Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.
Ülésnapok - 1896-200
-2 200. országos ülés 1897. deczembtr 18-áű, szombaton. május l-ig iparkodni fog a kiegyezési javasbitókat a ház asetalára letenni. Ha ez nem lehetséges, május 1-én túl ól az 1867 : XII. törvényezikkben biztosított önálló rendelkezési joggal g az ügyek állandó rendezésére vonatkozó önálló intézkedéseket tárgyaló javaslatokat oly időben nyújtja be, hogy azokból a jövő év végéig törvény lehessem Világos, hogy a kormány szabad kezet kivan magának biztosítani. Nem akarja magát lekötni sem a vámszövetség, sem a külön vámterület érdekében. Ezzel ellenkező álláspontot foglal el a t. függetlenségi párt, a mely szintén hajlandó ugyan belemenni a provizóriumba, mert provizórius intézkedés feltétlenül szükséges, azonban csak azon kikötéssel, 8 így esetleg két évi időt is enged, hogyha ei időt a t. kormány arra használja fel, hogy a provizórium leteltével okvetlenül gazdasági életünket a külön vámterület alapján rendezze be. A kormánynak álláspontját és azon módot, a miként a szőnyegen lévő javaslat útján intézkedni kivan, a t. függetlenségi párt megtámadta a törvényesség szempontjából. Távol áll tőlem az a gondolat, hogy a t. függetlenségi pártot arról győzzem meg, hogy a szőnyegen lévő törvényjavaslat alapján lehet törvényesen intézkedni. Hisz tegnap egy Apponyinak sem sikerült őket erről meggyőzni. Mindazonáltal bátorkodom megjegyezni, hogy még mindig lehetséges a monarchia másik államával a kereskedelmi és vámszövetségre nézve kiegyezni és pedig épen az 1867 : XII. törvényczikknek megfelelően. Ugyanis vagy lesz Ausztriában az 1867: XII. törvényczikk által is megkívánt alkotmányos élet, parlamentáris kormány vagy pedig nem lesz. Ha lesz, akkor mi sem áll útjában, ugyanegy kis terminus lekéséssel, mint Apponyi Albert t. képviselőtársam magát tegnap kifejezte, hogy mégis alkotmányos, parlamentáris formák között megköthessük a szövetségét. Ha pedig esetleg a másik államban nem lenne alkotmányos élet, a minőt az 1867 : XII. törvényczikk feltételez és megkíván, akkor tudniillik beáll az 1867: XII. törvényczikk 68.§-ában jelzett állapot, akkor ismét az 1867: XII. törvényczikk 5. §-a értelmében, Magyarország, mint azelőtt, a midőn Ausztriában még nem volt parlamentáris kormányforma, önállóan, a király ő Felségével intézkedhetik ezen ügyben is, mert abban a paragrafusban ki van mondva, hogy Magyarország azelőtt, az ő ügyeit, függetlenül más államoktól, királyával intézte el. A t. függetlenségi párt, és lehet, hogy talán mások is elengedhetetlennek tartják az egyezkedésre nézve azt, hogy a másik államban okvetlenül alkotmányos élet legyen. Ezt magyarázzák ki az 1867: XII. törvényczikkből. Hiszen az bizonyos, hogy annak idején, mikor Deák Ferencz a kiegyezést tervezte, csakugyan azt akarta, hogy a szomszédállamban alkotmányos, parlamentáris kormányzás létesüljön és álljon fenn. Nem gondolt, de nem is gondolhatott arra, hogy ezt az alkotmányos kormányformát épen alulról, a kiknek érdekében az létesíttetett, tegyék lehetetlenné. Most pedig tudjuk, hogy a túlsó államban a viszonyok odafejlődtek, hogy az időközben felzaklatott s nagy hullámokat verő nemzetiségi szenvedélyek ha le nem csillapodnak, tisztára lehetetlenné válik a parlamentáris kormányzás és így bármennyire óhajtjuk is mi azt, hogy a monarchia másik államában ily kormányzat álljon fenn, az ott dúló szenvedélyek következtében, az uralkodó legjobb szándékának, igaz alkotmány szeretetének és hűségének daczára, az ilyen kormányzás ott lehetetlenné válik, és Magyarország ebben a helyzetben önállóan, királyával, nem pedig egy másik állam nem létező alkotmányos kormányával lesz kénytelen ügyeit elintézni. T. képviselőház! A 48-as alapon álló függetlenségi pártok nem csinálnak titkot abból, hogy meg akarják akadályozni ezen Szerintük rossz, alkotmány- és törvényellenes javaslatnak törvényerőre emelkedését; fel kívánják használni ezt az alkalmat a dualizmusnak, mely szerintük az országra nézve veszedelmes, lazítására, vagy legalább a Bánffy-kormány megbuktatására, Én, t. függetlenségi párt, attól tartok, hogy még az utóbbi sem fog nekik sikerülni, az előbbi pedig és különösen az, hogy az álta luk kívánatosnak, szükségesnek tartott külön vámterület létesüljön, arra meg egyáltalán semmi kilátás nincsen. Hanem mi fog bekövetkezni? Január 1-én mindenesetre be fog következni egy állapot, mely nem felel meg a törvényességnek, be fog következni az, hogy a t. kormány indíttatva fogja érezni magát arra, hogy a Barta Ödön t. képviselőtársam által tegnap felolvasott törvény ellenére rendeletileg intézkedjék ég kormányozzon, a mivel az alkotmányon súlyos sérelem ejtetnék. Igaz, hogy a t. függetlenségi párt ezért majd vád alá helyezné a kormányt, de az is bizonyos, hogy a t. többség fölmentené. Megtörténhetik az, hogy nem fog a kormány rendeleteket kibocsátani, mert nem is lesz rá szükség. Ugyanis, ennek daczára, hogy Ausztriával való szerződéses viszonyainkban a jogfolytonosság január 1-én megszűnik, megmarad mégis az a viszony, a melyben most vagyunk. Azért a vámokat csak úgy fogják szedni a határon, mint most szedik, az adót csak úgy fogják szedni, mint most, sőt meg vagyok győződve, hogy még a t. függetlenségi párton levő képviselőtársaink is február 1-éu a ház pénztárában teljes értékben fogják