most fel akarom egy kissé ölelni mindazokat a mezőgazdasági tárgyakat, mindazokat a termeléseket, a melyeket Ausztriába kiviszünk, mert ha ezzel ;i behozatalt szembeállítjuk, képesek vagyunk azután megmondani, vájjon igaz-e azon thézis, hogy Magyarország gazdaközönsége rá van utalva Ausztriára. (Az elnöki széket Láng Lajos foglalja el.) Épen a kormány adatai szerint szállítunk mi Ausztriába hetvenezer métermázsa gyapjút, harminczezer métermázsa szalonnát és zsírt, és ezért körülbelül tíz millió forintot kapunk. Csakhogy ez nem valami erős kedvezmény, mert először is a gyapjú vámmentesen jön a külföldről, tehát nekünk erős versenytársunk van, a piacz nagy, az árakat nem mi határozzuk meg. (Igaz! Úgy van ! a szélső baloldalon.) így van a szalonna- és zsirfélékkel, hogy ha ki is viszünk annyi zsirt, a mennyit jeleztem a nagy, bölcs vámpolitika folytán, azt űgy vagyunk kénytelenek eladni, mint az a fogyasztó meghatározza, hiszen még a saját piaczuukon is az amerikai zsírral versenyzünk ; ezeket tehát előnyszámba venni nem lehet. Kiszállítunk évenkint 700.000 hektoliter bort, behozunk 500.000 hektolitert. Ez azonban mindenesetre annyiban előnyös, hogy a mit kiszállítunk, az tisztességes, jó bor, a mit pedig behozunk, az épen az ellenkezője; (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) ez abból is látszik, I hogy csak 200.000 hektoliterrel vagyunk többii
