Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.
Ülésnapok - 1896-200
5g 200. országos ülés 1897. deczember 18-án, szombaton. a 68. §-nak értelme az ő felfogása szerint minden lehet, csak az nem, hogy a közös vámés kereskedelmi szövetség és a közös bankszabadalom fenmaradjon. Igenis, mi is így értjük ezt, de mi a 67-es alapnak megkötő erejénél fogva nem lévén korlátozva, abból a 68. §-ból azt is olvassuk, hogy önálló rendelkezési jogot visszakapva, önállóan szabadon intézkedhetünk. Ez az önálló intézkedés annyit jelent, hogy felállíthatjuk az önálló vámot és az önálló magyar bankot is. Midőn a törvényjavaslat indokolását elolvastam, és midőn a pénzügyi bizottság tárgyalásáról szóló jelentést is figyelemmel kisérve, annak tartalma felett elmélkedtem, arra az eredményre jutottam, hogy a túloldalnak kettős törekvése van, sőt a túloldalnak a két törekvése közül is, mint mindig, egy domborodik ki, a mely mindenek felett áll: azt vettem észre, hogy midőn e törvényjavaslatot az ideiglenes rendelkezés tárgj^ában benyújtották és azt megindokolták, voltaképen nem annyira :\ hazának régi tradiczionális javát, szükségét tartották szem előtt, hanem a Bánffy-kormány, hozzá méltóan, a hatalmat akarja továbbra is megtartani. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Mert lehetetlenségnek tartom azt, hogy létezzék kormány, a mely nem a hatalmat akarja megtartani, és mégis úgy indokolja ezen törvényjavaslatot, hogy az hasznára lesz az országnak, pedig ezen második provizoríális törvényjavaslatnál nagyon világos, hogy ez az ország önálló intézkedéseinek csak kárára válik. Minden oldalról hangoztatták, különösen pedig ezen oldalról fejtették ki bőségesen; szakszerűen, hogy minő anyagi károsodása van hazánknak és minő anyagi hasznai vannak Ausztriának a szóban forgó közös ügyekből, és hogy az általam említett hatalmi czél mégis eléressék — a mint azt igen helyesen jegyezte meg a parlamentben Kossuth Ferencz — ezen törvényjavaslat keresztíílerőltetésére, melynek hátterében a hatalmi polez megtartása van, pénzügyminiszterünk, kit magyar királyinak nevezünk, az ország és parlament szégyenére azt mondta, hogy a vám-, kereskedelmi és bankügyekben annyira rászorulunk Ausztriára, hogy máskép nem is szerepelhetünk, mint paraziták, kik nyomorultul tengetjük életünket. (Igás! Ügy van! a szélsóbaloldalon.) Midőn így indokolják egy komoly bizottságban ezt a törvényjavaslatot, midőn ilyenre vetemednek s mást nem mondhat a törvényjavaslat elfogadása czéljából egy miniszter, akkor ezen ügy igen rosszul állhat, vagy pedig az illető kormányférfiak az elbizakodottságnak, a parlament tekintélye lenézésének legmagasabb fokára emelkednek. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez nem jelent mást, mint a mi törvényhatóságunknak mély ignorálását. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Engem azonban, t. ház, — de hiszen ezt mindenkiről fel kell tételeznünk és el kell hinnünk — ámbár a 67-iki alapon nem állok, és mindazoknak a dicső tradiczióknak, a melyek 400 esztendővel ezelőtt e hazában valóságban éltek, megvalósítására törekszem, engem elfogulttá a dolog, engem elfogulttá bármely helyzet vagy állapot nem tesz. Én mindenben vizsgálom az okokat, vizsgálom a legkisebb redőiben is és ha az igazságot czélszerüséget és becsületességet látom, feltétlenül követem azt és meghajlok előtte. Az eddig lefolyt vitában figyelemmel kisértem a tárgyalásokat és arra fordítottam minden figyelmemet, hogy vájjon a túloldalról a felszólalók az előttünk fekvő törvényjavaslatnak támogatói minő argumentumokat hoznak állításaik és igazaik bizonyítására; vigyáztam erre hazám érdekében, hogy vájjon meggyőződhetünk, meggyőződhetünk-e a túloldal által arról, hogy a régi állapot és a jelen törvényjavaslat által czélzott intézkedés és jövendőbeli állapot hazánkra nézve üdvös lesz-e, hasznos lesz-e? És én, meghallgatva az előadót, meghallgatva a kormánypártnak egyik igen képzett szakemberét Enyedy Lukácsot, meghallgatva a kormánypárt törvényjavaslatának támogatására siető nagyszabású, erős logikával, erős argumentumokkal előadott beszédét gróf Apponyi Albertnek, én meggyőződve nem lettem arról, nem bírta lelkem azt a meggyőződést megteremteni magában, hogy a régi állapot a közös vámterület, bármi dicső beszédet is modanak mellette, a hazának javára, hazánk jövőjének felvirágoztatására vezet. E meggyőződést nem bírtam mt>ríteni a beszédből. Meghallgattam az előadó urat, de beszéde nem volt a törvényjavaslat indokolása, nem törekvés arra, hogy minket meggyőzzön, hanem egy fenyegetés: ha nem fogadjuk el a törvényjavaslatot, minket ér a felelősség mindazon károkért, melyek ebből a nemzetre háramolhatnak! Egy fenyegetést hallottunk, a mely nem méltó ahhoz a székhez, egyebet semmit. Valami köd, valami átláthatatlan homály terjedt az előadói székből, melyből csak ez ütött ki ; a nélklíí, hogy megmondta volna világosan a kormány tervét, csak homályos állapotokat emlegetett. Ezzel nem győzheti meg azt a pártot, mely fogékony az igazság iránt, mely az igazságot keresi. Beszédjének egész előadási modora, egész gondolatmenete csak abban a régi meggyőződésemben erősített meg, hogy a mai kormányrendszer mellett nincs szükségünk egymás meggyőzésére, itt csak szavazni kell; de hogy a kormánynak az volna a czélja, hogy minket meggyőzzön, annak még a csirája is kiveszett e rendszerből. • ; Hallottam Enyedy Lukácsot is. Igen tisztességes ember s a mellett a pénzügy s nemzetgazdaság terén szakember. Ot küldtek az elő-j