Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.
Ülésnapok - 1896-200
200. országos illés 1897. d ezeket a megállapodásokat meg nem tartjátok, akkor nem vállalom el a vámközösséget. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ez nem az, a mit úgy félvállról szemébe dobtak arról az oldalról, hogy ez gyalázat, szégyen, hisz ez kötelesség. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) És mondhatom, nem vezet itt semmiféle elfogultság, a mennyire három év alatt közelről tanultam ismerni Lukács Lászlót, (Élénk éljenzés jobbfelől.) kevés ember használt az országnak annyit, mint az a kis ember. (Élénk éljenzés jobbfelöl.) Kubik Béla: Majd ha nem lesz miniszter, nem fogják éljenezni! Hegedüs Sándor: De ne méltóztassék azt hinni, hogy én most beleboesátkozom az osztrákmagyar bank dicséretébe és azt nélkülözhetetlennek tartom. Tökéletesen elfogadom gróf Apponyi Albert azt a tételét, hogy nekünk is kárt okozhat a szakítás, de nagyobb kárt okozhat Ausztriának. S az bizonyos, hogy ha e tekintetben valakinek észre kell térnie, az nem mi vagyunk. Tagadhatatlan, hogy a helyzet komoly; de nem ismerhetem el, hogy azt a kormány teremtette. Azt mondta Kossuth Ferencz képviselő úr, hogy hiszen már 1896. februárjában határozatot hoztak az osztrákok az ő érdekeik megvédéséről ; láthatta a kormány már akkor, hogy velők kiegyezni nem lehet: miért nem szakított már akkor? Hisz ebben a parlamentben is mindennap hangoztatják a magyar érdekek megvédését; de abból, hogy egyik fél is, másik fél is védi az érdekeit, nem következik, hogy a kiegyezés létre nem jöhet. KOSSUth Ferencz: Nem mondtam, hogy miért nem szakított! (Zaj.) Hegedüs Sándor: Azt mondják, hogy a törvényjavaslatot későn adták be. Csakugyan későn. De miért? Ennek két oka volt. Az egyik az, hogy minden részről, de leginkább ellenzéki részről követelték, hogy a tervezett provizórium alkotmányos módon tárgyaltassék. Milyen vádaknak tette ki volna magát a kormány, ha az utolsó perezig meg nem áll és lehetővé nem teszi Ausztriának, hogy a kiegyezés alkotmányos úton létrejöjjön. Bizott tehát a kormány az osztrákok alkotmány érzékében, de csalódott; erről nem tehet. Volt más oka is, s nem követek el indiszkrécziót, ha megmondom ezt is, mert hisz a lapokban is meojelent. Báró Bánffy Dezső miniszterelnök úrnak, kiről az ellenzéknek nincs valami jó véleménye, e tárgyban nagyon jó véleménye volt a magyar ellenzékről, mert mikor megtámadták, miért késik a javaslat beterjesztésével, sokak előtt ismételten azt mondta : bízom a magyar ellenzék hazafiságában. (Zaj és derültség a szélső baloldalon.) Bízom abban, hogy elvi álláspontjának határozott felállítása mellett is, íemljer 18-án, szombaton. g*j nem teszi lehetetlenné a törvényjavaslatnak kellő időben való törvényre emelkedését. És én most is e hitben vagyok, annál is inkább, mert az ellenzék egyik árnyalatában báró Bánffy Dezső nem is csalódott. Gróf Apponyi Albert tegnapi fényes beszédében úgy nyilatkozott, hogy sok leszámolni valója van ezzel a kormánynyal. (Mozgás a szélső baloldalon. Zaj.) Elnök (csenget): Ne tessék konverzálni! Hegedüs Sándor: Ezt elismerem. De épen ezért köszönettel é« elismeréssel kell iránta viseltetnem, hogy e kérdésben felülemelkedett a pártszemponton és csak azt nézte, hogy mit követel a haza érdeke. (Élénk tetszés és felkiáltások a jobboldalon: Éljen Apponyi/) Arról az oldalról sokszor hallottam, hogy meg kell ragadni az alkalmat, s a kormány szekerét nem kell kirántani a sárból. (Zaj a szélső baloldalon.) Bocsánatot kérek, itt nem a kormány szekerének kisegítéséről van szó. Itt az állam ég a hitelviszonyok funkcziójának alkotmányos biztosításáról van szó. Mert hogy azok mindenféleképen biztosítandók, az oly természetes szükséglet, hogy az elől nem térhet ki semmiféle kormány és semmiféle minisztérium. De hogy alkotmányos úton biztosíttassák ez, erre törekedett a kormány és e tekintetben bízott az ellenzékben. Az egyik ellenzék be is váltotta az erre vonatkozó reményeket; nem teszek le a reményről még most sem, hogy a másik ellenzék is be fogja azt váltani. Miért? Azért nem teszek le erről, t. ház, mert sem az ország, sem a párt érdekéből nem vihetik a dolgot odáig, igénytelen felfogásom szerint, hogy 1897. deczember 31-én mindezen ügyekben törvényen kivöl kelljen intézkedni. Mert akármilyen politikus legyen valaki s akármilyen pártnak legyen is a tagja, az nem mondhatja deczember 3í-én, hogy a bankfiókok megszüntettetnek, a vámvonalak elesnek, ne szedessenek vámok, a pénzforgalom veszítse el törvényes alapját (Folytonos taj. Elnök csenget.) és ilyen hitellel és ilyen hírrel álljunk a külföld elé csak azért, hogy egy pár nappal tovább beszélhetünk, mert csak erről van szó. (Moegás a szélső báloldalon.) Hogy milyen érdekek vannak ezzel összefüggésben, és hogy meg ne akadályoztassék, hogy a javaslat kellő időben törvényerőre emeltessék, azt époly magas szempontból, mint szépen, gróf Apponyi Albert fejtette ki. Én azt csak elhomályosítanám, ha ehhez csak egy szót is hozzátennék. (Halljuk! Halljuk!) A politikai és nagy nemzeti érdekeket úgy domborította ki, hogyha annak sincsen kapaczitáló hatása, ha annak sincsen jelentősége, akkor mi beszélhetünk ítéletnapig, annak se lenne eredménye. (Egy hang a szélső baloldalon: Mondjanak le! Derültség a jobboldalon. Zaj. Elnök csenget.) Én azt hiszem, i-"
